Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Száz éve kezd­te meg mű­kö­dé­sét a Lu­ther Ott­hon. Az év­for­du­ló al­kal­má­ból – amint an­nak ide­jén az Evan­gé­li­kus Élet is be­szá­molt ró­la – no­vem­ber 13-án em­lék­kon­fe­ren­cia ele­ve­ní­tet­te föl az in­téz­mény tör­té­ne­tét. A je­len­leg is fel­ső­ok­ta­tá­si in­téz­mé­nyek­ben ta­nu­ló – el­ső­sor­ban evan­gé­li­kus – fi­a­ta­lok el­he­lye­zé­sé­re hi­va­tott fő­vá­ro­si Lu­ther Márton Szak­kol­lé­gi­um iga­­ga­tó­ta­ná­csá­nak el­nö­ké­vel, dr. Sza­bó La­jos pro­fesszor­ral, az Evan­gé­li­kus Hit­tu­do­má­nyi Egye­tem Gya­kor­la­ti Tan­szé­ké­nek ve­ze­tő­jé­vel ezen a bi­zo­nyos kon­fe­ren­ci­án ké­szült az aláb­bi in­ter­jú, ame­lyet nem vé­let­le­nül köz­lünk la­punk if­jú­sá­gi ol­da­lán…

– Pro­fesszor úr, mi­ért le­he­tünk büsz­kék a Lu­ther Ott­hon­ra? Mi­lyen gon­do­la­tok meg­fo­gal­ma­zá­sá­ra ad al­kal­mat a cen­te­ná­ri­u­mi ün­nep?

– A leg­lé­nye­ge­sebb­nek azt tar­tom, hogy a Lu­ther Ott­hon szel­le­mi mű­hely. De nem csak az, és ép­pen ar­ra éb­red­tem rá, ami­kor er­re az ün­nep­re ké­szül­ve be­szél­get­tünk, hogy azok a hall­ga­tók, akik an­nak ide­jén a kol­lé­gi­um­ban lak­hat­tak, na­gyon ha­mar egy­faj­ta lel­ki kö­zös­ség­re ta­lál­tak itt. Töb­ben is be­szá­mol­nak en­nek az él­mé­nyé­ről, igye­kez­tem is ezt a kez­dő­áhí­ta­tom­ba be­le­fo­gal­maz­ni, ami­kor ar­ról szól­tam, hogy az élet­re szó­ló be­fo­ga­dás ér­zé­sét kap­ták a ré­gi – és re­mé­lem, a mai – Lu­ther ott­ho­nos di­á­kok.

Még zug­lói lel­kész ko­rom­ban tör­tént, hogy is­ten­tisz­te­le­tek al­kal­má­val meg­szó­lí­tot­tak tu­dó­sok, mű­vé­szek, ér­tel­mi­sé­gi­ek, s be­szél­ge­tés köz­ben em­lí­tet­ték, hogy „azért ér­tem el ezt és ezt, mert Lu­ther ott­ho­nos vol­tam… Be­fo­gad­tak.” Az­óta is őr­zöm eze­ket a val­lo­má­so­kat. Ez nem be­zárt lel­ki kö­zös­ség volt, ha­nem nyi­tott, ami az egye­te­mis­ták­ra na­gyon jel­lem­ző volt. Akik ne­he­zen ta­lál­tak ott­hon­ra Bu­da­pes­ten, na­gyon örül­tek, hogy a Lu­ther Ott­hon­ba ke­rül­het­tek. De nem is csak a ve­ze­tés mi­att, hi­szen nemcsak az ad­ja meg az „ott­hon­jel­le­get”, ha­nem azért is, aho­gyan a hall­ga­tók egy­más éle­tét se­gí­tet­ték, kí­sér­ték.

A má­sik ok a büsz­ke­ség­re, hogy egy ilyen szak­kol­lé­gi­um – és er­re is jó al­ka­lom a ke­rek év­for­du­ló­nál va­ló meg­ál­lás és há­la­adás – fi­gyel­mez­tet ar­ra, hogy az egy­ház­nak igen fon­tos ér­té­ke az, ha a jö­vő tu­dó­sai, mű­vé­szei, ku­ta­tói, gon­dol­ko­dói kö­ze­lebb­ről meg­is­me­rik az egy­ház ta­ní­tá­sát, s ci­vil éle­tük­ben így tesz­nek bi­zony­sá­got Is­ten­ről.

– Mint a gya­kor­la­ti teo­ló­gia pro­fesszo­ra és az igaz­ga­tó­ta­nács tag­ja, to­váb­bá rend­sze­res elő­adó­ja a szak­kol­lé­gi­u­mi kur­zu­sok­nak, mi­ben lát­ja az ott­hon teo­ló­gi­ai és spi­ri­tu­á­lis egye­di­sé­gé­ben rej­lő, iga­zi lu­the­rá­nus ér­té­két?

