Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Ha nyár, akkor az esküvők évadja. És az ordinációké. Sajnálatos módon mindkettőnek a száma csökkenő tendenciát mutat: egyre kevesebben kötnek házasságot, illetve a rendszerváltás utáni boomhoz képest az elmúlt években visszaesett a lelkészszentelések száma.

E kettőben az ember két legfontosabb döntése, a hivatás- és a párválasztás ér össze. Az egyházban ez különösen is megindító lehet, hiszen gyakran megtörténik, hogy valaki – akár egészen rövid időn belül – ugyanannál az oltárnál térdel egyszer társával az oldalán, másszor pedig ordináló püspökével szemben.

Közös elem a két szertartásban, hogy a nyilvánosan kimondott szó erejével életre szólóan vállalni kell: az előbbiben a másik embert, az utóbbiban a lelkészi hivatást. Mindkét esemény az igen ünnepe lehet egy olyan korban, amely szívesebben mond nemet, vagy csak úgy általában tartózkodik a hosszú távra, sőt örökre elkötelező döntésektől. Jellemző, hogy a mozik egyik nyári filmslágere – amely a plakátok alapján házassági bonyodalmakról szólhat – A boldogító talán címet viseli.

Mind az esküvőre, mind a lelkészszentelésre az jellemző, hogy ott az embernek el kell köteleznie magát, egyértelmű igent kell mondania. A „talán” a dolgok gyáva vagy éppen önző elkenését jelenti. Érdekes, hogy az Újszövetség különféle rétegeiben egyaránt felbukkan az „igen – igen, nem – nem” egyértelműségére vonatkozó elvárás. Jézus így tanít erről a Hegyi beszédben: „…a ti beszédetekben az igen legyen igen, a nem pedig nem, ami pedig túlmegy ezen, az a gonosztól van.” (Mt 5,37) Jakab a következőket mondja ugyanerről: „…legyen a ti igenetek igen és a ti nemetek nem, hogy ítélet alá ne essetek.” (Jak 5,12b) Pál apostol pedig így érvel a korinthusiaknak: „Isten a tanúm, hogy beszédünk nálatok nem volt »igen« és »nem«. Mert az Isten fia, Krisztus Jézus (…) nem lett »igen«-né is meg »nem«-mé is, hanem az »igen« valósult meg őbenne.” (2Kor 1,18–19)

A házasságkötésre és az ordinációra is vonatkozik ez a pofonegyszerű elvárás: az igen legyen igen, a nem legyen nem. Senkit sem lehet kötelezni sem egyikre, sem másikra, de aki önként vállalja ezt az életformát és ezt a hivatást, az mondjon egyértelműen igent. A német nyelvben ismeretes egy sajátos szóötvözet, a „jain”. Ezt akkor használják, ha sem igent, sem nemet nem tudnak mondani. Sajnálatosan sok házassági és hivatásbeli kudarc mutatja azt, hogy a „jain”-ra bizony nem lehet építeni. Olyan ez, mint médiaiskolákban is tanított egyszeri párbeszéd, ahol a riporter faggat egy szűkszavú embert: „Bátyám, hogy érzi magát?” „Jól.” „Kicsit bővebben?” „Nem jól.”

Nos, nagy baj, ha a „kicsit bővebben” átgondolt válasz kioltja a hivatástudat vagy a házastársi hűség tüzét. Végzetes következményei lehetnek annak, ha összemosódik a határ az igen és a nem között. Olyan ez, mint minden paradoxon őse, a „most hazudok” mondat. Mert ilyen nincs. Ha hazudok, akkor nem mondhatnám meg, hogy hazudok, ha igazat mondok, akkor nem állíthatom azt, hogy hazudok. Szavunk legyen „igen – igen” és „nem – nem”. A boldogító talánokat felejtsük el. Az ellentétes fejmozdulatokat pedig hagyjuk meg a bolgároknak, akik tudvalevőleg bólintással jelzik a nemet és fejcsóválással az igent…

Életünk nagy kérdéseivel kapcsolatban – mint amilyen például a hivatás- és a párválasztás – gyakran bizonytalanok vagyunk, és másokat is bizonytalanságban hagyunk. Két-három éves lehettem, amikor szüleim szemészetre vittek. A rendelő falán egymás alatt álló ábrákat kellett volna felismernem. Valószínűleg sokáig tétováztam, mert az asszisztens így szólt rám sürgetőleg: „Kisfiam, mondd már, hogy látod vagy nem látod!” Erre én nagy levegőt vettem, és így szóltam: „Látod vagy nem látod!”

Az igen legyen igen, és a nem legyen nem. Közkedvelt társasjáték a barkochba, amelyben csak igennel és nemmel szabad felelni. Nem árt tudni, hogy mögötte véresen komoly dráma húzódik. A 2. századi Róma-ellenes zsidó felkelés híres vezére volt Bar Kochba, akinek egy harcosát elrabolták a rómaiak, és brutális kínzások között kitépték a nyelvét. A kérdésekre csak fejbólintással, igennel és nemmel tudott válaszolni. Így magasztosult hőssé, hiszen vállalta a mártíriumot. Mi alighanem „csak” egészen hétköznapi helyzetekben kell, hogy megmaradjunk az „igen – igen” és a „nem – nem” mellett. A legbonyolultabb számítógépeket is ez a kettes számrendszer élteti, amelyben csakis igenek és nemek vannak.

Egyik kedves professzoromnak volt egy szellemes mondása annak érzékeltetésére, hogy ő minden felkérést el szokott fogadni: „Van egy kis logopédiai hibám. Nem tudok nemet mondani…” Pedig az „igen – igen” jézusi és jakabi és Pál apostoli parancsa azzal is együtt jár, hogy bizonyos dolgokra nemet kell mondani. Ma is érvénye Iluh István négysoros verse: „Jézus markába szöget vertél / Dózsa húsából ebédeltél, / Hitler-taktusra meneteltél / Nemet mondani sose mertél.” Jézus a pusztában radikálisan nemet mondott a kísértőnek: „Távozz tőlem, Sátán!” Az ördög ajánlatát nem mérlegelni kell, hanem habozás és alkudozás nélkül elutasítani. Az egyház ősi liturgiájában is ismert a formula, amelyben a hívek közössége ellene mond az ördögnek.

Igent mondani talán még nehezebb. A „jain”-ok és a boldogítónak vélt „talán”-ok világában hit és bátorság kell az egyértelmű igenhez. Urunk talán még arra is esélyt ad, hogy korábbi rossz döntéseinket így felülírjuk. Péter, Jézus tanítványa háromszor tagadta meg mesterét. Háromszor koppant keményen a tagadás szava: „Nem ismerem őt… nem tartozom hozzá… nem vagyok a tanítványa.” (Jn 18,17–27) Ám Jézus feltámadása után lehetőséget kapott arra, hogy a három nem után három igent mondjon: „Igen, Uram, te tudod, hogy szeretlek… Igen, szeretlek… Igen…” (Jn 21,15–19) Mindez olyan volt, mint egy rendhagyó gyónás és feloldozás, amelynek végén Jézus új mandátummal látja el tanítványát: „Őrizd az én juhaimat!… Kövess engem!”

Ha életünk nagy döntéseit nem a Krisztus-követés szándéka határozza meg, akkor ránk is érvényes a laodiceai gyülekezetre hulló vád: „…nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg volnál vagy forró! Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.” (Jel 3,15–16) Boldogok, akik hallgatják és megtartják Isten igéjét. Jó a boldogító igent kimondani – nem csak esküvő vagy lelkészszentelés alkalmával.

Fabiny Tamás

::Nyomtatható változat::