A hét témája

Magyar küldöttként Winnipegben

Hozzászólás a cikkhez

A magyar evangélikusok mindig is aktív szerepet vállaltak a Lutheránus Világszövetség munkájában. A hatévente megrendezett nagygyűlések mindegyikén részt vettek küldötteink, sőt egy alkalommal – 1984-ben – mi magunk voltunk a házigazdái a világtalálkozónak. Az LVSZ tizedik, jubileumi tanácskozásától tehát úgy búcsúzhatunk el méltóképpen, ha megszólaltatjuk mindazokat, akik minket – határon inneni és túli – magyar evangélikusokat képviseltek 2003. július 21–31. között a kanadai Winnipegben.

Gyógyulást a világnak! – e mottó jegyében gyülekezett egybe a világ evangélikusságának nagy családja a mintegy 600 ezer lakost számláló Winnipegben. A kanadai városba a négy égtáj minden irányából, 137 tagegyház képviseletében érkeztek küldöttek.

Fájdalmas árnyékként húzódott végig a találkozón az a szomorú tény, hogy elsősorban az ázsiai és afrikai országok evangélikus egyházainak 50 delegátusa nem kapott beutazási engedélyt, s erre még magyarázatot sem adott Kanada állam illetékes hatósága.

Az ünnepélyes nyitó-istentisztelet a Red River (a Vörös-folyó) partján a keresztségünkre való emlékezéssel kezdődött, amely Isten megelőző kegyelmét vetítette elénk a víz mindeneket megtisztító szimbólumaként. Ezt követően a közeli Szent Bonifacius római katolikus templomban folytatódott az ökumenikus istentisztelet, amelyen Raymund Schultz kanadai vezető püspök prédikált, a liturgiában pedig római katolikus és anglikán püspökök is részt vettek. Természetesen az istentisztelethez úrvacsoravétel is tartozott.

Ezt követően a helyi evangélikus egyház bemutatkozására került sor. A világ második legnagyobb kiterjedésű országában közel 200 ezer evangélikus él öt egyházkerületben, melyek élén egy-egy püspök áll. Az egész egyház vezetője az országos püspök (national bishop). A 31 millió lakosú, kontinens nagyságú, természeti szépségekben gazdag ország területén szétszórtan élő evangélikusság összefogása és lelkigondozása igen nehéz feladat. Lelkészeik tizenhat nyelven prédikálnak az istentiszteleteken.

A nagygyűlés minden reggelén úrvacsorai istentisztelet volt a St. Mary-templomban, népes gyülekezet részvétele mellett, rövid prédikáció kíséretében. Itt említem meg, hogy a világgyűlés spirituális élete nagyon gazdag kínálatot tárt a résztvevők elé. Minden délben rövid áhítatot, a nap alkonyán imát és este pedig ún. gyógyító istentiszteleteket tartottak a közeli anglikán templomban. Ez utóbbi alkalom abban tért el a megszokott evangélikus istentisztelettől, hogy a bibliai meditáció után mindenki számára lehetőség nyílt arra, hogy a templom különböző pontjain személyes áldást kaphasson egy-egy lelkész imádsága és biztató igéje közben. Mindezt térdeplő zsámolyra alázkodva fogadták a hívek.

Igen tartalmas és nagy tetszést kiváltó beszámolót tartott hatévi munkájáról dr. Christian Krause elnök és Ishmael Noko főtitkár. Talán érdemes megjegyezni, hogy az LVSZ-nek 5000 küldötte dolgozik a világ különböző országaiban, enyhítendő a szegénységet, betegséget, jobbítandó a megélhetési viszonyokat, vízellátást. (A zimbabwei püspökkel találkozva megemlítettem Bálint Zoltán nevét. Tíz év múltán is felcsillant a szeme, s megoldódott a nyelve. Bálint Zoltánné pedig az egyik pápua új-guineai delegátust tanította angolra.)

A plenáris előadások előtt egy-egy bibliai téma feldolgozására került sor dramatizált formában. Egyik nap – Balicza Klára szervezésében – a kelet-közép-európai régió képviselői mutatták be az egyház széttöredezettségét és egységét taglaló igeversek (Efezusi levél 2. fejezete) alapján készült meditációjukat, majd kisebb csoportokban (ún. village groupokban, azaz faluközösségekben) beszéltük meg a bibliai szakasz üzenetét.

A tanácskozásnak otthont adó egyházon kívül a világszövetség is bemutatkozott a résztvevők előtt. A delegátusok közül sokan nem jártak a genfi központban, így számukra sok új információt hordozott ez a program.

Minden terület (régió) képviselői is tartottak egy-egy estet közösen. Ezeken az alkalmakon a személyi kérdések megtárgyalásán túl egymás megismerésére is sor került. A tagegyházak egy csoportba való sorolása korábban elsősorban politikai hovatartozás alapján történt. Az eszmecserén felvetődött a gondolat, hogy az európai uniós törekvéseknek megfelelően szerencsésebb volna, ha például a szórványegyházak alkotnának egy régiót – az olaszországi evangélikusoktól az Oroszországban élőkig.

A közbeeső vasárnap Winnipegbe és a város közeli gyülekezetekbe látogatott a küldöttek népes hada. Az istentiszteleteken a legtöbb helyen igen kevesen vettek részt, mivel egy-egy egyházközség lélekszáma a legtöbb esetben alig haladja meg a 200 főt. (Az 1984-es budapesti világgyűléshez kapcsolódó gyülekezetlátogatások emléke még jó néhány küldöttben elevenen élt, s húsz év távlatából is emlegették.)

A vasárnap délután a „Forks”-ban, egy nagy parkban folytatódott, ahol a teremtettségért való hálaadás jegyében látványos, rendkívüli istentiszteletet tartottak a természet négy főelemének: a víznek, a levegőnek, a tűznek és a földnek jegyében.

Az elnökválasztás izgalma után (az új elnök – amint arról már előző lapszámainkban is hírt adtunk – Mark S. Hanson amerikai püspök lett) a nagygyűlés üzenetének megtárgyalása hozta tűzbe a küldötteket. (Az elkövetkező időszakot is meghatározó főbb program részleteit a Lelkipásztorban olvashatják majd az érdeklődők.)

Fontos megemlítenem még Margot Kässman hannoveri püspöknő nagyszerű előadását is, aki a főtéma felvezetését vállalta magára, biblikus megalapozottsággal és mai aktualitással. Az általa felvetett kérdésekhez hozzászólt Pápua Új-Guinea püspöke és Venezuela nem teológus küldöttnője is.

A nagygyűlés méltó befejezése volt a záró-istentisztelet, amelyen egy fiatal norvég lelkész prédikált. A jelenlévők – megannyi élmény és tartalmas megvalósítandó gondolat birtokában – Kovácsné Tóth Márta vönöcki lelkésznőnk úti áldásával indulhattak vissza hazájukba.

Nagyon remélem, hogy a nagygyűlés által is az élő Krisztus gyógyította az ezer sebből vérző világot, a fájdalmakkal, gyötrelmekkel küzdő egyházat és a résztvevők lelkét is. Jó volt két hétig együtt élni a világ evangélikusságának nagy családjával és a magyar delegáció tagjaival közösen imádkozni, beszélgetni, szavazni, ünnepelni.

Hat év múlva viszontlátásra – talán Európában!

Szebik Imre

::Nyomtatható változat::