Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Töredelmesen be kell vallanom, nem írok valami szépen. Sőt ha pontosítani akarok, megkockáztathatom: hellyel-közzel olvashatatlan a kézírásom. Sok kellemetlenség származott már ebből, se szeri, se száma a mulatságos vagy éppen bosszantóan kínos helyzeteknek, amelyeket emiatt kellett átélnem.

Félek, ez az állapot már nem fog javulni, a majdnem ötvenévnyi megszokást aligha tudnám egykönnyen megváltoztatni. Marad tehát a küzdelem a betűkkel. Sokan egykori tanító nénimet szidták, mondván, szigorúbban kellett volna számon kérnie, de nem hiszem, hogy igazából Lili nénit kellene okolni. Inkább bennem, egykori, izgága, oda nem figyelő tanítványában van a hiba, ha nem olvashatóak a papírra vetett sorok.

Ilyen előzmények után egy általam kitöltött csekkel kerestem fel a közeli postahivatalt. Ahol máskor mindig tömeg toporog, most csak néhány ügyfél várt a sorára, így hamarosan megjelent a kijelzőn az általam húzott szám. A pulthoz léptem, és átcsúsztattam a készpénz-átutalási megbízást a ráhelyezett bankjeggyel együtt. A hölgy fásult arccal rám nézett, majd gépies mozdulattal maga elé húzta a rakományt, és mielőtt a leolvasókészülék elé helyezte volna a csekket, nekilátott a szokásos ellenőrzésnek. Ám ekkor elkomorult, s rosszallóan, szinte feddőleg jegyezte meg, hogy nem tudja elolvasni az írást, márpedig így nem veheti át, mert a félreértelmezhető kitöltés visszaélésre, akár csalásra adhat okot. Javítani pedig az ilyen pénzügyi bizonylatokban tilos. Majd rövid szünet következett, miközben elolvasta a címzettet is.

– Egyháznak lesz? – kérdezte kicsit meglepődve, de vélhetően nem igazán érdeklődésből, mint inkább a beszélgetés szándékával, hiszen az arra rendelt helyen jól olvashatóan, nyomtatott nagybetűkkel szerepelt a címzett. Ezután kisvártatva hozzátette:

– Akkor mehet. „Azok” nem szoktak becsapni bennünket.

S választ sem várva egyik kezével a leolvasóberendezésre helyezte a nyomtatványt, míg másik kezével fiókbéli helyére tette a papírpénzt. Mikor pedig mindennel elkészült, egy barátságos mosoly kíséretében nyújtotta át a feladóvevényt.

Gyarmati Gábor

::Nyomtatható változat::