Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A diakónia az egyház életének alapvető része. Mivel az evangéliumhoz szorosan kapcsolódik, ezért nem csupán egy lehetőség az egyház életében, hanem a tanítványi lét egyik eleme.

Az egyház szeretetszolgálatának megújulásáért érzett felelősség indította a Lutheránus Világszövetség tagegyházait arra, hogy 2002. november 3–7. között konferenciát szervezzenek Johannesburgban, Dél-Afrikában, „Prófétai Diakónia – Gyógyulást a világnak” címmel. A közel száz résztvevő a világ minden tájáról érkezett, a világszövetség különböző tagegyházaiból.

A konferencia kétnapos gyülekezetlátogató programmal kezdődött. Három társammal együtt Dél-Afrika keleti részén, a Kalahári sivatag egyik csücskében olyan gyülekezeteket látogattunk meg, ahol a legnagyobb problémát a HIV-vírus terjedése, az AIDS és a szegénység jelentik. Megdöbbentő volt olyan emberekkel találkozni, akik a gyógyíthatatlan HIV pozitív vírust hordozzák magukban, és bármikor AIDS-es betegekké válhatnak. A gyülekezetek egyik legnagyobb kihívása, hogy szeretettel, gondoskodással tudják-e befogadni ezeket az embereket, vagy pedig megbélyegzik és kizárják őket tagjaik közül. Az általunk meglátogatott gyülekezetek mindegyike létrehozott egy-egy olyan gyülekezeti csoportot, akik a diakónia – az egyházi szeretetszolgálat – szellemében megpróbálnak segíteni ezeknek az embereknek. Fiatalok, idősebbek, egészségesek és betegek összefogtak, és azért küzdenek, hogy minél több HIV-vírust hordozó ember találja meg Isten közelében azt a szeretetet és azt a megnyugvást, amire minden szenvedő embernek szüksége van. Az AIDS elleni küzdelem szimbólumát, a kis piros szalagot formáló jelvényt a mi ruhánkra is kitűzték, és kérték, hogy imádságainkban gondoljunk a szenvedő emberekre és arra a szolgálatra, amit értük végeznek.

A körzet esperese, William Bowles lelkész, aki a két nap alatt vezetőnk volt, részt vett 1984-ben a Lutheránus Világszövetség budapesti nagygyűlésén. Magyar emberrel azóta nem találkozott, így kérte, hogy 18 év távlatából hadd küldje üdvözletét minden magyar evangélikusnak, mert élete és egyházi szolgálata egyik legmeghatározóbb eseménye volt a budapesti nagygyűlés és a magyar evangélikusokkal való találkozás. Bowles lelkész a misszió és a diakónia elkötelezettje – nem fél átölelni a betegeket és kéri lelkészeit, hogy az AIDS elleni küzdelemre felhívó plakátokat és a felvilágosító anyagokat mindenkihez juttassák el, hogy minél kevesebb ember essen áldozatául ennek a gyógyíthatatlan betegségnek.

Korunk pestisének terjedése Afrikában leginkább a szegénységnek tudható be. Az eddigi felvilágosító munka hiánya, a szegénységnek való kiszolgáltatottság, a szexualitással kapcsolatos hallgatás milliók életét követeli ma is. Sajnos az egyházak is mereven elzárkóztak attól, hogy főleg a szexualitással kapcsolatosan – nyíltan merjenek híveikkel beszélni. Ma már a legtöbben tudják, hogy a nyitottság, az őszinte beszéd és a valós helyzet figyelembevétele kézzelfogható formában emberéleteket ment meg. Mi lehet egy ilyen helyzetben Isten akarata, ha nem ez? Tehet-e mást az egyház, mint azt, hogy emberek megmentésére siet, és Isten szeretetét közvetíti azok felé, akik betegségtől, szegénységtől, az erőszak különböző formáinak elviselésétől megfáradtak és megterheltek?

Két nap alatt „kicsiben” megismertük Afrika problémáit. Szegénység, AIDS, erőszak – a legjellemzőbb nehézségek. HIV-vírussal születő csecsemők, egy szegényes szobában lakó 7-8 fős családok, unokákat nevelő idős nagymamák, munkanélküliség…

A kétnapos tényfeltáró program után kezdődött maga a konferencia a Dél-afrikai Evangélikus Egyház konferencia-központjában. A témák az előbb felsorolt problémákat követték. Az első napon a szegénységről beszéltünk, a második napon az erőszakról és az AIDS-ről. A harmadik nap a csoportbeszélgetések napja volt. Egy egész napon keresztül arról folytattunk diskur-zust, hogy egyházainkban milyen diakóniai szolgálat folyik, és hogyan próbálnak meg az egyházak válaszolni azokra a problémákra, melyek az embereket sújtják. A nap végére egy gondolat fogalmazódott meg mindenkiben: olyan időket élünk, amikor egyházainknak újra át kell gondolniuk szolgálatukat. Prófétai látásmód és bátorság szükséges ahhoz, hogy meglássuk a bajokat, és tegyünk is ellenük. A hallgatás, a csend az élet hiányát jelenti. A konzervatív afrikai egyházak ma már sok helyen az AIDS megfékezéséért az ABC- módszer fontosságáról beszélnek: A – abstain (önmegtartóztatás), B – be faithful (légy hűséges), C – condomise (óvszer használata). Vajon minden egyház megtalálja azt a prófétai küldetést, amelyben bátor hanggal tud a problémákra rámutatni és új diakóniai szolgálatokat elindítani?

A konferencia negyedik napja fordulóponttá vált a Lutheránus Világszövetség és a tagegyházak életében. Egy nap leforgása alatt megszületett egy olyan levél, mely a diakónia fontosságát és prófétai küldetését írja le. Ez az ötoldalas dokumentum első lépése annak a folyamatnak, amiben a tagegyházak felvállalják az egyházak szeretetszolgálatának átgondolását és a lehetőségeik feltérképezését.

A levél alapvető gondolata, hogy maga Jézus volt az, aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem azért, hogy Ő szolgáljon az embereknek. Ezt a szolgálatot kell nekünk is folytatnunk a saját eszközeinkkel, a saját környezetünkben. Minden egyház küldetése, hogy felfedje azokat az erőket és azokat a körülményeket, amelyektől emberek szenvednek, és amelyek alapvető emberi jogaik gyakorlásában akadályozzák meg őket. Isten segítségével kapunk erőt ahhoz, hogy változtassunk azokon a körülményeken, melyek emberek szenvedését okozzák. Nemcsak Afrikában, de itt Magyarországon is élnek emberek kimondhatatlan szegénységben, megbénítva betegségektől, káros szenvedélyektől, erőszakos cselekedetek következményeitől. Jézus gyógyított, erőt adott, felemelt és megszabadított embereket. Bennünket is arra hívott el, hogy tanítványaiként mi is felvállaljuk ezt a szolgálatot. Ahogyan a johannesburgi levél is írja, mindezt hitünk következményeként tegyük.

A levél bátorítja az egyházakat és a gyülekezeteket arra, hogy gondolják tovább a diakóniai szolgálat lehetőségeit saját helyzetükben. Gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi és országos egyházi szinten is alakuljanak olyan fórumok, melyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, és gyakorlattá teszik a megbeszélések eredményeit. Legyen nekünk is erőnk és bátorságunk ahhoz, hogy Magyarországi Evangélikus Egyházunkban is továbbvigyük ezt a prófétai folyamatot!

Pángyánszky Ágnes

::Nyomtatható változat::