Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A ber­li­ni fal le­om­lá­sa gyö­ke­re­sen meg­vál­toz­tat­ta nemcsak Né­met­or­szág, hanem egész Eu­ró­pa ar­cu­la­tát. Idén több­ször is meg­ün­ne­pel­tük ezt. Most szót kap egy szem­ta­nú, aki ezek­ben a húsz év­vel ez­előt­ti ese­mé­nyek­ben, mint a pro­tes­táns egy­ház kép­vi­se­lő­je, ko­moly sze­rep­hez ju­tott. Dr. Ch­ri­stoph Dem­ke 1983 és 1997 kö­zött a szász-an­hal­ti tar­to­mány te­rü­le­té­hez tar­to­zó, mag­de­bur­gi szék­he­lyű szász egy­há­zi pro­vin­cia püs­pö­ke volt, 1990–91-ben pe­dig ő töl­töt­te be utol­só­ként a né­met de­mok­ra­ti­kus köz­tár­sa­ság­be­li pro­tes­táns egy­ház­szö­vet­ség el­nö­ki tisz­tét.

– Püs­pök úr, mi­lyen elő­je­le­it érez­te az 1989-es vál­to­zá­sok­nak? Mi­kor érez­te elő­ször, hogy va­la­mi ké­szü­lő­ben van?

– Ezt elég ne­héz meg­ha­tá­roz­ni. Rö­vid­del ez­előtt ba­rá­ti kör­ben is meg­vi­tat­tuk ezt a kér­dést. Vá­ra­ko­zá­so­kat Mi­ha­il Gor­ba­csov szov­jet párt­fő­tit­kár „új gon­dol­ko­dá­sa” kel­tett ben­nünk. De ha­mar fel­is­mer­tük, hogy az NDK ve­ze­té­se nem kért mind­eb­ből, ép­pen el­len­ke­ző­leg. A len­gyel­or­szá­gi fej­le­mé­nyek, vé­gül a ma­gyar–oszt­rák ha­tár­nyi­tás vi­lá­gos­sá tet­te szá­mom­ra, hogy az NDK már nem tud so­ká­ig el­len­áll­ni. Ám azok a vál­to­zá­sok, me­lyek vé­gül a né­met új­ra­egye­sí­tés­hez ve­zet­tek, ak­kor még el­kép­zel­he­tet­le­nek vol­tak szá­mom­ra. 1989 ok­tó­be­ré­ig csak a szov­jet csa­pa­tok be­avat­ko­zá­sát tar­tot­tam va­ló­szí­nű­nek.

– Ami­kor fenn­ál­lá­sá­nak negy­ve­ne­dik év­for­du­ló­ját ün­ne­pel­te az ország, Ön nyílt vi­tá­ra szó­lí­tot­ta fel az NDK-be­li ke­resz­té­nye­ket az ország jövőjéről. A hoz­zá­juk in­té­zett nyílt le­vél­ben így fo­gal­ma­zott: „Szük­sé­günk van ar­ra, hogy or­szá­gunk hely­ze­té­ről be­szél­ges­sünk, és ar­ról, ho­gyan to­vább. Eh­hez min­den­ki­nek meg­van a sa­ját be­lá­tá­sa és hang­ja.” Ezek bá­tor mon­da­tok. Nem tar­tott az ál­lam megtorló in­téz­ke­dé­se­i­től?

– Eh­hez nem kel­lett bá­tor­ság. A le­vél szö­ve­gét úgy fo­gal­maz­tam, hogy ál­la­mi vál­la­la­tok­nál is ki­füg­geszt­he­tő le­gyen. És ez meg is tör­tént. Az ál­la­mi szer­vek és pár­tok kri­ti­kus em­be­re­it is ar­ra akar­tam ösz­tö­nöz­ni, hogy le­gyen bá­tor­sá­guk sa­ját vé­le­mé­nyük ki­mon­dá­sá­hoz.

– 1989. ok­tó­ber 9-én kö­rül­be­lül het­ve­nez­ren vol­tak bát­rak sa­ját vé­le­mé­nyük ki­nyil­vá­ní­tá­sá­hoz, és vet­tek részt a lip­csei tün­te­té­sen. A tün­te­tők aka­ra­ta előtt ka­pi­tu­lált a Honec­ker-re­zsim. Ho­gyan él­te meg eze­ket az ese­mé­nye­ket?

