Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A szarvaskendi templom

Tulajdonképpen az emberi feledékenységnek köszönhetõ, hogy a körmendi gyülekezethez tartozó – mindössze 116 evangélikust számláló – kis fíliában, november elsõ vasárnapjának délutánján új templomot szentelhettünk. A Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület legújabb templomát az egyházkerület püspöke szentelte fel.

Még 1992-ben történt, hogy egy újonnan született törvényre hivatkozva a szarvaskendi gyülekezet (akkori lelkipásztorának, Zügn Tamásnak a vezetésével) megállapodást kötött az önkormányzattal, hogy az 1887-ben épült – késõbb harangtoronnyal kiegészített, és a pártállam idején államosított – evangélikus iskolát az egyházközség természetben kéri vissza. Záradékként bevették a szerzõdésbe, hogy az egykori tanító – Tompa Jenõ – még öt évig lakhat az épület szolgálati lakásában, és csak ezután kerül az egyház nevére az ingatlan. 1997-ben egyszerûen elfelejtõdött ez az átírás. Mivel így „jogvesztett” lett az eredetileg aláírt megállapodás, lehetõség nyílt az igényt pénzbeli kárpótlássá változtatni, hiszen az idõközben teljesen lepusztult épület már az összeomlás szélén állt. Hamarosan meg is történt lebontása, egy üres telket hagyva maga után.

Isten ugyanakkor megadta a lehetõséget, hogy a rövid idõn belül kézhez kapott kárpótlási összeg birtokában templomépítéshez kezdjenek a hívek. (Ehhez a telket az önkormányzat ingyen biztosította a régi épület helyén.)

Ilyen elõzmények után tették le az új templom alapkövét 2000. október 24-én. Ha egykor nem felejtõdik el a megállapodás kiegészítésének végrehajtása, akkor a templomszentelés helyett romeltakarításra gyûlhettek volna össze ma a hívek – utalt rá köszöntõjében dr. Nagy János egyházmegyei felügyelõ.

Az ünnepi eseményre hangolódva (miközben a fotóeszközöket készítettem elõ) halk sírásra lettem figyelmes. Kérdésemre Tóth Gyuláné – könnyeivel küszködve – elmondta, hogy családjukban apáról fiúra száll a helyi leánygyülekezetben betöltendõ gondnoki tisztség. Férje egy éve halt meg, így nem élhette meg az új templom megszületését, pedig ezáltal az õ régi nagy álma valósult meg. Fiát, ifj. Tóth Gyulát két évvel ezelõtt, az általános tisztújítás keretében választotta gondnokká a gyülekezet közgyûlése, de õ beiktatásának elhalasztását kérte addig, amíg elkészül az – akkor még csak tervasztalon létezett – új hajlék. Még eskütétele elõtt szerette volna bebizonyítani, hogy nemcsak apai örökségként, de felelõsségének teljes tudatában vállalta el a reá bízott szolgálatot. Az építkezés mozgalmas hétköznapjaiban volt ideje bizonyítani alkalmasságát, így a templomszentelést követõ percek elsõ eseménye volt, hogy Põcze István lelkész beiktatta hivatalába ifj. Tóth Gyulát, a két éve megválasztott gyülekezeti gondnokot.

Ittzés János püspök igehirdetésében Salamon király templomszentelési imádságából olvasott fel részletet, a 1Kir 8,27–30 alapján. Kérdésként tette fel, hogy szükségünk van-e templomra, ha Istennel bárhol találkozhatunk. Több ez, mint csupán egy faludísz. Meg kell értenünk, hogy nekünk van szükségünk erre az épületre. Amelyben egymás hite által erõsödünk, egymásba kapaszkodunk. Ahol látjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Amely a nyugalom és a békesség háza lesz számunkra. A múló élet vándorútján kell nekünk egy ilyen hajlék. De eljön majd az idõ, a beteljesedés órája, amikor már nem kell. Nem politikai fordulathoz kötõdik ez, hanem próféciához... Végezetül áldásként kérte, hogy a vándorúton lévõ egyház számára legyenek itt a földön olyan helyeink és alkalmaink, ahol együtt dicsérhetjük az Urat.

Az istentiszteletet követõ ünnepi közgyûlésen köszöntõt mondott – többek között – Benczúr László, az épület tervezõje, Markó Péter, a Vas megyei Közgyûlés elnöke, valamint Vetõ István esperes. Az estébe nyúló ünnepség után a szarvaskendiek terített asztalok mellé várták a közelebbrõl és távolabbról érkezett vendégeket.

Menyes Gyula

::Nyomtatható változat::