Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 28
- Összetört tagokkal
A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 6. VASÁRNAP – ZSOLT 51,9–11
Hozzászólás a cikkhez
Összetört tagokkal
Tudom, tanultuk gyermekbibliakörön, én is azt tanítom a rám bízott gyermekeknek, hogy Isten nem úgy büntet, ahogyan mi azt elképzeljük, és ha valami nyomorúság ér, ha bajba kerülök, az nem Isten büntetése rajtam, hanem azért adja, hogy meglátsszék rajtam szeretetének hatalma is. Meg azt is tanultam, azt is tanítom, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, és Isten soha nem enged minket erőnkön felül kísértetni, és a kísértéssel együtt megadja a szabadulást is.
Mégis, amikor bajban vagyok, én magam sem tudom kivonni magamat a felismerés alól, hogy vétkeim miatt tört össze, hogy a szomorúságom mindenképpen kapcsolatban áll az Úrral, hogy ő nem csupán távoli szemlélője életemnek, hanem formálója. Hogy mindenkor igaz-e ez a felismerés vagy sem, nem tudom. Azt tudom, hogy az összetörtségben megszületik a könyörgés: „Engedd, hogy (…) megújuljanak tagjaim, amelyeket összetörtél.”
Gyerekes viselkedés ez – mondják. Hogyan lehet éppen ahhoz fordulni, aki ellened tört? A felnőtt kezébe veszi saját sorsának intézését, s ha nincs mit tenni, hát elviseli és elfogadja sorsát. Különösen nekünk, férfiaknak mondják, hogy össze kell szorítanunk a fogunkat, és büszkén viselnünk kell azt, ami ér. Én is mondtam már a nagyok csapatába beállt fiúcskának, hogy bizony a focinak része, ha fejbe talál a labda, és én is próbáltam keménységgel takarni gyengeségemet, kudarcaimat mások előtt.
De amikor négyszemközt maradtam Istennel, Atyámmal, ő erre a gyermekded bizalomra hívott, hogy elmondjam: előled nem tudom elrejteni hibáimat, ezért te „rejtsd el orcádat vétkeim elől, töröld el minden bűnömet! Tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és az erős lelket újítsd meg bennem!” Gyerekes bizalom ez. Nem én akartam, hogy ilyen legyek, erre hívott el engem az Úr, Jézus Krisztus révén. Ő hívott el arra, hogy ne magabiztos legyek, de erős Lélek, Krisztus Lelke adjon vidámságot és örömöt, lendületet és kitartást naponta.
Nem az én kiváltságom a bűnbánat és bűnbocsánat reménysége. Ez az egyháznak, Krisztus testének kiváltsága. Míg a világban a feddhetetlenség eszméjének kell megfelelni, és a törvény meg az előírások szabnak – nem rendet, hanem – sorrendet, jelentenek értékítéletet, addig a gyülekezetben a sorrend helyett valódi rend uralkodik, Krisztus törvénye: egymás terhének hordozása. A nagyobb igazság, amelyről Jézus beszél az evangéliumban, hogy nem önigazságunkat állítjuk a másikéval szembe vagy Isten elé, hanem Krisztus igazságát, amellyel hibáinkat és gyengeségeinket hordozta.
Valódi rendre vezet a bűnbánat és bűnbocsánat reménysége. Mert a bizalomból erős hálóvá szőtt közösségben be merjük vallani egymás előtt is, ha vétkeztünk. S az egyház megtartó közössége nem elnézi hibáinkat, hanem megbocsátja őket, és segít, hogy visszataláljunk Krisztus igazságához.
A világban azt mondják: ha valamit elrontottál, azt zárd le, s kezdj újat. Az egyház közösségében ezzel szemben erőt kapunk, hogy a rosszról a jóra, a hamisról az igazra térjünk. Mert mit érek azzal, hogy valami újat kezdhetek, ha közben én magam ugyanaz maradtam? Pál apostol azonban azt vallja, hogy „a keresztség által eltemettettünk vele [Krisztussal] a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk.” (Róm 6,4)
A bűnbánat és bűnbocsánat reménysége nem könnyű út. Nem menekvés a valóság elől, hanem szembesülés azzal, hogy nemcsak tagjaim, hanem egész létem összetört, és azt az életet, amelyet ezután élhetek, már nem magamnak, hanem Istennek és Istenből élem.
A bűnbánat és bűnbocsánat reménysége az egyház kiváltsága. Milyen nagy adomány ez a gyülekezeteknek és egyházi testületeknek, ahol anyagi vagy hatalmi kérdések miatt, régóta hordozott bántások vagy egzisztenciális félelem miatt nem értenek szót hitben testvérek! Milyen nagy adomány, hogy összetört tagokkal Isten elé állhatunk, és a gyónásban keresztségünkhöz visszatérve Istennel és egymással kiengesztelődünk!
A Gyülekezeti liturgikus könyv családi istentiszteleti rendje segít ebben az új életre vivő agóniában: „Megvallom előtted, Istenem, és előttetek, testvéreim, hogy vétkeztem… Bánom bűnömet. Küzdök ellene.” S erre az összetörettetésre érkezik a válasz: „A mindenható és kegyelmes Isten könyörüljön rajtad, bocsássa meg bűnödet, és vezessen el az örök életre!” (GyLK 132. o.). Ezért az egész gyülekezet együtt vallja, új közösségben: „A bűn, Istennek hála, nem úr az éltemen. Már nem vagyok szolgája, és visszaverhetem. Hűséges jó Atyám keresztségébe felvett, és engemet megmentett a kínos Golgotán.” Ámen.
Bencze András
::Nyomtatható változat::
|