Cantate

Li­tur­gi­kus mű­fa­jok

Hozzászólás a cikkhez

Múlt he­ti cik­künk­ből a him­nuszt, a gre­go­ri­án egyik je­len­tős mű­fa­ját is­mer­het­ték meg ol­va­só­ink. Most a GyLK azon fe­je­ze­te kö­vet­ke­zik, amely­ben egyéb, kü­lön­bö­ző ere­de­tű és funk­ci­ó­jú li­tur­gi­kus té­te­lek ta­lál­ha­tók.

Si­me­on há­la­éne­ke, him­nusz vi­rág­va­sár­nap­ra, gyer­me­kek ky­ri­é­je, hús­vé­ti és pün­kös­di szek­ven­cia, va­la­mint két Te De­um ta­lál­ha­tó eb­ben a fe­je­zet­ben. A 16–17. szá­za­di pro­tes­táns szer­köny­vek­ben fenn­ma­radt gre­go­ri­án éne­kek ezek, me­lye­ket re­for­má­tor ele­ink fon­tos­nak tar­tot­tak – ma­gyar nyelv­re for­dít­va – az is­ten­tisz­te­le­tek szá­má­ra meg­őriz­ni.

A Nunc dimit­tis – Most bo­csá­tod el szol­gá­dat, Uram (Si­me­on há­la­éne­ke), GyLK 783 – a komp­let­óri­um rend­je sze­rint vég­zett zsol­tá­ros is­ten­tisz­te­let can­ti­cu­ma. Szö­ve­ge Lk 2,25–32: „…élt egy em­ber Je­ru­zsá­lem­ben, aki­nek Si­me­on volt a ne­ve. Igaz és ke­gyes em­ber volt, vár­ta Iz­ra­el vi­gasz­ta­lá­sát, és a Szent­lé­lek volt raj­ta. Azt a ki­je­len­tést kap­ta a Szent­lé­lek­től, hogy nem hal meg ad­dig, amíg meg nem lát­ja az Úr Krisz­tu­sát. A Lé­lek in­dí­tá­sá­ra el­ment a temp­lom­ba, és ami­kor a gyer­mek Jé­zust be­vit­ték szü­lei, hogy ele­get te­gye­nek a tör­vény elő­írá­sa­i­nak, ak­kor kar­já­ba vet­te, ál­dot­ta az Is­tent.” Si­me­on há­la­éne­ke so­kak szá­má­ra is­me­rős le­het Lu­ther Már­ton szép át­dol­go­zá­sá­ból is: Már me­gyek bé­kén, öröm­mel (EÉ 500). A can­ti­cu­mok fel­épí­té­se meg­egye­zik a zsol­tá­ro­ké­val, két fél­sor­ra ta­go­ló­dó sza­ka­szok­ból áll­nak. Meg­szó­lal­ta­tá­suk is a re­ci­tált zsol­tá­ro­ké­hoz ha­son­ló, de a zsol­tár­dal­la­mok­nak egy dí­sze­sebb vál­to­za­tá­val éne­kel­jük őket. Most a Nunc dimit­tist ke­re­te­ző an­ti­fó­nát kö­zöl­jük, mely tö­mö­ren össze­fog­lal­ja a nap­zá­ró, éj­sza­ká­ra ké­szü­lő imád­ság lé­nye­gét.

