A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Meg­szok­tuk már, hogy a Szél­ró­zsa if­jú­sá­gi ta­lál­ko­zók kul­tu­rá­lis prog­ram­já­nak ge­rin­cét a könnyű­ze­nei kon­cer­tek ad­ják. Vég­re-va­la­há­ra a szer­ve­zők rá­éb­red­tek ar­ra, hogy e fesz­ti­vál el­ső­sor­ban az egy­há­zi könnyű­ze­ne, ezen be­lül is az evan­gé­li­kus (vagy leg­alább­is evan­gé­li­kus kö­tő­dé­sű) for­má­ci­ók be­mu­tat­ko­zá­sá­ra hi­va­tott. Idén a négy nap so­rán – a Szél­ró­zsa Band-et nem szá­mít­va – ti­zen­egy együt­tes lé­pett fel a nagy­szín­pa­don. Ve­gyük hát sor­ra, ki min­den­ki állt – ha­zai pá­lyán – a kö­zép­kez­dés­hez!

Me­zít­láb

Tény­leg me­zít­láb ját­szot­tak. Nép­ze­nei – ma­gyar, finn, bol­gár – ele­mek prog­resszív rock­ze­né­ben öt­vöz­ve. Mu­zsi­ká­ju­kon, elő­adás­mód­ju­kon ér­ző­dik a já­té­kos­ság. Egyet­len kon­cert­él­mény alap­ján ez ugyan nem ítél­he­tő meg, de gya­nít­ha­tó a kí­sér­le­te­ző kedv a kü­lön­bö­ző nép­ze­nei rit­mu­sok­kal. Igé­nyes­sé­gü­ket jel­zi, hogy egyik da­lu­kat azért ének­lik fin­nül, mert így a szö­veg pro­zó­di­á­ja job­ban il­lesz­ke­dik a ze­né­hez.

Ko­bak

Lí­ri­kus, sze­líd, szép ze­ne – ki­egyen­sú­lyo­zott hang­zás­vi­lág­gal. An­gol­szász ere­de­tű di­cső­í­tő da­lo­kat in­terp­re­tál­nak. Erő­sen épí­te­nek a több­szó­la­mú­ság­ra.

Cre­do

A Cre­do-re­cept a kö­vet­ke­ző: üs­sük fel éne­kes­köny­vün­ket a ket­tő­száz-ennyi­e­dik ének­nél, és… a gya­nút­lan hall­ga­tó alig is­mer rá az ál­ta­la több száz­szor meg­szó­lal­ta­tott ének­re. Igen, ez a szö­veg, a dal­lam is va­la­mi ha­son­ló, no de a rit­mus! A Cre­dó­nál – a he­ge­dűt le­szá­mít­va – min­den rit­mus­hang­szer­ként szól. Ez a meg­ál­la­pí­tás per­sze erős le­egy­sze­rű­sí­té­se an­nak a kí­sér­let­nek, amely is­mert éne­ke­ink „da­ra­bok­ra sze­dé­sé­ből, kris­tá­lyok­ká csi­szo­lá­sá­ból, majd össze­il­lesz­té­sé­ből” áll. In­tel­lek­tu­á­lis ré­teg­ze­ne? Le­het, de meg­újul­va él!

Tál­en­tum

Akusz­ti­kus, tisz­ta hang­zás­vi­lág, ki­szá­mít­ha­tó ak­kord- és rit­mus­kép­le­tek osz­lop­sze­rű el­ren­de­zé­sé­vel. Ezek­re az osz­lo­pok­ra dí­szí­tő rep­kény­ként fut­nak fel pél­dá­ul a száj­har­mo­ni­ka-fu­ta­mok. Van­nak vers­meg­ze­né­sí­té­sek is, de a hall­ga­tó­ban leg­in­kább az evan­gé­li­zá­ló szö­ve­gek ref­rén­je­i­nek rö­vid, fel­szó­lí­tás­sze­rű is­mét­lé­se rög­zül: Se­gíts! – Adj! – Ve­zess!

Lar­ge Room

A fel­kon­fe­rá­lás­ban ke­mény­nek ígé­rik őket, de imád­ság­gal és „Erős vá­runk”-kal kez­de­nek. Evan­gé­li­kus him­nu­szunk­ra azon­ban csak a több­ször fel­hang­zó „Erős vár” szó­kap­cso­lat em­lé­kez­tet. E ze­ne­kar ese­té­ben nem­csak a ze­nei szö­ve­tek, ha­nem a szö­ve­gek bon­co­lá­sá­ra is sor ke­rül. Oly­kor pe­dig mer­nek „csak ze­nél­ni”. Csa­li­ként. A faj­sú­lyos ze­nei anyag­ból hát­ha ki­hall­ja a mu­zsi­ká­ba fe­led­ke­ző hall­ga­tó a dal­szö­ve­gek­ben is több­nyi­re át­té­te­le­sen meg­fo­gal­ma­zó­dó evan­gé­li­u­mot. Dzsesszel ka­cér­ko­dó prog­resszív rock­ze­nét ját­sza­nak, és akár egy szá­mon be­lül is ké­pe­sek han­gu­la­tot vál­ta­ni. A ze­nén túl­mu­ta­tó elem­ként jel­lem­zi őket a kö­zön­ség­gel va­ló kap­cso­lat­tar­tás igé­nye is.

Sham­rock

A hi­te­le­sen elő­adott ír ze­ne tel­je­sen vi­lá­gi ze­ne. A Sham­rock tag­jai azon­ban evan­gé­li­ku­sok, és olyan hű­ség­gel ad­ják át az ír ze­né­ben rej­lő tisz­ta élet­örö­möt, hogy az ok­kal ra­gad­ta ma­gá­val hall­ga­tó­sá­gu­kat. A kö­zön­sé­get el­érő, meg­szó­lí­tó kap­cso­lat mér­té­két jel­zi, hogy más­nap reg­gel nyolc (!) óra­kor több mint szá­zan tér­tek vissza hoz­zá­juk a reg­ge­li tor­ná­nak ti­tu­lált ír tánc­ház­ba.

Im­má­nu­el

Klasszi­kus gi­tár­ak­kor­dok, mo­no­ton alap­rit­mus, könnyen meg­je­gyez­he­tő szö­ve­gek. Is­mert di­cső­í­tő da­lo­kat ad­tak elő, így nem volt meg­le­pő, hogy a kö­zön­ség­ből töb­ben ve­lük együtt éne­kel­tek.

Ke­reszt­met­szet

A leg­fi­a­ta­labb ze­ne­kar, akár fenn­ál­lá­su­kat, akár élet­ko­ru­kat néz­zük. Ze­né­jük rend­kí­vül össze­tett és sok­ol­da­lú. Ját­sza­nak ko­rál­fel­dol­go­zá­so­kat, de az iga­zi szen­zá­ci­ót leg­töb­bünk szá­má­ra sa­ját da­la­ik je­len­tet­ték, me­lyek­kel le­tet­ték a név­je­gyü­ket. Ezek is szé­pen ter­jed­nek, több szá­mu­kat már ve­lük együtt éne­kel­te a kö­zön­ség.

Pé­csi Gos­pel

Ha a Pé­csi Gos­pel ze­né­jét akar­juk ele­mez­ni, ak­kor ezt na­gyon gyor­san el­in­téz­het­jük, hi­szen „ho­zott anyag­ból” dol­goz­nak, sa­ját da­la­ik nin­cse­nek. Nép­sze­rű­sé­gü­ket lát­va azon­ban azt kell mon­da­nunk, hogy sem­mi más­sal össze nem té­veszt­he­tő je­len­ség­ről van szó. En­nek alap­fel­té­te­le, hogy ma­gas szín­vo­na­lon, hi­te­le­sen kép­vi­se­lik a mű­fajt. Te­szik ezt üdí­tő lát­ványt nyújt­va: moz­gás­sal, szi­vár­vány­sze­rű meg­je­le­nés­sel. Nin­cse­nek hí­já­val a kom­mu­ni­ká­ci­ós kész­ség­nek sem: a kö­zön­sé­get meg­szó­lít­va von­ják be hall­ga­tó­i­kat a ze­nei él­mény kö­zös át­élé­sé­be.

1. Is.K.A.

Bár más együt­te­sek­nek is van­nak hí­vei, e ze­ne­kar ese­té­ben olyan né­pes és mar­káns ra­jon­gó­tá­bor­ról van szó, amely tu­laj­don­kép­pen meg­elő­le­ge­zi, meg­ha­tá­roz­za a kon­cert­él­ményt. Fél­ve mer­jük e he­lyen le­ír­ni, hogy egy M.Is.K.A.-kon­cert­nek rí­tu­sai van­nak, ame­lye­ket nem fel­tét­le­nül a ze­ne­kar irá­nyít. Ők csak ha­tal­mas sza­bad­ság­gal dol­goz­nak fel min­dent, amit ta­lál­nak: dalt, ze­nét, mo­tí­vu­mot, szö­ve­get; és ha nem ta­lál­nak: ké­szí­te­nek ma­guk. Egy konk­rét pél­da: az éb­re­dé­si moz­gal­mak da­lai már rég mú­ze­um­ban van­nak, de ők biz­tos kéz­zel tud­ják ki­cso­ma­gol­ni eze­ket a mai fi­a­ta­lok szá­má­ra. Ez­zel együtt fő­ként sa­ját szer­ze­mé­nye­i­ket ad­ják elő. Szom­ba­ton ők vol­tak az utol­só fel­lé­pők. A be­ál­lí­tá­sok so­ro­za­tos el­hú­zó­dá­sa mi­att ké­sőbb ke­rül­het­tek szín­pad­ra. A szer­ve­zők úgy gon­dol­ták, hogy a kö­vet­ke­ző prog­ram­nak idő­ben kell kez­dőd­nie, és mi­vel meg­ál­la­pod­ni­uk nem si­ke­rült, a ját­szó ze­ne­kart egy­sze­rű­en le­ke­ver­ték. Nos, a han­got el­ve­het­ték, de az együttes kap­cso­la­ta a kö­zön­ség­gel élt to­vább. Aki ott volt, lát­hat­ta ezt a né­ma ze­nét.

Izsóp

Az Izsóp már egy ki­csit tör­té­ne­lem is, hi­szen az if­jú­sá­gi ének­fü­zet­ben szám­ta­lan dal fe­lett ta­lál­hat­juk a ne­vü­ket. A kó­rus most nem adott kü­lön kon­cer­tet, ha­nem a zá­ró is­ten­tisz­te­le­ten mű­kö­dött köz­re. Va­ló­já­ban azon­ban ta­lán ők sze­re­pel­tek leg­töb­bet az idei Szél­ró­zsán, hi­szen tu­cat­nyi elő­adó mű­so­rá­ban csen­dül­tek fel olyan éne­kek, ame­lye­ket el­ső íz­ben tő­lük hall­hat­tunk. Mos­ta­ni „hát­tér­szol­gá­la­tuk” alap­ján min­den­ki meg­győ­ződ­he­tett ró­la, hogy az együt­tes to­vább­ra is mél­tó jó hí­ré­hez, jól­le­het las­san már a har­ma­dik ge­ne­rá­ció ve­szi át a „sta­fé­ta­bo­tot” a pi­li­si evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet ének- és ze­ne­ka­rá­ban.

Szél­ró­zsa Band

Bár két kon­cer­tet is ad­tak, a prog­ram­fü­zet nem mél­tat­ta kü­lön ér­de­me­i­ket, csak hi­vat­ko­zott rá­juk, fel­té­te­lez­ve, hogy úgy­is min­den­ki tud­ja, mi­ről van szó. Pe­dig mint együt­tes­nek ne­kik sincs hosszú múlt­juk, hi­szen a kő­sze­gi ta­lál­ko­zó előtt állt össze ez a for­má­ció.

Sze­ret­nénk re­mél­ni, hogy most már a Szél­ró­zsák el­vá­laszt­ha­tat­lan „tar­to­zé­ka”, hi­va­ta­los ze­nei hang­ja ma­rad ez a csa­pat, hi­szen ki­vá­lóbb­nál ki­vá­lóbb ze­né­szek és éne­ke­sek al­kal­mi együt­te­se ők. Al­ka­lom sze­ren­csé­re Szél­ró­zsán kí­vül is mind gyak­rab­ban adó­dik.

