Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 15
- „El kellett mondanom mindezt”
evél&levél
Hozzászólás a cikkhez
„El kellett mondanom mindezt”
Tisztelt Főszerkesztő Úr! Bocsásson meg, hogy levelemmel zavarom. Még 2008 januárjában írtam Önöknek egy levelet, arra akkor választ nem kaptam. Ez csak megjegyzés, nem számonkérés. De nemrégiben, az Evangélikus Élet március 14-ei számában megjelent Pelikán Pálné budapesti olvasónk levele. Meg kell vallanom, rendkívül fájnak az ott leírtak.
Azt megértem, hogy szószéken ne hangozzanak el politikai pártok szózatai. De akkor, amikor megengedett, hogy az ateisták nyíltan hangsúlyozzák, hogy amit az egyházak hirdetnek, az hazugság és népbutítás, akkor erre válaszolni kell. Kérdem, hogy lehet érvénytelennek minősíteni azt a felhívást, hogy: ne ölj, ne paráználkodjál, ne lopj, tisztelt apádat, anyádat, szeresd felebarátodat? (…) Különben láthatjuk: üresek a templomok, tele vannak a börtönök.
Van itt egy másik szomorú megállapítás, amelyet a püspöki nyilatkozat is alátámaszt. Nem való templomba nemzeti zászló. Nem tudom megérteni, miért kell megtagadni magyarságunkat azért, mert egyháztagok vagyunk. Kinek áll ez érdekében? Nézzük meg a román templomokat, ott nemzeti színekkel díszítik az épületeket. Igaz, a románok előbb románok, azután lettek kommunisták vagy más ideológiák követői.
Engedtessék meg, hogy megkérdezzem: ha már fel vannak háborodva egyes lelkészek politizálásán, miért lehet egyházunknak ateista párt színeiben országgyűlési képviselője? Mikor ezt megkérdeztem egy nyilvános beszélgetésen egyik lelkészi vezetőnktől, válasza a követező volt: a szóban forgó lelkész azért működhet, mert hívei nagyon szeretik. Ugyanis mint képviselő több anyagi természetű kérdésben sikeresen lobbizott a gyülekezete és az egyház érdekében. Tehát itt van a kutya elásva. Tehát anyagi érdek. (…) Bocsánatot kérek, főszerkesztő úr, ez megcsúfolása Krisztus tanításának! Ezért megengedni, hogy felvegye a Luther-kabátot, és az ateistákkal legyen egy táborban, ez szégyen!
Visszatérve válasz nélkül maradt levelemre: annak lényege abból ered, hogy az egyik skandináv evangélikus egyház legfelsőbb vezetése megszavazta, hogy ezentúl a melegek is lehetnek lelkészek. Ezzel kapcsolatban írtam egy szerény észrevételt, amire választ nem kaptam. (…) A melegek ügyében egy csendes megjegyzést kívánok tenni: a Szentírásban az van; „…ha férfi a férfival úgy hál, mint nővel szokott, akkor halállal lakoljon”. Ezt Krisztus felkent szolgája büntetlenül nem sértheti meg. De ilyenkor az jut az eszembe: Uram, bocsásd meg, nem tudják, mit cselekszenek! Hiszem, azon a végső elszámoláson mindenki megkapja méltó büntetését. Elnézést kérek a zavarásért, de el kellett mondanom mindezt.
Erős vár a mi Istenünk!
Ui. Magamról csak annyit, nyolcvanötödik évemet betöltött parasztember vagyok. Életemből hetvenkilenc évet tanyán éltem. Amikor 45-ben hazajöttem, akkor elvégeztem a még létező négy polgárit. Azután éltem a magam paraszti életét. Azt is el kell mondanom, 2009 októberében ünnepeltük házasságunk hatvanadik évfordulóját. Van három unoka, és néhány hete született meg a nyolcadik dédunoka. Mindez nem a mi érdemünk, hiszen Isten ajándéka. Mivel gyarló ember vagyok, az ő sorsuk miatt sokat aggódom. Tisztában vagyok azzal, hogy a mi semmittevésünk káros lehet az ő jövőjükre. Amit a gyarló ember elmulaszt, amit neki kell elvégezni, azt Isten nem végzi el helyettünk. Ő megadta a lehetőséget! Ha nem tesszük, magunkra vessünk!
Czikora Lajos (Orosháza)
::Nyomtatható változat::
|