Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Né­hány nap­pal ez­előtt, de­cem­ber 1-jén – lissza­bo­ni szer­ző­dés né­ven – élet­be lé­pett a ka­lan­dos utat be­járt, több or­szág ál­tal vissza­uta­sí­tott és sok szem­pont­ból ma is so­kak ál­tal meg­kér­dő­je­le­zett do­ku­men­tum, amely az Eu­ró­pai Unió al­kot­má­nya­ként rög­zí­ti az im­má­ron hu­szon­hét tag­ál­lam alap­tör­vé­nyét.

Min­den­ki ál­tal el­fo­ga­dott tény, hogy Eu­ró­pa iden­ti­tá­sá­hoz szer­ve­sen hoz­zá­tar­to­zik az a ke­resz­tény ér­ték­rend, amely a Ró­mai Bi­ro­da­lom mál­la­do­zá­sa, majd bu­ká­sa, va­la­mint a nép­ván­dor­lá­sok zűr­za­va­ra után er­köl­csi, ér­ték­ren­di ala­pot biz­to­sí­tott a kö­zép­ko­ri, illetve az új­ko­ri Eu­ró­pa lét­re­jöt­té­hez.

Ter­mé­sze­te­sen a kez­de­tek­től nap­ja­in­kig kül­ső és bel­ső el­len­sé­ges erők tá­mad­tak, tá­mad­nak er­re az ér­ték­rend­re s ez ér­té­kek hor­do­zó­i­ra sok-sok ál­do­za­tot kö­ve­tel­ve. Ezek­kel az erők­kel szem­ben hol a vas, hol a po­li­ti­ka, hol a kul­tú­ra, hol pe­dig a hí­vő spi­ri­tu­a­li­tás fegy­ver­ze­té­vel, ne­ve­ze­te­sen az imád­ság ere­jé­vel vet­ték és ve­szik fel so­kan a har­cot. Az­zal a lel­ki fegy­ver­rel, amely­nek „ka­to­nái” úgy foly­tat­nak pár­be­szé­det egy­más­sal, hogy köz­ben kö­zö­sen fi­gyel­nek ar­ra, és kö­zö­sen szól­nak ah­hoz, aki­nek ha­tal­ma van mennyen és föl­dön – Eu­ró­pa egén és föld­jén is.

Az el­ső „európai ima­kö­zös­ség” 1959-ben, te­hát az Eu­ró­pai Kö­zös­ség meg­ala­ku­lá­sa után két év­vel jött lét­re, s így öt­ven­esz­ten­dős múlt­ra te­kint vissza. Nem az egy­há­zak hi­va­ta­lo­sai, ha­nem az ak­ko­ri kö­zös­ség hí­vő szak­ér­tői, bü­rok­ra­tái, az ala­pí­tó or­szá­gok ke­resz­tény kép­vi­se­lői jöt­tek össze reg­gel vagy es­te, oly­kor ebéd­idő­ben, hogy a kon­ti­nens bé­kes­sé­gé­nek és igaz­sá­gos­sá­gá­nak nagy ál­mát az Úr elé vi­gyék.

Az­tán a brüssze­li, majd a tag­or­szá­gi egy­há­zak is egy­re in­kább át­érez­ték an­nak fon­tos­sá­gát, hogy oda­fi­gyel­je­nek a brüssze­li és stras­bour­gi fo­lya­ma­tok­ra, az eu­ró­pai in­téz­mé­nyek mun­ká­já­ra.

Így jött lét­re for­má­li­san is az Eu­ró­pai Öku­me­ni­kus Egy­ház és Tár­sa­da­lom Bi­zott­ság, amely­hez a volt kom­mu­nis­ta or­szá­gokból el­ső­ként a Ma­gyar­or­szá­gi Egy­há­zak Öku­me­ni­kus Ta­ná­csa csat­la­ko­zott 1994-ben. Ez a szer­ve­zet 1999-től az Eu­ró­pai Egy­há­zak Kon­fe­ren­ci­á­já­val egye­sül­ve an­nak Egy­ház és Tár­sa­da­lom Bi­zott­sá­ga­ként mun­kál­ko­dik.