Mos­ta­ni szol­gá­la­tuk­ra no­vem­ber óta ké­szül­tek. Re­per­to­ár­juk job­bá­ra az ének­fü­zet da­la­i­ból áll, ám a meg­szo­kott éne­kek ze­nei új­ra­for­má­zá­sá­ra va­ló ké­pes­sé­gük­re több pél­dát is hall­hat­tunk. Né­hány Kő­sze­gen meg­is­mert nó­ta is más­képp szó­lalt meg Szar­va­son, hir­det­ve az örö­kös meg­úju­lás szük­sé­gét és le­he­tő­sé­gét.

Ha össze akar­juk fog­lal­ni, hogy mi tör­tént „ha­zai pá­lyán” az evan­gé­li­kus könnyű­ze­né­ben, az­zal kell kez­de­nünk: ta­lán nincs is olyan, hogy evan­gé­li­kus könnyű­ze­ne. A fel­lé­pők kö­zött volt re­for­má­tus és bap­tis­ta hát­te­rű együt­tes, a leg­több ze­ne­kar, kó­rus pe­dig „ve­gyes össze­té­te­lű”.

Az együt­te­sek tag­ja­i­val foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek so­rán több­ször elő­jött a „di­cső­í­tő ének” fo­gal­ma, amely egy­sze­rű ze­nei for­mák­kal, gya­ko­ri is­mét­lé­sek­kel pró­bál­ja tu­da­to­sí­ta­ni mon­da­ni­va­ló­ját. Ez a for­ma in­kább li­tur­gi­kus sze­re­pet tölt be az evan­gé­li­kus kö­zös­sé­gek­ben, a ta­lál­ko­zón ugyan­ak­kor jól meg­fi­gyel­he­tő volt egy­faj­ta ku­ta­tó mű­hely-mun­ka is. Fo­lya­ma­tos kí­sér­le­te­zés ze­nei for­mák­kal, stí­lu­sok­kal, szö­ve­gek­kel. Ezek je­len­tő­sé­ge sem ha­nya­gol­ha­tó el, mert ko­mo­lyan hoz­zá­já­rul az egy­há­zi könnyű­ze­ne szín­vo­na­lá­nak eme­lé­sé­hez.

A leg­fel­tű­nőbb ta­lán még­is az volt: hogy meg­je­lent, il­let­ve to­vább erő­sö­dött a „kon­cert­ze­ne”, a kö­zön­ség­gel va­ló kap­cso­lat­tar­tás, a kö­zön­ség be­vo­ná­sá­nak mind tu­da­to­sabb igé­nye. (En­nek alap­ján meg­fon­to­lan­dó egy egy­há­zi kon­cert­iro­da lét­re­ho­zá­sa az együt­te­sek ha­té­ko­nyabb tá­mo­ga­tá­sá­ra, a jobb kon­cert­szer­ve­zés­re, a fej­lesz­té­sek ko­or­di­ná­lá­sá­ra.)

Bár meg­kér­dő­je­lez­he­tő, hogy van-e evan­gé­li­kus könnyű­ze­ne, ah­hoz vi­szont két­ség sem fér, hogy a könnyű­ze­né­nek van evan­gé­li­kus kö­zös­sé­ge. E kö­zös­ség éne­kes-mu­zsi­kus tag­jai oly­kor több for­má­ci­ó­ban is köz­re­mű­köd­nek, to­vább­kép­zé­se­ken vesz­nek részt, fo­lya­ma­to­san fog­lal­koz­nak a fej­lesz­tés, a fej­lő­dés le­he­tő­sé­ge­i­vel.

Meg­ke­rül­he­tet­len, hogy név sze­rint ne em­lít­sük Hu­szák Zsol­tot, az or­szá­gos iro­da if­jú­sá­gi osz­tá­lyá­nak re­fe­ren­sét, aki nem­csak a hát­tér­ben ad­ta hoz­zá­já­ru­lá­sát e kö­zös­ség mű­kö­dé­sé­hez, ha­nem – basszus­gi­tá­ros­ként, éne­kes­ként, szó­vi­vő­ként… – több együt­tes kon­cert­jén te­vő­le­ge­sen is köz­re­mű­kö­dött.

Dr. Sra­mó And­rás

::Nyomtatható változat::