EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2004 - 17 - Az igaz szeretet cselekszik!

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Az igaz szeretet cselekszik!

Ebben az évben tizenkettedik alkalommal vesznek részt magyarországi egyházak, gyülekezetek a nemzetközi börtönmissziós imahét megtartásában, amely szokás szerint a húsvét ünnepe utáni második vasárnap kezdődik.

Az imahetet első alkalommal az egyik magyarországi börtönmissziós szervezet, a Magyar Testvéri Börtöntársaság szervezte meg 1993-ban, majd a következő években bekapcsolódott a szervezésbe az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye börtönmissziója, a Máltai Szeretetszolgálat Börtönszolgálata és a Magyar Evangéliumi Börtönmisszió is. A világ kereszténysége ma már több mint száz országban ugyanabban az időben, ugyanazokkal a gondolatokkal, ugyanazzal a témával és imaszándékokkal fordul imádságban a börtönmiszszió, a börtönlelkészek szolgálata, illetve mindazok felé, akiket szolgálatuk érint.

Budapesten, a kőbányai Szent László-plébániatemplomban immár tíz éve tartunk ökumenikus imahetet, melyen minden este más-más felekezetű börtönlelkész végez szolgálatot. (Ebben az évben este fél hétkor, a szentmise után.)

A börtönmissziós imahét szervezőihez – ebben az évben először – örömmel és közös elhatározással csatlakozott a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezete is. Az ország valamennyi római katolikus és protestáns lelkészéhez, egyházközségéhez, gyülekezetéhez eljuttatott felhívásunkban kérjük, hogy különösen április 25-től május 2-ig forduljunk közös imádsággal teremtő és megváltó Urunkhoz, hogy áldja meg szolgálatunkat s mindazokat, akiket egy-egy bűncselekmény elkövetése érint. Azt szeretnénk, ha ezen az imahéten az egyházak és azok tagjai – lelkészek és hívő emberek – azért imádkoznának, hogy áldás legyen szolgálatunkon. Áldás az igehirdetéseken, a hitoktatásokon, hogy a börtönben lévők megváltozzanak, és jó útra térjenek. Hogy az elítéltek büntetésük után hazataláljanak családjukhoz, hogy a gyermekek visszakapják édesapjukat és édesanyjukat, hogy az egész büntetés-végrehajtás és igazságszolgáltatás úgy működjön, hogy annak „haszonélvezője” az egész társadalom legyen. De imádkozunk azért is, hogy a bűncselekmények áldozatai megbékéljenek, kiengesztelődjenek, hogy a rajtuk elkövetett bűncselekmény ne keserítse meg egész életüket.

Imádságunk „megcélozza” az igazságszolgáltatást is, hogy igazságos ítéletek szülessenek, melyek segítik szolgálatunkat is s azt, hogy a büntetés elérje célját.

Nagyon nagy és fontos szolgálat a börtönökben végzett lelki munka, és sokszor úgy érezzük, hogy ebben magunkra maradunk. Azt gondoljuk, eljött az ideje annak, hogy ebben a szolgálatban most már százak és ezrek, tízezrek vegyenek részt – s erre nincs csodálatosabb lehetőségünk és eszközünk, mint az imádság.

Erős bizalommal kérjük minden keresztény testvérünket, hogy ezen a héten imádkozzon szolgálatunkért! Szerte a nagyvilágban ez a vasárnap immár mint börtönmissziós vasárnap jelenik meg. Jó, hogy olyan közel van húsvét, amikor még nagyon elevenen élnek bennünk a nagyhét eseményei; nagypéntek, amikor Jézus helyett szabadon bocsátják Barabást; előttünk van a lator, aki elsőként jut Jézussal a Paradicsomba, és Jézus, aki a bűnös emberiségért meghalt a kereszten, és meghozta a feltámadást is.

Ezen az imahéten az imádság van a középpontban. Hatalmas, csodálatos erő és háttér a börtönben végzett lelkipásztori munkához. De azért figyeljünk az idei imahét üzenetére is: „Az igaz szeretet cselekszik!” (1Kor 13) Hozzátehetjük, hogy az igaz szeretet leleményes! S erre is szükségünk van, mert szeretettel kell fordulnunk azok felé, akik jó útra térnek, és megvan bennük az elhatározás – talán éppen szolgálatunk, imádságaink révén –, hogy hasznos tagjai legyenek a társadalomnak, családjuknak. Különös szeretettel kell a gyermekek felé fordulnunk, akiknek édesapjuk vagy édesanyjuk börtönben van vagy volt; azért, hogy életük szép és boldog legyen, s ne arra az útra térjenek, amelyet otthon láttak!

Mennyi szeretetre van szüksége az áldozatnak is vagy a családjának, hogy fel tudjon állni, meg tudjon erősödni, újból tudjon bízni a másikban, és félelem nélkül tudjon élni!

Drága feladat és szolgálat az, amit Urunk ránk bízott, s ez nem csupán harmincvalahány börtönlelkész és missziós feladata, hanem valamennyiünké, hogy szolgálatunk és imádságunk által szebb és jobb legyen a világ.

Ezért kérünk titeket, szeretett testvéreim, imádkozzatok velünk és értünk.

Csorba József római katolikus börtönlelkész, tb. főesperes, érseki tanácsos, a Börtönlelkészek Magyarországi Szervezetének elnöke


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
"Imádkozott dogma..."
Élő víz
ki van jelölve a helyed
Hogyan imádkozzam?
Isten közelségében
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Borsodiak reménysége
Pétfürdői pillanatkép
Szeretetotthon-szentelés Kaposszekcsőn
Hálaadás a torony órájáért
A Fénysugár ünnepe
A szentetornyai templomért
A holokausztra emlékezve
Tízéves a nagymányoki evangélikus templom
Ökumenikus szkólatalálkozó
Keresztutak
Jom ha-soá
Egyház - politika - média
Evangélikusok
Csepregi Béla 90 esztendős
Láthatóan jelen lenni...
e-világ
Energia biomasszából


Keresztény szemmel
A könnyek útja
Jézus a mi sorsunk
A hét témája
Nemzetközi börtönmissziós imahét
Az igaz szeretet cselekszik!
A nemzetközi börtönmissziós imahét programja
evél&levél
Etikai gondok
Hogy kerül Pilátus a Credóba?
A közelmúlt krónikája
Egy kenyéren élünk
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Új könyv Lutherről
Azok a boldog békeidők...
"Végre kell hajtani, amire az ember megbízást kapott"
A vasárnap igéje
A jó Pásztor
EvÉlet - Lelki segély
EvÉlet - Lelki segély
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2004 17 Az igaz szeretet cselekszik!

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster