EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2010 - 01 - Asztali beszélgetés

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Asztali beszélgetés

December 17-én mutatták be az Asztali Beszélgetések Kulturális Alapítványnak (ABKA) – a Luther Kiadó gondozásában megjelent – harmadik kötetét Közös örökségünk címmel a Pilinszky János irodalmi kávéházban. A könyv, amely a holokauszt 65. évfordulójára jelent meg, a témakört különböző nézőpontokból járja körül. A bemutatóhoz – követve az ABKA korábbi kiadványainak és rendezvényeinek szellemiségét – rendhagyó asztali beszélgetés is társult, amelyen Szvorák Katalin énekes és Fekete László, a Dohány utcai zsinagóga főkántora közösen, a keresztény és a zsidó énekkultúra kincseiből „folytattak párbeszédet”. A kötetet dr. Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Keresztény–Zsidó Társaság ügyvezető elnöke mutatta be.

Az Asztali beszélgetések harmadik kötete hatvanöt évvel a holokauszt után jelenik meg. Az itt olvasható beszélgetések valamiként a vigaszkeresésre és a múlttal kapcsolatos közös felelősség keresésére, ezen belül is a zsidóság és a kereszténység viszonyára irányulnak.

Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Szabó Lajos teológusprofesszor és Schweitzer József főrabbi a közös gyökerekről beszélget. Majd utóbbi átül egy másik asztalhoz, ahol a soaregényéért Nobel-díjat kapott Kertész Imre író és egy másik teológus, Jutta Hausmann biblikus professzor mutat készséget arra, hogy az Auschwitz utáni korról cseréljenek véleményt. Ezután Hausmann vált asztalt, és egy biblikus témákat gyakran ábrázoló festőművész, Fehér László mellé telepszik. Monumentális, biblikus tárgyú regények szerzőjével, Spiró Györggyel beszélget egy újabb teológus, Csepregi András, majd a bibliai törvényekről és a köznapok törvényeiről cserél eszmét Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke és Gáncs Péter evangélikus püspök.

A kötetben harmadik beszélgetőtársként szereplő művészek: Berecz András, Csikai Márta, Fehér László, Incze Mózes és Lugossy Mária. A kötet előszavát Fabiny Tamás evangélikus püspök írta.

A beszélgetések visszatérő témája a közös felelősség. Az egyháznak újra és újra át kell gondolnia a zsidósághoz fűződő viszonyát. Szükség van teológiai reflexióra és társadalmi, történeti összefüggések komolyan vételére. Utóbbi területen bizony bűnbánatot is kell gyakorolniuk az egyházaknak. Magukat kereszténynek nevező emberek ugyanis sok rosszat elkövettek zsidó testvéreikkel szemben szóval, cselekedettel és mulasztással. Mindezekről beszélni kell. Ám vigaszt is találhatunk.


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Betlehem-rejtély
Fundamentum
Jézus mondja: „Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem!”
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
A Bölcsek Kútja
Világosságot!
Mikroszkóp alatt a múlt év
Most!
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Diakóniai képzés
Megvalósult takácsi álom
A csekk
Koppenhágára figyelt a világ – mindhiába
Keresztutak
Hozzájuthatnak az egyházak az szja-adatokhoz
Karácsonyi koncert az oroszlányi evangélikus templomban
Évről évre együtt – Mevisz-karácsony
Százötven éves az Erdélyi Múzeum Egyesület
Tavaly történtek…
Ünnepségsorozattal emlékeztek meg a temesvári felkelés 20. évfordulójáról
e-világ
Egy év alatt a Bibliát
Keresztény szemmel
Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő
A hét témája
Kudarccsúcs a klímakonferencián
És a hegyek csak egereket szültek?
Asztali beszélgetés
A Reményik-iskolások Sztehlo Gábor emlékére
Valóban gyermek született!
Tetőbontás
Utazás a Marsba
evél&levél
Jótékonysági hét a Kossuth-gimiben
Angyali ötlet
A közelmúlt krónikája
Fejünk hajszálai
Hullámhossz
Kultúrkörök
Meglepetéskoncert köszöntötte a 40 éves Kaláka együttest
Laudáció
A vasárnap igéje
Újabb úton
Történelem jelen időben
Oratio oecumenica
­Oratio ˝cumenica
Oratio ˝cumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2010 01 Asztali beszélgetés

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster