Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 46
- Mégis a család a legfontosabb
e-világ
Hozzászólás a cikkhez
Mégis a család a legfontosabb
Beszélgetés a „csicskásként” fogva tartott Feri bácsival
Szereplései okán szinte ismerősként üdvözlöm őt, mégis másnak képzeltem el. Markáns kézfogás, kérges tenyér, barázdált arc. Ő Feri bácsi, a kimenekített „csicskás”. (Egy internetes lexikon szerint a csicskás „börtönben és nevelőintézetben társai kiszolgálására kényszerített személy”.) A médiában több helyen is megjelent eset főszereplője, akit hatvankilenc esztendősen több éven keresztül rabságban tartottak, dolgoztattak, helyi szóhasználattal élve „csicskáztattak”. Kalandos megmenekülését a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársainak köszönheti, akik azóta is vigyáznak rá, gondozzák, és eltökélt szándékuk, hogy visszavezetik a normális életbe a megtört, ám szellemileg és fizikailag teljesen egészséges embert. Tartózkodási helyét – biztonsága érdekében – továbbra is titkosan kezelik.
Nehezen indul a beszélgetés. Az egyszerű életvitelű és gondolkodású, vidéki születésű Ferenc nem a szavak embere. Válaszai rövidek, tömörek.
– Feri bácsi! Hogy jutott ebbe a lehetetlen helyzetbe?
– A vejem öccse vitt és adott el, de hogy miért, azt nem tudom. Hogy mondjam: oda lettem víve a cigányokhoz.
Azt már a segélyszervezet munkatársaitól tudom meg, hogy negyvenezer forint volt a munkaerő ára, s ez a befektetés többszörösen „megtérült”, hiszen havi harminchétezer forintos nyugdíját mindvégig elvették tőle.
– Nem tudott tenni, védekezni ez ellen?
– Hát, nem – hangzik a lakonikus válasz.
– Családja nem kereste? Nem akarta visszavinni?
– Nem.
– Mit gondol, miért?
– Fogalmam sincs hozzá.
– Milyen volt a kapcsolata a családjával, a feleségével és a lányával?
– Jó volt. Nem annyira jó, de jó.
– Mit jelent magának ez a szó, hogy csicskás?
– Arrafelé így mondják ezt a fajta dolgoztatást.
– Tud több ilyen esetről is?
– Biztos, hogy van több ilyen is.
– Miért nem tesznek feljelentést?
– Félnek az emberek.
– De magának, aki már biztonságban van, nem kellene félnie.
– Örülök, hogy megszabadultam, nemhogy még cirkuszoljak velük.
Valószínűleg sokakban felmerült már az eset kapcsán a kérdés, hogy miért nem járt, jár el a rendőrség ebben az ügyben és a hasonlókban. A válasz viszonylag egyszerű: nincsen feljelentő, vagyis a megfélemlített emberek és hozzátartozóik nem mernek hatósági intézkedést kérni, hiszen továbbra is a helyi közösségben kell élniük, ahol a vétkes esetleg szabadlábon védekezhet. Feljelentés nélkül viszont a rendőrség nem indít eljárást. Jogosnak tűnik tehát az igény a jogalkotók felé, hogy a szükséges törvényi háttér mihamarabbi kidolgozásával hivatalból, azaz feljelentő nélkül is üldözhetővé váljék a fogságban tartás minden formája.
– Hogy telt egy napja?
– Elég rosszul. Kilenc lovat kellet gondoznom, etetni, itatni, trágyázni. Emellett még kizavartak a határba kaszálni is. Mindent egyedül kellett csinálni. Alvás az istállóban volt, enni meg a maradékot kaptam.
– Megszökni nem tudott?
– Á, pedig akartam, de nem lehetett. Ha kimentem az utcára, már az is baj volt.
– Hányan éltek abban a családban?
– A családfőn kívül volt még a veje, a lánya, három gyerek meg két öreg.
– Tanyán éltek?
– Nem. Faluban.
– S a szomszédok?
– Azok is mind közülük valók.
– Miben bízott? Hogy gondolta, hogyan lesz egyszer vége ennek?
– Bíztam benne.
– Hogy képzeli tovább az életét?
– Még én magam sem tudom.
– Mit szeretne csinálni?
– Fogalmam sincs.
– Családjához visszamegy, ha lesz rá mód?
– Szeretnék.
– Nem szokott imádkozni?
– Nem. Nem szoktam.
Ferenc jelenleg részleges gondnokság alatt van, ami annyit jelent, hogy az őt érintő kérdésekben neki magának, illetve a gondnoknak is van döntési jogosultsága, nagyjából fele-fele arányban. A nyugdíjáról való rendelkezés is hasonlóan történik – tudom meg a segélyszervezet munkatársaitól. Elmondják azt is, hogy eltökélt szándékuk a rehabilitáció.
Ennek első jele, hogy segítségükkel Feri bácsinak sikerült beilleszkednie az itteni közösségbe, s a kezdetben félénk, még egy gyors mozdulattól is összerezzenő férfi ma már ismét tud nevetni. Azonban – korát és a különleges helyzetet tekintve – Feri bácsi talpra állítása meglehetősen bonyolult és hosszadalmas folyamatnak ígérkezik. De van remény, hiszen egészségi állapota jó, s úgy tűnik, a legfontosabb feltétel fennáll: ő is akarja a változást. Mélyen beleivódott a munka, a természet, a gazdaság és az állatok szeretete. Naponta többször megnézi a telep egyetlen szürke marháját, s látni, ahogy a gondos gazda szemével ellenőrzi a szalmakazlat, jól van-e letakarva, nehogy megromoljon a takarmány.
Szakemberek számára felmérhető a lehetséges kibontakozás. Munkát, elfoglaltságot szándékoznak szerezni, és természetesen tisztességes, emberi életkörülményeket kívánnak teremteni neki. Ugyanakkor mindenképpen indokolt továbbra is a felügyelet, egyfajta háttér biztosítása, nehogy ismét a korábbihoz hasonló helyzetbe kerüljön. A családjával való kapcsolat felvétele is napirendre került, ennek sem adminisztratív, sem gyakorlati akadálya nincsen, de Feri bácsi kifejezett kérésére még várnak ezzel a lépéssel.
Végezetül arra kérem Feri bácsit, játsszunk egyet.
– Ha egy mesebeli jó tündér felkeresné, és teljesítené három kívánságát, mit kérne tőle?
Hosszú csend következik, majd:
– Azt, hogy visszakerüljek a családomhoz – hangzik a válasz a szokott tömörséggel. De másik két kívánságot hosszas unszolásomra sem sikerült találnia.
Gyarmati Gábor
::Nyomtatható változat::
|