E bi­zott­ság szer­ve­zé­sé­ben ta­lál­koz­tak a közelmúltban Me­che­len­ben azok az egy­há­zi szol­gák, akik egy­há­zi és tár­sa­dal­mi kér­dé­sek­kel s azok nem­zet­kö­zi, öku­me­ni­kus di­men­zi­ó­i­val fog­lal­koz­nak, ide­ért­ve az eu­ró­pai in­teg­rá­ció fo­lya­ma­ta­it is.

A né­hány na­pos ta­nács­ko­zás az öt­ven év­re va­ló vissza­te­kin­tés mel­lett leg­fon­to­sabb na­pi­rend­je­ként tár­gyal­ta az Eu­ró­pai Unió al­kot­má­nyá­nak 17. pa­rag­ra­fu­sát, amely „rend­sze­res, nyi­tott és át­te­kint­he­tő dia­ló­gust” ajánl fel az egy­há­zak és val­lá­si kö­zös­sé­gek szá­má­ra. A nagy kér­dés im­má­ron az – bi­zo­nyá­ra nem­csak az egy­há­zak, ha­nem az uni­ós in­téz­mé­nyek szá­má­ra is –, hogy mi­lyen for­má­ban tud meg­va­ló­sul­ni ez a gesz­tus, amely jo­gi, po­li­ti­kai szer­ző­dés­ben egye­dül­ál­ló mó­don ajánl­ja fel a dia­ló­gus le­he­tő­sé­gét az egy­há­zak­nak.

A má­sik kér­dés ha­son­ló­an fon­tos, ha nem fon­to­sabb, ne­ve­ze­te­sen: me­lyek azok a leg­ak­tu­á­li­sabb, sőt leg­ége­tőbb prob­lé­mák, ame­lyek en­nek a pár­be­széd­nek a tar­tal­mát ad­hat­ják.

A kon­fe­ren­cia részt­ve­vői ez­zel a két fő kér­dés­sel érkeztek az Eu­ró­pai Par­la­ment­be, aho­vá a há­zi­gaz­da, Sch­mitt Pál al­el­nök meg­hív­ta Tő­kés Lász­ló par­la­men­ti kép­vi­se­lőt is. A részt­ve­vők egyet­ér­tet­tek ab­ban, hogy a fel­aján­lott dia­ló­gus ki­hí­vás és egy­ben ígé­re­tes le­he­tő­ség az eu­ró­pai egy­há­zak szá­má­ra, a fo­lya­mat­ban pedig bi­zo­nyá­ra nagy sze­re­pe le­het a nem­ze­ti egy­há­zak és a sa­ját kor­má­nyuk kö­zött zaj­ló pár­be­széd­nek is.

Hosszú és ne­héz az út, amely az eu­ró­pai konf­lik­tu­sok­tól, or­dí­tó igaz­ság­ta­lan­sá­gok­tól Eu­ró­pa bé­ké­jé­hez, igaz­sá­gos­sá­gá­hoz és jó­lé­té­hez ve­zet. Az út vé­gét ma sem lát­juk. Ezen az úton azon­ban min­dig vol­tak olya­nok, akik a va­lót tisz­tán lát­ták, és a kel­lő­ért oda­adó­an imád­koz­tak és dol­goz­tak. A jo­gi do­ku­men­tum­ban fel­aján­lott dia­ló­gust sok-sok imád­sá­gos dia­ló­gus előz­te meg az el­múlt év­szá­za­dok­ban és az el­múlt év­ti­ze­dek­ben is. Az in­teg­rá­ció fo­lya­ma­tá­ban sze­re­pet vál­la­ló hi­va­tal­no­kok, az er­re a szol­gá­lat­ra ma­gu­kat el­kö­te­le­ző lel­ki­pász­to­rok, az Eu­ró­pa na­pos és ár­nyas zu­ga­i­ban élő név­te­len tö­me­gek imád­sá­gai is.

En­nek tu­da­tá­ban is ve­gyük ma­gunk­ra az apos­to­li ta­ní­tást – „Szün­te­le­nül imád­koz­za­tok!” (1Thessz 5,17) –, amely gyü­möl­csö­ket fog te­rem­ni Eu­ró­pa je­len és jö­ven­dő ge­ne­rá­ci­ó­i­nak is.

Bó­na Zol­tán

::Nyomtatható változat::