Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Ta­lán sen­kit sem sér­tek meg az­zal, ha el­me­sé­lem, mi­ért ép­pen Irén­ke né­nit kér­tem meg ar­ra a be­szél­ge­tés­re, ame­lyet a lel­ké­szi kör száz­tíz év­vel ez­előt­ti lét­re­jöt­té­nek és a kő­bá­nyai gyü­le­ke­zet száz­éves fenn­ál­lá­sá­nak meg­ün­nep­lé­se után ej­tet­tünk meg. Ne­ki a kő­bá­nyai gyü­le­ke­zet az egyik ott­ho­na, tag­jai szin­te a csa­lád­tag­jai, és ke­vés tár­sunk­nak ada­tik az meg, ami Irén­ke né­ni­re oly jel­lem­ző: a sze­re­tet szem­üve­gén át né­zi az em­be­re­ket.

Az is az igaz­ság­hoz tar­to­zik, hogy – ugyan­csak rá jel­lem­ző mó­don – elő­ször nem akar­ta el­vál­lal­ni a be­szél­ge­tést, ha­nem so­rol­ta a ne­ve­ket, ki len­ne ná­la sok­kal al­kal­ma­sabb az in­ter­jú­ra. Vé­gül még­is kö­tél­nek állt, és ta­lál­ko­zá­sunk­kor egy le­írt val­lo­más­sal fo­ga­dott, ame­lyet a be­szél­ge­tés­re ké­szü­lőd­ve ve­tett pa­pír­ra. Így szól­nak az el­ső mon­da­tai: „Ami­kor az in­ter­jú­ra va­ló fel­ké­rést meg­kap­tam, til­ta­koz­tam el­le­ne, al­kal­ma­sabb in­ter­jú­alany­nak sze­ret­tem vol­na át­ad­ni a meg­tisz­te­lő fel­ada­tot. Az­után rá­döb­ben­tem va­la­mi­re: én let­tem a gyü­le­ke­zet egyik ťnagy öreg­jeŤ. Így a ra­gasz­ko­dó fel­ké­rést nem uta­sít­hat­tam el. Az idő sür­get, val­lo­má­so­mat el kell mon­da­nom a szép ju­bi­le­u­mi ün­nep al­kal­má­ból.”

– Kár­pát­al­já­ról, Ung­vár­ról va­ló me­ne­kü­lé­sünk so­rán, ti­zen­hat éves ko­rom­ban ke­rül­tem szü­le­im­mel és test­vé­rem­mel Kő­bá­nyá­ra. A Har­mat ut­ca 12. alat­ti bér­ház­ban ta­lál­tunk al­bér­le­ti szo­bát, ahol egy ot­ta­ni evan­gé­li­kus csa­lád ré­vén tu­do­mást sze­rez­tünk a kő­bá­nyai temp­lom és gyü­le­ke­zet lé­te­zé­sé­ről. A kö­vet­ke­ző va­sár­nap el is men­tünk is­ten­tisz­te­let­re, ame­lyet – leg­na­gyobb meg­le­pe­té­sünk­re – ung­vá­ri lel­ké­szünk, Ko­ren Emil tar­tott se­géd­lel­ké­szi be­osz­tás­ban. Ez a gyü­le­ke­zet és az ak­kor még csak ti­zen­öt éves temp­lom lett a lel­ki ott­ho­nunk.

– Tud­ni va­ló, hogy mind­ket­tő szer­ve­zé­se, ké­sőbb az épít­ke­zés le­bo­nyo­lí­tá­sa a kö­zös­ség el­ső lel­ké­szé­nek, Maj­ba Vil­mos­nak a ne­vé­hez fű­ző­dik. De a kö­zös­ség lel­ki gya­ra­po­dá­sa nagy rész­ben a se­géd­lel­kész­ként Kő­bá­nyá­ra ke­rült Ko­ren Emil­nek volt kö­szön­he­tő. – Maj­ba Vil­mos va­ló­ban na­gyon so­kat tett az in­du­lás­kor, iga­zi szer­ve­ző, épí­tő lel­kész volt, aki­nek kul­túr­pro­tes­táns szel­le­mi­sé­ge ab­ban is meg­mu­tat­ko­zott, hogy a temp­lom épí­té­se­kor az alag­sor­ban egy ká­pol­na­szín­pa­dot is ki­ala­kí­tot­tak. Ko­ren Emil­nek és fe­le­sé­gé­nek, Mag­di né­ni­nek az ott­ho­na iga­zi „üveg­fa­lú” pa­ró­kia volt: bár­ki bár­mi­kor el­me­he­tett hoz­zá­juk, az if­jú­sá­gi al­kal­mak be­szél­ge­té­sei oly­kor éj­sza­ká­ba nyúl­tak a la­ká­su­kon. Emil bá­csi lel­ki­leg for­mál­ta a gyü­le­ke­ze­tet, és eb­ben nagy sze­re­pe volt finn­or­szá­gi út­ja­i­nak. Az ot­ta­ni éb­re­dé­si moz­gal­mak nagy ha­tás­sal vol­tak rá. Nem­csak a gyü­le­ke­ze­ti al­kal­ma­kon lát­ta szí­ve­sen a hí­ve­ket, ha­nem na­gyon so­kat lá­to­ga­tott is.

