Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 28
- Engedd, hogy kijavítsák a hibáidat!
Élő víz
Hozzászólás a cikkhez
Engedd, hogy kijavítsák a hibáidat!
„Egy író soha nem jobb, mint a szerkesztője.” Minden jó tollforgató tudja, hogy műve „korrekciós kezelést” igényel. Talán nyelvtani hiba van benne vagy elírás; esetleg egy kifejezés vagy egy mondat nem világos; vagy a szerkesztő talán arra biztatja az írót, hogy vizsgálja meg az írás kiindulópontját. A javítás fontos ahhoz, hogy az olvasóink megértsék, amit valóban mondani akarunk nekik. Korrigálni azonban gyakran nem könnyű. Csalódottá, reményvesztetté tehet bennünket, néha még megalázó is lehet, ha csak azt látjuk, hogy a „csodálatos”, sok munkával és szeretettel megalkotott opuszunk messze nem olyan színvonalú, amilyennek terveztük, amilyennel lenyűgözhettük volna az olvasóinkat.
Tehát két lehetőségünk marad: vagy tekintettel vagyunk a szerkesztők szemléletmódjára, és megfontoljuk javaslataikat; vagy figyelmen kívül hagyjuk őket, mert meg vagyunk győződve róla: ők egyszerűen nem értik meg, hogy mi milyen irodalmi zsenik vagyunk.
A korrekció – amelyet néhányan konstruktív kritikának neveznek – azonban nem kötődik kizárólag az íráshoz, az írott művekhez: bármilyen más munkahelyen is alkalmazható. Még a legtehetségesebb dolgozónak is (legyen akár mesterember, üzletkötő, menedzser, akár csúcsvezető) tanulnia kell, fejlesztenie szakmai képességeit, hogy a csúcson maradhasson. Ebben segítségére van, ha valaki – egy kívülálló, objektív megfigyelő – képes észrevenni a gyengéit, korlátait, és aztán javaslatot tud tenni arra, hogyan fejlődhet tovább.
Sajnos nem mindenki fogadja el, ha kijavítják; időnként ez a tevékenység ellenállásba és visszautasításba ütközik. A visszautasítás mögött lehet büszkeség is, ami azt jelenti, hogy az illető képtelen az alázatra.
Súlyos következménye lehet, ha valaki megfontolni sem hajlandó a javító szándékú észrevételt. Talán éppen ezért foglalkozik az ószövetségi Példabeszédek könyvének tizenötödik fejezete több szakaszon át ezzel a témával. Bolond, aki figyelmen kívül hagyja, ha hibára, hiányosságra hívják föl a figyelmét. Fájdalmas lehet, amikor kijavítanak bennünket, de saját érdekünkben érdemes erre odafigyelni. „A bolond megútálja az ő atyjának tanítását; a ki pedig megbecsüli a dorgálást, igen eszes.” (Péld 15,5; Károli-fordítás)
Ha nem figyelünk a korrekciót célzó jelzésre, annak komoly következményei lehetnek. Aki figyelembe veszi a jelzést, az képes visszatalálni a helyes irányba, arra az útra, amelyiken elindult. Aki viszont nem fogadja el a hibára való figyelmeztetést, az rossz útra téved, talán olyanra, amelyről már vissza sem lehet fordulni. „Gonosz dorgálás jő arra, a ki útját elhagyja; a ki gyűlöli a fenyítéket, meghal.” (Péld 15,10) és „A mely fül hallgatja az életnek dorgálását, a bölcsek között lakik. A ki elvonja magát az erkölcsi tanítástól, megútálja az ő lelkét; a ki pedig hallgatja a feddést, értelmet szerez.” (Péld 15,31–32)
A korrekció elvetése végső soron azt jelenti, hogy elfordulsz a bölcsességtől. Ha úgy döntöttél, „engem ez nem érdekel”, akkor már nagyon nehéz elfogadnod a javítást, még akkor is, ha a javadat szolgálja. Pedig úgy visszautasítani valamit, hogy meg sem vizsgálod, hogy jó-e, többnyire butaság. „Nem szereti a csúfoló a feddést, és a bölcsekhez nem megy.” (Péld 15,12)
A javítási javaslatok figyelembevétele segít a tervezésben, a célok tisztázásában. A tervek, célok értékelésének egyik módja, hogy megkérdezed a barátaid, kollégáid véleményét és tanácsát. Azzal, hogy az ő véleményüket is figyelembe veszed, még valószínűbb, hogy a helyes következtetésre jutsz. „Hiábavalók lesznek a gondolatok, mikor nincs tanács; de a tanácsosok sokaságában előmennek.” (Péld 15,22)
Ahhoz, hogy megfelelő módon fogadjuk, ha kijavítanak bennünket, alázatra van szükségünk. Az életünk nagy része abból áll, hogy tanulunk, és megértjük, amit tanultunk – néha ez azt is jelenti, hogy alázatosan beismerjük: korántsem tudunk mindent.
Az alázat leghatalmasabb cselekedete az, amikor alávetjük magunkat Istennek, és elismerjük az ő uralmát az életünk felett, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy személyes vágyainkat fel kell adnunk. „Az Úrnak félelme a bölcsességnek tudománya, és a tisztességnek előtte jár az alázatosság.” (Péld 15,33)
Robert J. Tamasy (Forrás: Monday Manna)
::Nyomtatható változat::
|