Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 15
- Somogy-zalai „keresztút”
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Somogy-zalai „keresztút”
Teológuspassió 2010
Bár csak kellék volt a kereszt és a töviskorona, mégis megrendítően elevenedett meg segítségükkel a legnagyobb örömüzenet azon a tizenhat helyszínen, ahol a gyülekezetek tagjai és más érdeklődők megtekinthették az idei teológus-passiójátékot. Több évtizedes hagyomány, hogy a harmadéves teológiai hallgatók – nagyjából éppen tanulmányaik felénél – a nagyheti időszakban felkerekednek, és egy általuk készített passiójátékkal látogatnak el egyházunk valamely vidékének gyülekezeteibe. Idén a választás a Somogy-Zalai Egyházmegye területére esett, így az évfolyam tizenkét tagja Siófoktól Nagykanizsáig bejárta a Dél-Dunántúlt.
A passiókörútra való közös készülés és az együtt végzett szolgálat az egyik legmeghatározóbb közösségformáló élmény egy teológus életében. Az átélt találkozások és kalandok azt sejtetik, ez igaz lesz az idei évfolyamra is. De hogy miként tekintenek vissza ezekre a napokra, és hogyan érezték magukat a szenvedéstörténet karaktereinek bőrében, arról valljanak maguk a szereplők!
Fintor Tamás – Tamás
A passiójátékban több szereplőt is alakítottam. Voltam tanítvány (Tamás), és voltam katona is. Félreértve szavait odanyújtottam Jézusnak két kardot, elaludtam, amikor ő imádságra buzdított. De milyen nagyszerű, ha a gyenge, alkalmatlan tanítványokon keresztül mégis megláthatják mások az Urat. Ez a reménységem, hogy az esetleges hiányosságaim, gyengeségeim ellenére is megmutatkozhatott ezeken az előadásokon keresztül is az Úr szeretete.
Katonaként ostorozni és keresztre feszíteni Jézust… Így egy kicsit még közelebb került hozzám az a tudat, hogy igen, énmiattam és énértem (is) történt…
Pablényi László – Barabbás
A szerepet igyekeztem kicsit másként beállítani, mint ahogy az megszokott. Korunk egyik problémáját szerettem volna vele kidomborítani: a hiábavaló küzdelmet egy jobb világért – gazdasági, nemzeti csodára várva –, az egymással való ellenségeskedést, miközben nem vesszük észre az igazi megoldást: Jézus Krisztust. A passiójáték börtönjelenetében Barabbás felismerte, hogy nem az ő elképzelése volt a helyes. Adja Isten, hogy ez másoknak is megadathasson.
Jambrik Zsolt – Péter
Péter háromszor megtagadja Jézust, s kissé elgondolkodtató a jelleme. Kardot ránt, fogadkozik, hogy ő még a halálba is Jézussal tart, végül mégis megtagadja az Urat? Igen! Mi, emberek nemcsak háromszor tagadjuk meg őt, hanem jóval többször. Tagadásunkon meglátszik közönyünk, embertársainkkal való kapcsolatunk is. Eltávolodunk tőle, s nem vesszük észre szeretetének jeleit.
Mégis Péter volt talán a legboldogabb, mert végül emberi hibái megbocsáttattak, és Jézus feltámadt a sírból. Örömét énekben is kifejezte, melyben – úgy éreztem – hitelesebben tudtam felszínre hozni érzéseimet.
Nagyon jól éreztem magam Péter szerepében, csodálatos embereket ismertünk meg, és az évfolyam is erősödött s összecsiszolódott. Bízom abban, hogy szolgálatunk és Krisztus örömüzenete boldogságot tudott hozni még a megfáradtak lelkébe is.
Arató Lóránd – Heródes
Heródesnek lenni egyszerű volt, ugyanakkor nehéz is. Egyszerűségét a szerep rövidsége jelentette, nehézségét pedig a gúnyolódás, Jézus megvetése és lenézése. Amikor elém hozták Jézust, nehéz volt csak azért örülni neki, mert lejárathatom. „Hát végre itt vagy!” – mondtam a jelenet elején, és most is ezt mondom magamban, de nem azért, hogy gúnyoljam, hanem azért, hogy hálát adjak neki, hogy hálát adjak jóságáért.
Halász Alexandra – Mária
Máriát nem volt egyszerű hitelesen alakítani, mivel át kellett élnem a szeretett gyermek elvesztését, egy olyan tragédiát, amelyet elképzelni is borzasztó. Nemegyszer előfordult, hogy könnyeimmel küzdöttem, amint átfutott rajtam a gondolat, hogy milyen szörnyű lenne szeretteimet elveszíteni. Leginkább akkor tört rám ez az érzés, amikor várakoztam, és eközben végignéztem és -hallgattam a keresztre feszítés eseményeit.