– Mag­de­bur­gi püs­pök vol­tam. Leg­fi­a­ta­labb lá­nyunk ak­ko­ri­ban Lip­csé­ben járt egye­tem­re, és részt vett a de­monst­rá­ci­ók­ban. Ok­tó­ber 9-én reg­gel egy is­me­rős kór­há­zi nő­vér te­le­fo­nált ne­kem Lip­csé­ből, hogy fi­gyel­mez­tes­sük a lá­nyun­kat: ma es­te lő­ni fog­nak, a kór­há­zak uta­sí­tást kap­tak a vér­készletek elő­ké­szí­té­sé­re. Az­tán ami­kor ké­ső es­te meg­ér­ke­zett a hír, hogy még­sem lőt­tek, ne­vet­tünk és sír­tunk az öröm­től. Ez a nap szá­munk­ra át­tö­rés volt. Most min­dent meg le­het vál­toz­tat­ni – így érez­tük, de hogy pon­to­san milyen irány­ban ala­kul­nak az ese­mé­nyek, nem tud­tuk.

– Nem sok­kal ké­sőbb el­nyer­ték a sza­bad­sá­got. Eb­ben az új szi­tu­á­ci­ó­ban mi volt a leg­fon­to­sabb lel­ki­gon­do­zói fel­adat?

– A lel­künk szin­te „utol sem ér­te” az ese­mé­nye­ket. An­nak ide­jén, aho­gyan egye­sek mon­da­ni szok­ták, „a szó el­avult a szánk­ban”. Vagy­is olyan gyor­san zaj­lot­tak az ese­mé­nyek, hogy egy-egy szó már ak­kor sem volt ak­tu­á­lis, mi­kor ép­pen csak ki­ej­tet­tük. A mot­tó ak­ko­ri­ban ez volt szá­mom­ra: ne ve­szít­sé­tek el az ön­ural­ma­to­kat, és cse­le­ked­je­tek meg­fon­tol­tan, ugyan­úgy, mint a tün­te­té­se­ken!

– Egy ide­ig kér­dé­ses volt, hogy le­gyen-e új­ra­egye­sí­tés, vagy az NDK ma­rad­jon ön­ál­ló ál­lam. Mi­ért az ön­ál­ló­ság meg­őr­zé­se mel­lett állt ki?

– A sok ak­tí­van meg­moz­du­ló em­ber sza­bad­sá­gát tart­va szem előtt ar­ra tö­re­ked­tem, hogy mi ma­gunk dönt­hes­sünk ab­ban a kér­dés­ben, ho­gyan áll­jon majd a mi or­szá­gunk kon­fö­de­rá­ci­ó­ban a szö­vet­sé­gi köz­tár­sa­ság­gal. Pél­dá­ul: a sza­bad­ság ne le­gyen ér­tel­met­len, fe­le­lős­ség nél­kü­li – ilyen pél­dá­ul az, hogy nincs se­bes­ség­ha­tár az au­tó­pá­lyá­kon, de ide tar­to­zik az öko­ló­gi­ai „ta­pin­tat­lan­ság” is, és még le­het­ne so­rol­ni.

– Az NDK-be­li pro­tes­táns egy­ház­szö­vet­ség utol­só el­nö­ke­ként részt vett a loc­cu­mi meg­be­szé­lé­se­ken, ame­lye­ket kö­ve­tő­en vi­szony­lag gyor­san szö­vet­sé­get al­kot­tak a nyu­gat­né­met és a ke­let­né­met egy­há­zak, lét­re­jött a Né­met­or­szá­gi Pro­tes­táns Egy­ház. Ön­nek fon­tos volt, hogy a ke­let­né­met egy­há­zak­ban ne csu­pán át­ve­gyék a nyu­gat­né­met sza­bály­za­to­kat. Si­ke­rült-e ez? Mi­vel tud­ták a ke­let­né­met ke­resz­té­nyek nyu­gat­né­met test­vé­re­i­ket gaz­da­gí­ta­ni?