– Mennyi­re volt he­te­ro­gén a kö­zös­ség?

– Na­gyon. De ez tük­röz­te a kör­zet la­kos­sá­gá­nak az össze­té­te­lét. Kő­bá­nyán a gyü­le­ke­zet há­rom ré­teg­ből ala­kult ki. A gyá­ri mun­ká­sok­ból, a gyá­ra­kat ve­ze­tő tiszt­vi­se­lő­ré­teg­ből és a kü­lön­bö­ző fog­lal­ko­zá­sú ér­tel­mi­sé­gi­ek­ből – ők vol­tak a leg­töb­ben –, va­la­mint nagy­ipa­ros- és ke­res­ke­dőcsa­lá­dok tag­ja­i­ból. Ez a sok­fé­le hát­tér­ből jött em­ber még­is va­la­hogy cso­dá­la­tos egy­ség­be forrt össze, kü­lö­nö­sen a há­bo­rú után. Kü­lön­le­ges szel­le­mi­sé­gű kö­zös­ség ala­kult ki, ami­hez nagy­mér­ték­ben hoz­zá­já­rult az, hogy a kez­de­tek­től fog­va a szol­gá­lat iránt el­kö­te­le­zett, teo­ló­gi­a­i­lag ma­ga­san kép­zett lel­ké­szei és se­géd­lel­ké­szei vol­tak a gyü­le­ke­zet­nek.

– Em­lí­te­ne né­hány ne­vet?

– Maj­ba Vil­most és Ko­ren Emilt kö­ve­tő­en Veö­reös Im­re lett a lel­kész, majd Fa­bi­ny Ta­más, Smi­dé­li­usz And­rás ál­dott szol­gá­la­ti évei után, két éve már Ben­kó­czy Pé­ter az ál­ta­lunk vá­lasz­tott lel­ki ve­ze­tőnk. De olyan se­géd­lel­ké­szek gaz­da­gí­tot­ták a sok éve alatt a kö­zös­ség éle­tét, mint Szteh­lo Gá­bor, Zay Lász­ló, Ve­tő Bé­la, Ha­fen­scher Ká­roly, Ri­esz György, Sár­kány Ti­bor, Ma­do­csay Mik­lós, Bol­la Ár­pád, Fe­hér Ká­roly, Ta­kács Jó­zsef.

– Nem­ré­gi­ben adott hírt he­ti­la­punk is ar­ról, hogy a Lu­ther Ki­adó meg­je­len­tet­te Veö­reös Im­re bre­vi­áriu­mát.

– Ő a gyü­le­ke­zet pász­to­ro­lá­sa mel­lett tu­do­má­nyos ku­ta­tó­mun­kát is foly­ta­tott. Bib­lia­ér­tel­me­zé­sé­nek mély­sé­ge ige­hir­de­té­se­i­ben is érez­he­tő volt. Ta­lán né­ha már „ki is nőt­te” Kő­bá­nyát, és meg­ér­de­melt vol­na ér­tőbb hall­ga­tó­sá­got, de ő is ott­hon­ra ta­lált csa­lád­já­val együtt a gyü­le­ke­zet­ben.

– Idén ün­ne­pel­jük Szteh­lo Gá­bor szü­le­té­sé­nek szá­za­dik év­for­du­ló­ját. It­te­ni se­géd­lel­ké­szi ide­je alatt a gyü­le­ke­zet tud­ta, mi­lyen múlt­ja van az új káp­lán­nak?

– Na­gyon ér­de­kes, de nem. 1951-ben, a Ga­u­dio­po­lis fel­szá­mo­lá­sa után – te­hát túl a há­bo­rú ide­je alat­ti gyer­mek­men­té­sen és az utá­na lét­re­ho­zott gyer­mek­vá­ros meg­ala­kí­tá­sán – ke­rült Kő­bá­nyá­ra Ko­ren Emil mel­lé se­géd­lel­kész­ként. A min­dig vi­dám, min­dig se­gí­tő­kész Gá­bor bá­csi­ról, aho­gyan so­kan hív­ták, nem is sej­tet­tük, hogy hány­szor vál­lal­ta már az élet­ve­szélyt em­ber­tár­sa­i­ért.

Ér­de­kes­ség­ként mon­dom el itt, hogy az olyan sok­szor lát­ha­tó fo­tó­ját, ame­lyen sváj­ci­sap­ká­ban ve­ze­tés köz­ben hát­ra­for­dul és ne­vet, test­vé­rem, Kincz­ler Gyu­la ké­szí­tet­te, ami­kor Cell­dö­mölk­re men­tünk ve­le. Szteh­lo Gá­bor az Úr­is­ten ki­vá­lasz­tott em­be­re volt.

Bo­da Zsu­zsa

::Nyomtatható változat::