A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Lá­tok vég­re min­den sze­met… Lá­tom az egész vi­lá­got… Lel­kem­ben van az Is­ten sze­me, S így az ő sze­mé­vel lá­tok… (Sze­me­rei Gá­bor)

A prog­ram­fü­zet meg­le­he­tő­sen szűk­sza­vú­an je­len­tet­te be a pén­te­ken 15 óra­kor a Ru­zics­kay-ház­ban kez­dő­dő prog­ra­mot: Sze­mek-kon­cert. A hely­szín­re ér­ve egy ki­ál­lí­tás „part­vi­zén” ta­lál­tuk ma­gun­kat: a te­rem egyik fe­le né­ző­tér­nek, a má­sik ki­ál­lí­tás­nak volt be­ren­dez­ve, ahol fá­ból ké­szült sej­tel­mes al­ko­tá­sok vár­ták a fel­fe­de­zést.

A kon­cert meg­le­pő mó­don nem fel­csen­dü­lő dal­lal, ha­nem egy sta­ti­kus­nak tű­nő, va­ló­já­ban azon­ban mo­bil szo­bor össze­ál­lí­tá­sá­val kez­dő­dött. Sze­me­rei Gá­bor nem ki­sebb dol­got, mint az élet idő­ten­ge­lyét vet­te kéz­be egy pál­ca for­má­já­ban. Saj­nál­ko­zott, hogy nem vég­te­len, de olyat nem ad­tak a bolt­ban. Ar­ra azon­ban al­kal­mas­sá vált, hogy az em­be­ri élet kü­lön­bö­ző stá­ci­ó­it jel­ző szim­bó­lu­mocs­ká­kat fel­fűz­zük er­re a ten­gely­re.

A kü­lön­bö­ző élet­cso­mó­pon­tok – szü­le­tés, szo­mo­rú­ság és öröm, sze­re­lem – he­lyük­re ke­rü­lé­se kö­zöt­ti időt ki­töl­ten­dő Sze­me­rei Gá­bor gye­re­kei (Jan­ka, Ben­já­min, Pan­ka) és fe­le­sé­ge, Györ­gyi éne­kel­tek ezek­ről az élet­sza­ka­szok­ról. Ked­ve­sen, bá­jo­san, mint ami­kor egy család es­tén­ként össze­ül a ve­ran­dán vagy a kony­ha­asz­tal kö­rül, hogy meg­be­szél­je, fel­dol­goz­za és át­ér­tel­mez­ze mind­azt, ami nap köz­ben ve­lük tör­tént.

A fő kér­dés azon­ban az, hogy hol van az idő kö­zép­pont­ja. A csa­lád­fő vá­la­sza er­re az, hogy ott, ahol Is­ten be­lép az élet­be. Az élet­pál­ci­ká­ra két gömb ke­rült, köz­re­fog­va az em­be­ri éle­tet, mint ahogy Jé­zus két el­jö­ve­te­le kö­zött élünk. E köz­tes ál­la­pot­ban nem te­he­tünk mást, mint hogy azt mond­juk: „Jöjj, Uram Jé­zus!” A kon­cert­nek ne­ve­zett idő­uta­zást imád­sá­gos éne­kek zár­ták.

A kon­cer­tet kö­ve­tő csend­ben ott ma­rad­tak az ér­dek­lő­dők a ki­ál­lí­tás szob­ra­i­val, me­lyek szin­tén szót kér­tek. Mint ki­de­rült, a ki­ál­lí­tás a Szél­ró­zsa „köz­pon­ti” té­má­já­hoz lett iga­zít­va. Sze­me­rei Gá­bor mo­bil szob­rá­ban a pok­lot és a menny­or­szá­got össze­kö­tő ke­reszt­ben je­le­ní­tet­te meg a vi­lág ten­ge­lyét. A fő­ten­gely­hez göm­bök kü­lön­bö­ző lán­co­la­tai tar­toz­nak, me­lyek – meg­tart­ván sa­ját moz­gá­su­kat – össze­tett moz­gá­sok­ra ké­pe­sek. Az al­ko­tó fon­tos­nak tar­tot­ta meg­je­gyez­ni, hogy a szo­bor a szív üte­mé­hez il­lesz­ke­dő kat­to­gó han­got ad ki.

Ha meg­van a ten­gely, ki le­het je­löl­ni a be­lő­le ki­in­du­ló di­men­zi­ó­kat. A for­gó­moz­gás­hoz il­lesz­ke­dő­en ket­tő a cent­ri­fu­gá­lis – a ten­gely­től el­tá­vo­lí­tó – erőt, ket­tő pe­dig a cent­ri­pe­tá­lis – a ten­gely­hez von­zó – erőt jel­ké­pe­zi: Ár­nyék­ban, Éled a re­mény, Ki­nyi­lat­koz­ta­tás, Gyer­mek­sa­rok.

Még fel­so­rol­ni is ne­héz a ki­ál­lí­tott mű­vek so­ka­sá­gát, rész­le­tes ismerte­té­sük itt le­he­tet­len. A mű­vész gon­dol­ko­dás­mód­já­nak be­mu­ta­tá­sá­hoz sze­re­pel­jen itt két pél­da, ame­lyek a két el­len­té­tes erő kö­zött, a mai egy­ház­nak szó­ló üze­ne­tek­ként let­tek el­he­lyez­ve.

Az el­ső szo­bor egy rusz­ti­ku­san for­mált temp­lo­mocs­ka. Ha ala­po­sab­ban meg­néz­zük, ész­re­ve­het­jük, hogy a temp­lom­ha­jó egy vé­kát for­máz. „…nem rej­tik vé­ka alá”, mond­ja az Írás a lám­pás­ról. A szo­bor sze­rint ezt ép­pen az egy­ház ten­né.

A má­sik szo­bor egy so­kat hasz­nált szim­bó­lum. Hogy az egy­ház ha­jó­já­ról van szó, azt a ha­jó or­rá­ban el­he­lye­zett ke­reszt jel­zi. De ron­gyos a vi­tor­la, így hi­á­ba fúj a Szent­lé­lek sze­le, nincs mi­be be­le­ka­pasz­kod­nia.

Sze­me­rei Gá­bor ké­szí­tet­te a cent­ru­mot jel­ké­pe­ző amu­let­tet is, ame­lyet a ta­lál­ko­zó min­den részt­ve­vő­je meg­ka­pott.

Nem kér­dez­tük meg a csa­lád­főt, hogy mi­ért Sze­mek lett a kon­cert (együt­tes) ne­ve, cí­me. A nyert él­mé­nyek alap­ján gon­dol­hat­tunk akár a Szem(erei)ek­re, a vers­ben sze­rep­lő sze­mek­re, vagy akár olyan bú­za­sze­mek­re, ame­lyek lé­lek-étek­ként szol­gál­nak. (Lé­lek-étek: Sze­me­rei Gá­bor négy­so­ros ver­se­i­nek két kö­tet­ből ál­ló gyűj­te­mé­nye, amely­ből a fen­ti idé­zet is szár­ma­zik.)

Dr. Sra­mó And­rás

::Nyomtatható változat::