Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 30
- Mi, mai emberek…
A vasárnap igéje
SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 8. VASÁRNAP – Jer 2,1–9; 29–32
Hozzászólás a cikkhez
Mi, mai emberek…
Mi, mai emberek Budapesten vagy nagyvárosokban gyakran találkozhatunk utcai misszionáriusokkal. Aluljárókban, köztereken, mikrofonnal kihangosítva, kis csoportosulás közepén áll az igehirdető, és bűnről, megtérésről, Isten kegyelméről, új élet lehetőségéről beszél. Halljátok az igét! – szól a prédikátor a gondjaiba belefeledkezett hangyaboly-néphez, amely nem ér rá elmélyedni Isten szavának igazában, nem ér rá fejét felemelni az ég felé.
Bár, jobban megnézve, a téren sok komoly arcot, bólogató fejet látni. Igen, ez, ami van, így – rossz. Nekem, mai embernek csakúgy, mint a társadalomnak.
Szakadékba rohan a világ, az ember elpusztítja a földet, föléli tartalékait, a bűn minden ízében átitatja a társadalmat, nincs egy sem, aki igaz lenne! Égbekiáltó bűnök sora a napi esti híradóban, bizalomvesztés, értékválság. Reménytelen az emberiség sorsa. Eddig, azt hiszem, sokan eljutnak. Hogy nagyon nagy a baj. De hogyan tovább? Megoldás, ötlet híján – mert nyomorunkért valakit okolni kell, s magunkat menteni – vádló hangokat is hallani: na, hol van ilyenkor az Isten(ed)? Tényleg… és miért nem segít rajtunk az az isten, akit csináltunk magunknak?!
Halljátok az igét, ti mai emberek!– mondja Jeruzsálem népének ebben a nem mai keltezésű igében Jeremiás (2,31). (A próféta az elhívását Kr. e. 627-ben kapta.) Olyan korban élt, amikor népe igen mélyre került az egy Isten tisztelete, a tőle kapott törvény megtartása terén. Pedig a kezdet szép volt. Mátkaság a pusztában, szeretet, szövetség, hűség. Bár igaz: a pusztai vándorlás alatt is sokszor volt hűtlen a nép, a próféta mégis remekül érzékelteti a kontrasztot: a korai fény és a mostani árnyék Isten és népe kapcsolatában feszültséget keltő.
Nem Isten feledte el népét. A bajok oka a bűn: a Jahvétól való elfordulás. A szövetségben Jahve megtartotta ígéretét, miután kiszabadította népét Egyiptomból, a szolgaság házából, a pusztai vándorlás végeztével pedig elvezette Izrael fiait az ígéret földjére. A nép viszont nemhogy nem teljesítette, ami a szövetségből rá hárult, de visszataszító bűnbe esett: idegen isteneket tisztelt, és ezzel meggyalázta az Úrtól ajándékba kapott földet. A szövetségszegés nem marad következmények nélkül. Jahve nem hagyja szó nélkül a hűtlen elpártolást, perbe száll az engedetlen néppel, amelyre – ha meg nem tér – többgenerációs büntetés, pusztulás vár.
Bár nem textusunk része, mégis figyeljünk a 27–28. vers haragos, fájdalmas soraira: „…majd ha baj éri őket, így szólnak: Kelj föl, segíts rajtunk! Hol vannak isteneid, amelyeket csináltál? Keljenek föl, segítsenek rajtad bajodban, ha tudnak!”
A bálványimádás, istencsinálás, az Istennek való hátat fordítás ma is tombol. Isten mellett a magunk istenét is beépítjük vallási életünkbe, hiszünk a „magunk módján”. Ennek következményeként életünk nem boldog, nem átlátható, nem tiszta, mert nincs meg a tiszta alapja. Nem jók a döntéseink, nincs zsinórmértékünk, felcseréltük Istent a kor kínálta bálványistenekkel. Szaladunk, mert dolgunk van, és egyre nagyobb bajból kell kirántani magunkat. Emiatt nem is érünk rá hallgatni az igét. Vagy ha halljuk, sem élünk belőle. Még mélyebbre esünk, bűneink spirálja lehúz, eltemet. Pedig a legmélyebben lévőhöz is szól az Isten. Azt olvassuk, nem elég csak a nyomorúság idején keresni Istent: „Kelj föl, segíts rajtunk!” Hiszen ő azt akarja, hogy népe neki szolgáljon, parancsa szerint éljen. Kemény szó, hogy keresd szabadulásodat bálványaidnál, akiket helyettem imádtál…
Ha nem jön a segítség, Izrael népe és mi, mai emberek Jahvét, Istent okoljuk. Pedig pere csak neki lehet velünk, mert mi hagytuk el őt. Nem figyeltünk parancsolataira, mi magunk okoztuk, amibe kerültünk, pedig volt és van, aki a helyes úton akar vezetni.
A nyakas, keményfejű izraeli népen a fenyítés sem fogott. Ezért van szükségük ilyen „pedagógiai” istenképre, amely antropomorf elemeket is tartalmaz. Panaszkodó, méltatlankodó, szemrehányó, számon kérő, fenyegető Isten szól Izraelhez prófétája által. Nem mintha Istennek ilyen tulajdonságai lennének, hanem népét így akarja ráterelni a helyes útra, amely nem más, mint Isten igéjének követése.
Ti, mai emberek, figyeljetek az Úr igéjére! Ha arra figyelünk, ha azt követjük, akkor találkozunk az Újszövetség Istenével, Jézus Krisztus Atyjával és a megváltó Krisztussal. Az evangélium örömüzenete szólal meg az Úr igéjében, törvénye mellett, amelyet nem érvénytelenített, hanem betöltött. Evangéliuma mutatja meg az utat.
Nem siránkozni kell, hogy minden rossz, és hogy élni sem lehet már ilyen gonosz világban. Mert nem Isten hagyott cserben minket! Mi, Kr. u. 2010-ben a Kr. e. 600-as évek népéhez képest már azt is tudjuk, hogy nem az ítélet, a per, hanem a kegyelem, a megmentés érkezett a hűtlen, bálványimádó, romlott világba. Nem borongani kell, válságot emlegetni, hanem örülni, hogy Istennél van a megoldás, mert mi ugyan mindent, mint Izrael fiai, a legmélységesebben elrontottunk, és rontunk naponta, de még mindig van kegyelem és idő! A bűnök sokasága mellett felfénylik az isteni jóság! Elpusztulnánk, ezt tudjuk, hacsak…
…hacsak meg nem halljuk az igét. Amíg nem késő. Mert ma még szól. Alkalmas és alkalmatlan helyen. Templomban és aluljáróban, köztereken, tévében, rádióban és az interneten a hangzó igehirdetéstárakban. És akárhol és akármikor az Isten kegyelméből elérve minket élve, lüktetve jut el a szívünkbe. A szó, Isten szava, amely halálból életet hoz, leleplez, ha kell, összetör, megsebez, de meggyógyít, vigasztal, új perspektívát ad.
(Ha Jeremiás próféta kivételes személyiségével irodalmi találkozást is szeretnénk, olvassuk el Franz Werfel Halljátok az igét! című regényét. E sorok írójának katarzisszerű hit- és olvasmányélménye volt e kötet.)
Kőháti Dorottya
::Nyomtatható változat::
|