Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Az országos reformációi emlékünnepély és egyben az Országos Protestáns Napok záróalkalmának is helyet adott idén a Kálvin téri református templom

Budapesten, a Kálvin téri református templomban tartották az országos reformációi emlékünnepélyt, mely egyben az idei Országos Protestáns Napok záróalkalma is volt. Az ökumené egyházainak népe és az egyházak vezetői gyűltek össze emlékezésre. Az ünnepélyen az igehirdető D. dr. Harmati Béla evangélikus püspök volt, előadást dr. Márkus Mihály református püspök, a MEÖT elnöke tartott. Az ige örök üzenete az örök reformációt, annak a megtérésben naponta szükséges ismétlődését, az előadás pedig a reformáció mindnyájunk számára személyessé tételét segítette. Jól mutatta mindkét bizonyságtétel, hogy a reformáció ünneplése nem egyszerűen a „történelmi lecke” ismétlése, hanem az egyház örök reformációjának folyamatos cselekvése.

5Móz 4,1–2 és 9–10 verseiben hangsúlyos az emlékeztetés: „vigyázz nagyon magadra, hogy meg ne feledkezz azokról, amiket saját szemeddel láttál, ne vesszenek el emlékezetedből egész életedben”.

Az igehirdető arról szólt, hogy mintegy 2600 évvel ezelőtt – Jósiás király idejében – is volt egy reformáció, amely Isten népét a megtérésre, az Istenéhez való visszafordulásra vezette. A 16. századi reformációban ugyanez a visszafordítás vezérelte reformátorainkat. Nem új egyházat alapítottak, csak Krisztushoz fordítottak vissza, ezért mi is Krisztustól számítjuk az egyházat. A négyes alap világosan tisztázta Istenhez való kapcsolatunkat: egyedül Krisztus – egyedül a Szentírás – egyedül a kegyelem – egyedül a hit. Az pedig, hogy a reformációt folyamatosan kell élnünk és cselekednünk, Luther 95 tételének szavaiból így cseng ki: „Amikor a mi Urunk Jézus azt mondja: Térjetek meg! – akkor azt akarja, hogy az egész életünk megtérés legyen.” (1. tétel) Ez végső soron azt jelenti, hogy tegyük helyére Istent az életünkben.

A mózesi ige arra is biztat minket, hogy ez után a reformáció után tevékeny életnek (vita activa) kell következnie, és ezzel a mindennapi munkát, hivatásunk teljesítését a helyes istentisztelet magasságára emelte. Ezt kell fiainknak is továbbadnunk!

Arra már az előadás mutatott utat, hogy a mindennapi életben hogyan valósul meg a reformáció. Luther és reformátor társai keresték a békességet és megnyugvást Istennél, de rossz úton tették azt. A testünkön csattanó korbács, a magunk teljesítményének erőltetése nem vezet célra. Hiszed-e bűneid bocsánatát? Hit kérdése mindez. Korbács helyett Isten kegyelme adja meg a kívánt megnyugvást, békességet. A hit pedig a reménylett dolgok valósága. Itt kezdődik a reformáció realitása!

Ahogyan Luther erre a meggyőződésre eljutott, az nem valami „professzori elegancia” következménye volt. Korának nagy tudósa, Erasmus nagyszerű valláskritikus volt, de nem lett reformátor. Luther a megharcolt hit erejével hirdette, hogy egyedül Krisztus és a kegyelem segítette őt megbékélésre.

A személyes átélés, a megharcolt hit, a rátalálás lehet ma is a reformáció életünkben. Amikor emlékezünk, csak ezzel a magatartással lehetünk hűek az egyházhoz, a Krisztushoz. Megtérhetünk, visszatérhetünk, és kezdhetünk újat!

Az ünnepély liturgikus keretét Páll László református lelkész és dr. Mészáros Kálmán baptista egyházelnök imádsága és áldásmondása jelentette. Az egyházzenei szolgálatot a Kálvin kórus és a Kőris utcai református énekkar adta Kovács Botond Árpád orgonista és Kéménczy Antal karnagy vezetésével.

Tóth-Szöllős Mihály

::Nyomtatható változat::