Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A koppenhágai klímacsúcs decemberben két héten át a világon sokfelé a vezető hírek között szerepelt. Az Evangélikus Élet Üzenet az Ararátról rovata már szeptember végén elindította Koppenhágára figyel a világ című sorozatát. A klímacsúcs véget ért, írnunk kell róla, hogy milyen eredménnyel. Még ha nehezünkre esik is.

Szomorúan lapozgatom a házi archívumomból előhúzott újságokat. Leírtam ugyan, hogy nem lesz könnyű áttörést elérni Koppenhágában, de ennél sokkal többet reméltem. Az egyik cikkemben José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét idéztem, aki ezt nyilatkozta: „Nincs B tervünk Koppenhágára, mert nem rendelkezünk B bolygóval.” Tényleg ilyen nagy volt a tét? Tényleg egyértelmű kudarccal ért véget a konferencia? Milyen folytatásban reménykedhetünk?

Tényleg ilyen nagy volt a tét? Fontos tudni, hogy a koppenhágai klímacsúcs nem tudományos konferencia volt. Az ENSZ Környezetvédelmi Programja és a Meteorológiai Világszervezet éppen azért hozta létre 1988-ban az Éghajlat-változási Kormányközi Testületet (IPCC), hogy több ezer tudós kutatási eredményeit ütköztesse, és ennek alapján állítson össze értékelő jelentéseket.

A legutóbbi, negyedik jelentés 2007 novemberében jelent meg, és bár a tudományos világra jellemző visszafogottsággal fogalmaz, megállapítja, hogy az éghajlati rendszer melegedése vitán felül áll, az elmúlt ötven év melegedése példa nélküli az elmúlt ezerháromszáz évben, nagyon valószínű, hogy a melegedés emberi eredetű, üvegházhatású gázok kibocsátása miatt történik.

A klímacsúcs nyitónapjának plenáris ülésén dr. Rajendra Pachauri, az IPCC elnöke további adatokkal is szolgált, de ezek a tanácskozás résztvevői számára már nem jelentettek újdonságot. A 20. század folyamán az átlagos globális hőmérséklet 0,74 Celsius-fokkal növekedett. Vannak, akik szerint kevesebb, mint 1 fok, igazán nem nagy ügy, de mivel a szén-dioxid és más üvegházhatású gázok a légkörben tartós hatást fejtenek ki, nagyon közel kerültünk ahhoz a ponthoz, amikor egymást erősítő, az éghajlatváltozást hirtelen felgyorsító folyamatok indulnak be. A szakemberek szerint 2 vagy maximum 2,4 fokos átlagos hőmérséklet-emelkedésig van remény arra, hogy az ember meg tudja állítani a folyamatot. Ez pedig azt jelenti, hogy 2015-től a kibocsátásoknak egyértelműen csökkenniük kell, vagyis alig öt év maradt a cselekvésre.

A klímacsúcsnak – akárcsak az éghajlatváltozásnak – növekvő, gyorsuló jellege volt. Az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 192 ország a tagja, ők 2009-ben már tizenöt héten át értékeltek, egyeztettek. Koppenhágában is több szakértői csoportban folytak a tárgyalások. Nehéz volt áttekinteni, hogy mi zajlik, pedig sokan megpróbálták. A hivatalos tárgyalókon kívül megfigyelők, civil szervezetek, újságírók próbálták követni az eseményeket.

Mikor nyolc nap megfeszített tárgyalás után december 15-én Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár és Károly walesi herceg jelenlétében az ünnepélyes megnyitóünnepséget is megtartották, már kiderült, hogy a tizenötezer főre méretezett Bella Center konferencia-központ közel sem tud minden regisztrált érdeklődőt befogadni. A civilek nem értették, hogy miért kellett csaknem negyvenötezer ember regisztrációját elfogadni, majd durván korlátozni a környezetvédő szervezetek belépését, és ezzel – szerintük – veszélyeztetni a tárgyalások átláthatóságát. Egyre-másra tűntek fel a miniszterek és kormányfők, míg végül december 18-án reggel Barack Obama amerikai elnök is Koppenhágába érkezett, hogy kiválasztott partnereivel a legmagasabb szintű különtárgyalásokba kezdjen, és a plenáris ülésen megtartsa beszédét.

Gyújtó hatású beszédekben nem volt hiány, Obama is csodálatos dolgokat mondott arról, hogy az emberiség előtt álló veszedelem elhárítása érdekében a népeknek most össze kell fogniuk. De ekkor már a konferenciateremben és az utcán régen nem szép mondatokra, hanem számokra vártak. Mennyivel fogják a gazdag országok csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátásukat? Milyen összeggel fogják segíteni a szegényeket, hogy ne kelljen végigjárniuk az ipari országok energiapazarló útját?

Nem csak szép beszédekben, számokban sem volt hiány. Tétlenséggel sem vádolhatja senki a tárgyaló feleket. Éjszakákon át próbáltak megegyezni. A Reuters több helyen felbukkanó fotója mégis jól kifejezi a konferencia végkifejletét. A december 19-én készült képen a kínai delegáció öltönyös tagjai fülhallgatóval a nyakukon alszanak a konferenciateremben. Ki előrebukva, ki oldalra billent fejjel. A háttérben azért többen beszélgetnek, talán ezekben a percekben fejeződött be az ENSZ történetének legnagyobb klímakonferenciája.

Valóban kudarc volt? Ebben majdnem mindenki egyetért. A klímacsúcs úgy ért véget, hogy a résztvevők „tudomásul vették” a két és fél oldalas, Koppenhágai egyezmény nevű dokumentum megszületését, amely jogi értelemben senkit semmire nem kötelez, ezért inkább nyilatkozatnak nevezhetjük. Az elfogadásra szánt dokumentum az utolsó órákban egyre rövidebbé és egyre üresebbé vált. Egyedül az a cél maradt benne, hogy a felmelegedést két fok alatt kell tartani, és valami homályos utalás arra, hogy meg kell vizsgálni a 1,5 fokos célkitűzés lehetőségét.

A civil szervezetek szerint a kudarcért nagyrészt a fejlett országok a felelősek, mivel nem vállaltak kellően komoly kibocsátáscsökkentési és finanszírozási számokat, s ezek után a fejlődő országokat szorongatták, hogy ennél jóval kevesebbet is fogadjanak el. Vannak, akik azt hangsúlyozzák, hogy fontos előrelépés történt, és tényleg lehet elemezni a kicsiny részeredményeket. A két legnagyobb szennyező, az USA és Kína legalább részt vettek a tárgyalásokon – ők azok, akik a kudarcot eredményként próbálják otthon és a nemzetközi porondon „eladni”.

Hogyan tovább? A klímacsúcs tényleges eredménye, hogy minden eddiginél nyilvánvalóbbá vált: ez így nem mehet tovább. Változtatni kell, mielőtt kifutnánk az időből. A közvetlen remény a tavasszal Bonnban, majd egy év múlva Mexikóvárosban sorra kerülő újabb csúcs. Nem lesz könnyű! Sok ország vezetői még most is elfogadhatatlan áldozatnak érzik, hogy az egyhangú döntés érdekében feláldozzák rövid távú gazdasági érdekeiket.

Gadó György Pál

::Nyomtatható változat::