Az egy­ház leg­ré­geb­bi ün­ne­pei kö­zé tar­to­zik a hús­vét és az ezt meg­elő­ző nagy­hét. En­nek az idő­szak­nak gaz­dag li­tur­gi­á­já­ban sok kü­lön­le­ges ének ta­lál­ha­tó, né­há­nyat ezek kö­zül a pro­tes­táns fe­le­ke­ze­tek is át­vet­tek. GyLK 784–785 két olyan szép és rend­ha­gyó té­tel, ame­lyek­nek is­ten­tisz­te­let­be va­ló be­épí­té­sé­vel még job­ban át­él­he­tő és meg­ért­he­tő az ün­ne­pek lé­nye­ge. A Di­cső­ség és di­csé­ret a vi­rág­va­sár­na­pi kör­me­net him­nu­sza. A ré­gi je­ru­zsá­le­mi ke­resz­té­nyek ezen a na­pon ki­men­tek az Olaj­fák he­gyé­re fel­idéz­ni az egy­kor volt ese­mé­nye­ket, majd a zsi­dó nép gyer­me­ke­i­nek Krisz­tus-kö­szön­tő éne­két han­goz­tat­va vo­nul­tak be a szent vá­ros­ba. „Di­cső­ség és di­csé­ret te­né­ked, meg­vál­tó Ki­rá­lyunk, / ki­nek gyer­me­ki szép se­reg mon­da ékes éne­ket.” A pro­tes­táns ha­gyo­mány a kör­me­ne­tet nem, csak a him­nuszt őriz­te meg; el­ének­lé­se szép nyi­tá­nya le­het a vi­rág­va­sár­nap­pal kez­dő­dő üdv­tör­té­ne­ti ese­mé­nyek meg­ün­nep­lé­sé­nek. A Gyer­me­kek ky­ri­é­je rö­vid li­tá­nia a ke­reszt­re fe­szí­tett­hez, amely­ben az egyes sza­ka­szok után el­hang­zó kö­nyör­gést – Ir­gal­mazz ne­künk, Úr­is­ten, / Krisz­tus, ir­gal­mazz mi­ne­künk, / Úr­is­ten, ir­gal­mazz mi­ne­künk! – va­ló­ban gyer­me­kek éne­kel­ték. A szent há­rom nap egyik tar­tal­mi csúcs­pont­ja ez a li­tá­nia, mely a la­men­tá­ci­ók ének­lé­sét kö­ve­ti (Je­re­mi­ás si­ral­mai). Bár nem a li­tá­nia ré­sze, hoz­zá­kap­cso­ló­dott a Di­cső­í­tünk, Krisz­tus, aki szen­ved­tél (EÉ 199) kez­de­tű éne­künk.

A szek­ven­ci­ák­ról már több­ször esett szó e ro­vat­ban, így most csak rö­vi­den té­rek ki rá­juk. GyLK 786 a hús­vé­ti, GyLK 787 a pün­kös­di szek­ven­cia: ezek ré­gi ha­gyo­mány sze­rint nem­csak az ün­ne­pen szó­lal­tak meg, ha­nem a rá­kö­vet­ke­ző va­sár­na­pig a hét min­den nap­ján. Szö­ve­gük az adott ün­nep ma­gya­rá­zó, el­mél­ke­dő kom­men­tár­ja; a té­te­le­ket az is­ten­tisz­te­le­ten az ige­ol­va­sás után a kó­rus ének­li, a gyü­le­ke­zet a zá­ró ko­rál­ba kap­cso­ló­dik be.

A fe­je­ze­tet két Te De­um zár­ja (GyLK 788–789). Az el­ső ha­gyo­má­nyo­sabb for­má­jú, több­fé­le Te De­um-dal­lam egy­be­szer­kesz­té­sé­ből lét­re­jött té­tel, a má­sik pe­dig Lu­ther vál­to­za­ta (két hét múl­va rész­le­te­seb­ben szó­lunk ezek­ről). Ez az ősi, di­cső­í­tő ének bár­mi­kor éne­kel­he­tő – nem csak is­ten­tisz­te­le­ti ke­re­tek kö­zött –, hi­szen zsol­tár­sze­rű ver­se­i­ben hi­tünk alap­ve­té­se­i­ről: Is­ten di­cső­sé­gé­ről, a Szent­há­rom­ság tit­ká­ról, Krisz­tus meg­vál­tó mű­vé­ről s az üd­vös­ség­ről ének­lünk.

Bar­ta-Gom­bos Ari­kán

::Nyomtatható változat::