Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

„Egye­ne­sed­je­tek fel, és emel­jé­tek fel a fe­je­te­ket, mert kö­ze­le­dik a meg­vál­tá­so­tok.” (Lk 21,28)

Ad­vent má­so­dik he­té­ben az Út­mu­ta­tó reg­ge­li s he­ti igéi Jé­zus Urunk má­so­dik el­jö­ve­te­lé­re irá­nyít­ják a te­kin­te­tün­ket, és pil­la­nat­nyi hely­ze­tün­ket így ha­tá­roz­zák meg: két ad­vent kö­zött élünk; íté­let előtt, ám­de ke­gye­lem alatt! „Az Em­ber­fia el­jön az ő Aty­já­nak di­cső­sé­gé­ben, és meg­fi­zet min­den­ki­nek az ő cse­le­ke­de­tei sze­rint.” (Mt 16,27; LK) Né­pe meg­vál­tó­ja­ként jön vissza az Úr, s fel­ra­gyog­tat­ja az örök élet vi­lá­gos­sá­gát; de „hív­jál en­gem se­gít­sé­gül a szo­ron­ga­tás ide­jén, én meg­sza­ba­dít­lak, és te di­cső­í­tesz en­gem” (GyLK 709,6). Ve­zér­igénk kap­csán Lu­ther bá­to­rít: „Mert mi mást je­lent ťa ti vált­ság­tokŤ, mint hogy té­ged, ki most az ör­dög fog­lya és min­den ő nyi­lá­nak cél­pont­ja vagy, Krisz­tus meg­sza­ba­dít s ma­gá­hoz visz. Mért fél­nél és ret­teg­nél hát az íté­let je­le­i­től?” – „És ak­kor je­lek lesz­nek a nap­ban, a hold­ban és a csil­la­gok­ban (…) És ak­kor meg­lát­ják az Em­ber­fi­át el­jön­ni a fel­hő­ben nagy ha­ta­lom­mal és di­cső­ség­gel. (…) tud­já­tok meg: kö­zel van az Is­ten or­szá­ga.” (Lk 21,25.27.31) Is­ten­nél egy nap ezer esz­ten­dő, ezért „le­gye­tek te­hát tü­re­lem­mel, test­vé­re­im, az Úr el­jö­ve­te­lé­ig” (Jak 5,7). Ta­nú­sít­sa­tok sze­re­te­tet és ki­tar­tó áll­ha­ta­tos­sá­got, míg re­mény­sé­ge­tek be nem tel­je­se­dik; „kö­ves­sé­tek azo­kat, akik hit és tü­re­lem ál­tal örök­lik az ígé­re­te­ket” (Zsid 6,12). Fel­ma­gasz­talt Urunk e ne­künk kül­dött két le­ve­lé­ben kö­zös az in­tés: „Térj meg!”; a fel­hí­vás: „Aki­nek van fü­le, hall­ja meg, mint mond a Lé­lek a gyü­le­ke­ze­tek­nek!”; az ígé­ret: „Aki győz…!” (Jel 2,16.17.7) De egy ke­vés (?) pa­na­sza is van el­le­nünk: po­gány kul­tu­szok vi­rág­za­nak kö­rü­löt­tünk. Ne es­sünk ál­do­za­tul tév­ta­ní­tá­sa­ik­nak, ne higgyünk ha­mis pró­fé­ci­á­ik­nak s ha­zug apos­to­la­ik­nak! Csak így le­het új ne­vünk s örök éle­tünk Is­ten pa­ra­di­cso­má­ban. Gyer­me­kei hit ál­tal, ke­gye­lem­ből iga­zul­nak meg; és mert e föl­di éle­tük s tet­te­ik ked­ve­sek Is­ten előtt, ju­tal­mat is kap­nak, és nem ke­rül­nek a kár­hoz­ta­tó íté­let­re. „Mert mind­nyá­junk­nak lep­le­zet­le­nül kell oda­áll­nunk a Krisz­tus íté­lő­szé­ke elé, hogy min­den­ki meg­kap­ja, amit meg­ér­de­mel, asze­rint, amit e test­ben cse­le­ke­dett: akár jót, akár go­no­szat.” (2Kor 5,10) Jé­zus­nak oda kel­lett áll­nia a nagy­ta­nács elé, ám vád­ló sza­va­ik alap­ján – „Ak­kor hát te vagy az Is­ten Fia?” – ítél­te meg az őt el­uta­sí­tó­kat: „Ti mond­já­tok, hogy én va­gyok.” S ez­zel be­tel­je­sült Dá­vid pró­fé­ci­á­ja a Mes­si­ás­ról: „Így szól az Úr az én uram­hoz: Ülj a jobb ke­zem fe­lől” (Zsolt 110,1) – mert „mos­tan­tól fog­va ott ül majd az Em­ber­fia Is­ten ha­tal­ma jobb­ján” (Lk 22,70.69). Pál az Úr igé­jé­vel mond­ja el a hí­vők fel­tá­ma­dá­sá­nak s el­ra­gad­ta­tá­sá­nak rend­jét. „Mert amint fel­hang­zik a ri­a­dó hang­ja, (…) ma­ga az Úr fog alá­száll­ni a menny­ből, és elő­ször fel­tá­mad­nak a Krisz­tus­ban el­huny­tak, az­után mi, akik élünk, és meg­ma­ra­dunk, ve­lük együtt el­ra­gad­ta­tunk fel­hő­kön az Úr fo­ga­dá­sá­ra a le­ve­gő­be, és így min­den­kor az Úr­ral le­szünk.” (1Thessz 4,16–17) Te is?

Ga­rai And­rás

::Nyomtatható változat::