Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A háborúk, merényletek, robbantások korában gyakran hangoztatjuk, hogy milyen rosszak az emberek. Látni való, hogy a 21. században az ember maga teszi tönkre a természetet, az életet itt a földön. És amikor az emberekre panaszkodunk, csak az teljesedik be, hogy „a szív teljességéből szól a száj” (Mt 12,34). Ezzel vagyunk tele, ezért fakadunk ki amiatt, hogy milyen sok a rossz ember.

A 73. zsoltár írója is olyan korban élt, amelyről nyugodtan elmondhatta volna, hogy mennyi baj, bűn veszi körül a világban, milyen gyűlölködők, önzők az emberek, mennyire kihasználják egymást, elnyomják a szegényeket és a gyöngéket. Ám ő mégis azt írta, hogy „nekem olyan jó Isten közelsége”. De miért írhatta ezt? Mert a szíve ezzel volt tele, és nem panasszal, keserűséggel.

Nem az embert dicsőítette, de nem is az embereket vádolta, ítélgette – hanem Isten közelségét dicsőítette. Bizonyságot tett arról, hogy milyen jó közel lenni Istenhez. Ezzel volt tele, mert ezt tapasztalta. És ez nagyobb hatással volt rá, mint a bajok vagy az emberek gonoszsága.

Ha mi már ismerjük, milyen Isten közelségében élni, azt is tudjuk, hogy ez nem természetes dolog. Bizony nagy árat fizetett Isten azért, hogy mi közel lehessünk őhozzá. Az ár a golgotai kereszt volt, amelyen Jézus szenvedett. Ézsaiás arról beszél, hogy az ő sebei által gyógyultunk meg (Ézs 53). A Biblia több helyen említi azt is, hogy az ember nem mehet közel Istenhez. Mikor Mózes az égő csipkebokorhoz közeledik – amelyből Isten szavát hallotta –, azonnal megszólal a tiltás: „Ne jöjj közelebb! Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állasz!” (2Móz 3,5) A bűnös emberre tehát végzetesen hatna Isten közelsége, de a golgotai kereszt által lehetségessé vált, hogy bármelyikünk közel kerülhessen Istenhez, és a zsoltáríróval vallhassa, hogy „nekem olyan jó Isten közelsége”.

Ismerjük el, hogy a panaszkodás, a vádaskodás meddő dolog. Nem old meg semmit, nincs semmi haszna. És még ennél is fontosabb az a tény, hogy Isten jóságának felismerése és megköszönése viszont hatalmas erőforrás! Gondoljunk bele a 103. zsoltár ismert üzenetébe: „Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!” Vagyis: ne feledd el megköszönni, amit Isten ad. Egy régi prédikációban olvastam: „Amit még nem köszöntünk meg Istennek, az nem a miénk.” Más szóval: amit nem köszönök meg Istennek, azon nem lesz áldás. Mert Isten azért ad egészséget, sikert stb., hogy az ővele kapcsoljon össze. Ezért mondja Pál, hogy Isten jósága téged megtérésre akar indítani.

Isten közelségét az időben éljük át. Mit jelent ez? 2Móz 3-ban Isten azt mondja magáról: „Vagyok, aki leszek.” Vagyis útközben tapasztalom meg, hogy mit jelent vele járni, belőle élni, gondomat és örömömet naponta rábízni. Nincs ennél nagyobb kiváltság! A mi erőnk véges, elfogy, de közelségében megtapasztalhatjuk, hogy újra megsokasodik.

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::