– Ami­kor száz év­vel ez­előtt el­in­dult az in­téz­mény, meg­le­he­tő­sen nagy Lu­ther-re­ne­szán­szot él­tek meg a gon­dol­ko­dás­ban és az egy­ház­ban is per­sze. Más­részt hang­sú­lyoz­nám, hogy Lu­ther Már­ton a vi­lá­gi­ak sze­re­pét az egy­ház éle­té­ben egy ki­csit más­képp ér­tet­te, mint a töb­bi re­for­má­tor. Olyan ér­te­lem­ben, hogy az ő hang­juk, a „sa­ját hang­juk” szó­lal­jon meg evan­gé­li­u­mi bi­zony­ság­té­tel­ként, amely­ben ben­ne van mind­az, amit a szak­te­rü­le­tük, a ku­ta­tá­sa­ik ré­vén fel­is­mer­nek, köz­ve­tí­te­ni tud­nak. A mai fi­a­ta­lok­nak ez fon­tos szem­pont: a kor­tár­sa­ik­kal lak­nak együtt hí­vő­ként, ke­resz­tény­ként, evan­gé­li­kus­ként. Öku­me­ni­kus szel­lem­ben is gon­dol­kod­hat­nak to­váb­bá, és együtt ku­tat­hat­ják Lu­thert.

– Hogy ta­pasz­tal­ja: mi ér­dek­li ma az egye­te­mis­ta fi­a­tal­sá­got egy­há­zunk­ból?

– Ma­gam is több elő­adást tart­hat­tam a szak­kol­lé­gi­um­ban, ép­pen pár he­te is egyet, s az volt a hall­ga­tók ké­ré­se, hogy mu­tas­sam be egy­há­zunk gyü­le­ke­zet­mo­dell­je­it. Na­gyon ér­de­kes volt, hogy akár köz­gaz­dász­hall­ga­tó, akár mű­sza­ki te­rü­le­ten ta­nu­ló di­ák olyan rész­le­tek­be me­nő kér­dé­se­ket tett fel, ame­lyek ha­son­ló­an ala­pos vá­la­szo­kat igé­nyel­tek. Öröm­te­li meg­le­pe­tés volt az ér­dek­lő­dé­sük mély­sé­ge. Az ér­ző­dött be­lő­le, hogy fe­le­lős­sé­get érez­nek a jö­vő egy­há­zá­ért.

– Ez a mon­dat jól át is ve­zet a zá­ró kér­dés­hez: ho­gyan lát­ja Ön a jö­vő Lu­ther-szakkollégiumát? Mi­lyen táv­la­tok­ban gon­dol­kod­nak a szak­kol­lé­gi­u­mért fe­le­lő­sök, és mit vár­nak, re­mél­nek az on­nan ki­ke­rü­lő, eb­ben a szel­le­mi-lel­ki lég­kör­ben ne­ve­lő­dő ér­tel­mi­sé­gi fi­a­ta­lok­tól?

– Azt gon­do­lom, a je­len­le­gi épü­let elég­gé sze­rény – de ezt az egy­ház ve­ze­té­se nyil­ván szin­tén ér­zé­ke­li, és meg fog­ja ol­da­ni. Jó len­ne, ha hosszabb tá­von bő­vül­het­ne, hogy töb­ben le­hes­se­nek ré­sze­sei a kol­lé­gi­u­mi élet­nek. De a leg­fon­to­sabb még­is az egész egy­ház­nak – mi­ként már tíz éve meg­fo­gal­ma­zó­dott –, hogy az egye­te­mis­ták, fő­is­ko­lá­sok kol­lé­gi­u­mi prog­ram­ját vég­re tud­juk haj­ta­ni. Or­szá­go­san fon­tos len­ne – fő­leg az egye­te­mi vá­ro­sok­ban – kol­lé­gi­u­mot biz­to­sí­ta­ni.

A szakkollégium jö­vő­jét il­le­tő­en azt mond­ha­tom, hogy na­gyon sok te­rü­let­ről, az or­szág kü­lön­bö­ző ré­sze­i­ről ér­kez­nek Bu­da­pest­re ér­dek­lő­dő, nyi­tott, ko­moly gon­dol­ko­dá­sú fi­a­ta­lok, és ha ők itt egy­más­ra ta­lál­nak, ak­kor a jö­vő friss szem­lé­le­tű, re­mény­tel­jes nem­ze­dé­ke ala­kul­hat ki a kol­lé­gi­um­ban.

Kő­há­ti Dó­ra

::Nyomtatható változat::