– Az egy­há­zak szö­vet­sé­gé­nek lét­re­ho­zá­sa annyi­ra el­ha­mar­ko­dot­tan tör­tént, hogy nem le­he­tett mér­le­gel­ni, mi­ként ala­kul­jon min­den. Em­lí­te­ni kell a gaz­da­sá­gi hely­ze­tet: Nyu­gat-Né­met­or­szág egy­há­zai egyik nap­ról a má­sik­ra évi öt­száz­öt­ven­mil­lió né­met már­ka ren­del­ke­zé­sünk­re bo­csá­tá­sá­ról dön­töt­tek, hogy az egy­há­zi élet ne omol­jon össze, és va­la­mennyi mun­ka­tár­sun­kat ki tud­juk fi­zet­ni. Ez­zel egy idő­ben ter­mé­sze­te­sen kény­te­len-kel­let­len át­vet­tük az egy­há­zi adó fi­ze­té­sé­nek rend­sze­rét és a szol­gá­la­ti jog­sza­bály­zást. Az NDK ide­jé­ben egyéb­ként sem ta­lál­tunk jobb meg­ol­dá­so­kat. Csak tu­da­to­sít­hat­tuk azt, hogy nem sza­bad bíz­nunk a Nyu­gat-Né­met­or­szág­ban meg­szo­kott jo­gi sza­bá­lyok­ban, ha­nem ki­egé­szí­tés­ként a ná­lunk, Ke­let-Né­met­or­szág­ban – a kö­rül­mé­nyek kény­sze­re alatt – ki­ala­kult for­mák ter­jed­je­nek a gyü­le­ke­ze­tek­ben. Te­hát ne csu­pán egy­há­zi adó le­gyen, ha­nem – fő­leg – egy­ház­fenn­tar­tói já­ru­lék min­den gyü­le­ke­ze­ti tag ré­szé­ről. Ne csu­pán hit­tan­óra, ha­nem gyü­le­ke­ze­ti gyer­mek­fog­lal­ko­zá­sok és if­jú­sá­gi al­kal­mak. Ne csu­pán egye­te­men kép­zett lel­ké­szek szol­gál­ja­nak, ha­nem mel­lék­ál­lá­sú és tisz­te­let­be­li lel­ki­gon­do­zók és ige­hir­de­tők is szo­lid teo­ló­gi­ai kép­zett­ség­gel. Ezek­ből na­gyon ke­vés va­ló­sult meg. De meg­győ­ző­dé­sem sze­rint a né­met­or­szá­gi pro­tes­táns egy­há­zak ma már az­zal a kér­dés­sel szem­be­sül­nek, hogy va­jon ve­szik-e a bá­tor­sá­got az alap­ve­tő vál­toz­ta­tá­sok­hoz, még­pe­dig ah­hoz, hogy gyü­le­ke­ze­tek na­gyobb ön­ál­ló­sá­got kap­ja­nak, vagy hogy vál­lal­ják az egye­te­mes pap­ság­ból – amely­ről bár so­kat be­szé­lünk, de a gya­kor­lat­ban ke­vés­sé él – adó­dó „ri­zi­kót”…

– A for­du­lat éve­i­ben nép­sze­rűb­bek vol­tak az egy­há­zak Ke­let-Né­met­or­szág­ban, mint ma­nap­ság. Nem tud­ták tel­je­sí­te­ni az irá­nyuk­ban tá­masz­tott el­vá­rá­so­kat? Vagy ar­ról van szó, hogy a kom­mu­nis­ta ideo­ló­gia még min­dig nép­sze­rűbb, mint a ke­resz­tény hit? Mi­ért nem tud­ták az egy­há­zak üze­ne­tük­kel az em­be­re­ket meg­nyer­ni?

– 1989-ben az egy­há­zak sok em­ber el­vá­rá­sa­it tel­je­sí­tet­ték, de az em­be­rek azt is tud­ták és tud­ják, hogy az egy­há­zak nem ké­pe­sek mun­ka­he­lye­ket te­rem­te­ni. A ke­resz­tény hit va­ló­ban nem nép­sze­rű, sem Ber­lin nyu­ga­ti, sem ke­le­ti ré­szé­ben. De ez nem azt je­len­ti, hogy a kom­mu­nis­ta ideo­ló­gia len­ne a nép­sze­rűbb; azt mu­tat­ja, hogy Né­met­or­szág­ban az Is­ten­től va­ló el­ru­gasz­ko­dott­ság ter­jedt el, és ter­jed to­vább­ra is. Ez tel­je­sen ideo­ló­gia­men­tes.

Úgy tű­nik ne­kem, hogy min­den a ke­resz­té­nyek és a gyü­le­ke­ze­tek élő és min­den­na­pi ta­nú­ság­té­te­lé­től függ. Sok­szor a gyü­le­ke­ze­ti nö­ve­ke­dés az uno­kák meg­szü­le­té­sé­vel kez­dő­dik. Az ő szü­le­ik­ben me­rül fel a kér­dés, ho­gyan ne­vel­jék gyer­me­kü­ket. És a nagy­szü­lők, akik vagy ki­lép­tek az egy­ház­ból, vagy so­ha­sem tar­toz­tak hoz­zá, nem­rit­kán az előtt a meg­le­pő kér­dés előtt áll­nak, hogy az uno­kák ke­resz­te­lé­sé­re el­men­je­nek-e, vagy büsz­ke­ség­ből in­kább ne.