Andrejek Mitja – Kajafás
Korábban, amíg csak olvastam Máté evangéliumát és a passió történetét, nem tudtam úgy átélni az eseményeket, mint most, amikor mindezt eljátszottam. Nehéz feladat volt számomra, mikor nekem kellett elítélnem Jézust. Kicsit féltem, most is sokat gondolok arra a jelenetre, amikor ott állt előttem, és én vádoltam őt. De Jézus végigment ezen az úton. Nekünk is követnünk kell őt, s akkor velünk marad mindvégig.
Győri Boglárka – szolgálólány
Bár több karaktert is alakítottam a passióban, mégis azt a szerepemet emelném ki, amelyben lázítóként a népet hergeltem Jézus ellen. Kajafás főpapnak mondtam el, hogy a barátaim és én milyen „lehetetlen” dolgokat hallottunk a Mester szájából (például hogy három nap alatt felépít egy új templomot). Az előadásokon újra és újra fennhangon kiabáltam az ítéletet Jézusra, hogy „Haljon meg!”, „Méltó a halálra!” Minden alkalommal összeszorult a szívem, és leginkább ki se mondtam volna ezeket a szavakat. Ezeknek az embereknek a hatására kívánta a feltüzelt nép Jézus Krisztus halálát. Belegondolni is rossz, mi lett volna, ha kétezer évvel ezelőtt magam is ott lettem volna.
Bence Győző – Júdás
Különös volt belebújni Júdás bőrébe és átélni azt, hogy a többiekkel együtt hozsannázó tanítvány hogyan sodródik a sátán kezébe, hogy Jézus árulója legyen. Úgy érzem, hatalmas félelem járhatta át Júdást, mikor felfogta, hogy mit kell tennie, mikor rájött, hogy ő az a tanítvány, akinek el kell árulnia a Mesterét. Örülök neki, hogy ezt csak a passiójátékban kellett átélnem…
Pápai Attila – Pilátus
Passiójátékunkban Pilátus nagyot változik az első megjelenésétől az utolsó mondatáig. Hatalma teljes tudatában, a szószék magasságából fogadja a mélyen hajlongó főpap által elővezetett Krisztust. Miután beszél vele, hatalmát kihasználva meg akarja menteni. De egy egyszerű kiáltás lerántja a magasból, tehetetlenné teszi, saját hibájának csapdájába ejti: „Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja!” Már semmi hatalma nincs, mert a gyengéjénél fogták meg. Tudja, hogy ártatlanul ítéli el Krisztust, de saját tekintélye, élete, karrierje került veszélybe. Lelkiismerete még egy utolsó gyenge próbálkozásra sarkallja, hátha a nép Barabbás helyett Jézust akarja szabadon látni, de elbukik. Ezért rezzen össze minden „Feszítsd meg!” kiáltásnál. Jól tudja, a víz, amelyben kezét megmossa, nem mossa le vétkét. Szomorúan néz Jézus után, amikor elvezetik előle, majd vesztesként kullog le a lépcsőn. Elgondolkodtatott a szerep, mert annyira emberi, ahogy Pilátus félti magát. Péter tagadása nagyon közel áll hozzá. Ebben a darabban olyan embert alakíthattam, aki találkozott Jézussal, és megváltozott az élete. Bűnös ember, de Krisztus érte is vállalta a kereszthalált.
Kulcsár Márton – Jézus
Számomra nem volt könnyű a szerep: átélni és „eljátszani” az Isten szeretetét, hogy fenn a keresztfán feláldozza a Fiát az emberekért; Jézus szerepét, aki ezt az Atya akarataként önként vállalja, végigéli, és el is viseli. Kifejezetten nyomasztó volt a keresztet vinni, majd eljátszani, hogy rászegeznek. Viszont átélhettem a reménységet is. A kereszten végiggondoltam: „Mi lenne, ha mindazért a bűnért és rosszért, amit életem folyamán elkövettem egészen kiskoromtól kezdve, számot kellene adnom az Isten ítélőszéke előtt?” Nem kell azonban már emiatt aggódnom, mert volt, aki meghalt helyettem! És ő, aki kezében tartja az egész világot, így engem is, megbocsátott mindenért. „…mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem.” (Jn 12,47b) És ez a legfontosabb, hiszen a húsvét sem záródik le nagypéntekkel és Jézus halálával, hanem folytatódik a világ legcsodálatosabb történetével, az üdvösséggel. Ezért volt jó fenn a kereszten, minden nyomasztó gondolat ellenére.
Lejegyezte: Zsíros András
::Nyomtatható változat::
|