– Ho­gyan te­kint ma vissza az NDK-be­li egy­ház­ra? Azt ír­ta: „Rá­vet­tük ma­gun­kat, hogy teo­ló­gi­a­i­lag is el­fo­gad­ha­tó­nak ta­lál­junk va­la­mit, amit tu­laj­don­kép­pen nem ige­nel­tünk.“ Ho­gyan mű­kö­dött ez?

– Az egy­ház hely­ze­té­vel kap­cso­la­tos ez a mon­dat; a ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben va­ló lé­te­zé­se pél­dá­ul egé­szen ha­son­ló­nak tűnt, mint az el­ső ke­resz­tény gyü­le­ke­ze­tek ese­té­ben. Vi­lá­gos­sá tet­tük a ma­gunk szá­má­ra, hogy egy­ház va­gyunk a szór­vány­ban, és hogy ez na­gyon is meg­fe­lel Is­ten ván­dor­ló né­pé­nek. De ez­zel nem sza­bad meg­elé­ged­nünk. Ta­pasz­tal­has­sa meg min­den­ki Is­ten evan­gé­li­u­mát, mert an­nak tény­leg a pi­ac­té­ren van a he­lye.

Nem vet­tük rá ma­gun­kat teo­ló­gi­a­i­lag a po­li­ti­ká­hoz va­ló „hoz­zá­si­mu­lás­ra”. Itt olyan kér­dés­sel ál­lunk szem­ben, ame­lyet a tár­sa­da­lom­ban, a csa­lá­dok­ban és az egy­ház­ve­ze­tés­ben is fel kel­lett ten­ni. Az NDK há­rom nem­ze­dé­ke állt ez előtt a kér­dés előtt: el­vár­hat­juk-e a gyer­me­ke­ink­től, hogy po­li­ti­kai né­ze­te­ink ne­ga­tív kö­vet­kez­mé­nye­it vi­sel­jék? Sok szü­lő te­hát „rá­vet­te ma­gát” olyan dön­té­sek­re és olyan ma­ga­tar­tás­ra, ame­lyet tu­laj­don­kép­pen nem ta­lált jó­nak. De azt mond­ták: nem ma­gun­kért tesszük mind­ezt, ha­nem a gyer­me­ke­in­kért. És ez­zel már nem is tűnt olyan rossz­nak, ha­nem má­sok ja­vá­ra ho­zott ál­do­zat­nak.

Ha­son­lók zaj­lot­tak az egy­ház­ve­ze­tés­ben is. Itt ezt kel­lett meg­fon­tol­ni: nem ma­gunk­nak kell vi­sel­nünk dön­té­se­ink kö­vet­kez­mé­nye­it, ha­nem a gyü­le­ke­ze­tek­nek. Mennyi­re kí­ván­hat­juk ezt a gyü­le­ke­ze­te­ink­től? A kon­fir­má­ci­ó­val és a Ju­gend­we­i­hé­vel – ezen az ün­nep­sé­gen avat­ták a fi­a­ta­lo­kat a szo­ci­a­lis­ta tár­sa­da­lom tag­ja­i­vá – ke­se­rű ta­pasz­ta­la­to­kat sze­rez­tünk.

– 2009-ben, gaz­da­sá­gi vi­lág­vál­ság ide­jén, ami­kor so­kan küz­de­nek mun­ka­nél­kü­li­ség­gel, bi­zony­ta­lan­ság­gal, ki­lá­tás­ta­lan­ság­gal, Püs­pök úr mit üzen a poszt­kom­mu­nis­ta or­szá­gok ke­resz­té­nye­i­nek?

– Azt hi­szem, a kü­lön­bö­ző or­szá­gok ese­té­ben kü­lön­bö­ző­ket kel­le­ne el­mon­da­ni. Itt, Né­met­or­szág ke­le­ti ré­szé­ben sze­rin­tem szük­sé­ges, hogy le­he­tő­leg mi­nél töb­ben szó­lal­ja­nak fel a bá­tor­ta­lan­ság és a cse­lek­vés­kép­te­len­ség ér­zé­se el­len, és hogy igaz­sá­got kö­ve­tel­je­nek. A je­len­le­gi krí­zis­ből le­vont okos és jó kö­vet­kez­te­té­se­ket csak ak­kor le­het a gyakorlatba ültetni, ha a kor­má­nyok ki­tar­tó­an küz­de­nek a pénz­ügyek, a gaz­da­ság te­rü­le­tén ta­pasz­tal­ha­tó vissza­élé­sek el­len is.

Hol­ger Man­ke

::Nyomtatható változat::