EvÉlet - Lelki segély

Hozzászólás a cikkhez

„Gyermekeim túl sokat néznek televíziót. Hétköznap, amint hazaérkeznek az iskolából, máris a távirányítót keresik, hogy kedvenc sorozataikra kapcsolhassanak. Előfordul, hogy amikor késő este benyitok a szobájukba, még mindig a képernyőt bámulják, pedig reggel korán kell felkelniük. Vasárnap reggel a legtöbb tévéadón mesesorozatok mennek, ezért csak ritkán sikerül rávennem őket arra, hogy elkísérjenek a templomba. Most, hogy beköszöntött a nyári szünet, még több idejük lesz tévézni, pedig a friss levegőn kellene mozogniuk. Mit tehetnék, hogy leszoktassam őket erről a tévémániáról?”

Kedves anyuka! Nemrégiben láttam egy érdekes karikatúrát, amely egy virágokkal díszített házioltárt ábrázolt: egy szépen berendezett nappali közepén egy tévékészüléket, két modern hangfallal. A különös bálványoltáron körben gyertyák égtek, amelyek szépen megvilágították a televízió előtt látható cirádás keretbe foglalt szöveget: „Nektek én vagyok az igazság és az élet!”

Bizony ez a karikatúra nagyon találóan mutatja be sok keresztény család visszás helyzetét: az életet adó Ige helyett a televízió képernyője köré gyűlik össze a ház népe. Hol vannak már a közös imádkozások, a tartalmas beszélgetések, esetleg a vidám társasjátékozások önfeledt estéi! A televízió gyermekeink számára sajnos „elektronikus nevelőnő” lett, amely pótolja a munkából kimerülten hazaérkező szülők által elmondott meséket, tanításokat, a kicsinyek lelkigondozását. Kimondani is szörnyű, de sok nebuló számára a televíziózás egyfajta szeretetpótlék. „Most nem érek rá veled foglalkozni, kicsim, menj, nézd a tévét!” – mondja az édesanya. „Nem látod, hogy mit csinálok? Keress valami jó rajzfilmet a mesecsatornán!” – „tanácsolja” az édesapa. A gyermeket mindezzel arra tanítják, hogy ha szabad ideje van, ha unatkozik, vagy ha esetleg fáj a kicsi lelke, üljön le a képernyő elé. Később pedig csodálkoznak, ha a gyermekük apatikus, szemtelen, ha nem érdeklődik a teremtett világ szépségei iránt, és – ami a legrosszabb – ha a televíziós személyiségek tekintélye saját szülői tekintélyük fölé nő.

A televízió nagymértékben formálja a közízlést. Ha engedjük, hogy válogatás nélkül, ömlesztve zúduljon rá egy kis emberre a tengernyi információ, sokféle világnézet, akkor ez azt jelenti, hogy lemondunk arról a jogunkról és kötelességünkről, hogy keresztény nevelést adjunk gyermekünknek. Ugyanis azok a műsorszerkesztők, akik összeállítják a napi adást, akarva-akaratlan belső tudatuk koreográfusai lesznek. Még a kialakult, érett személyiségű felnőttnek sem könynyű eldönteni, hogy amit a képernyőn keresztül közvetítenek neki, az megfelel-e a valóságnak vagy sem. Az egyes filmek, műsorok pszichikai hatása alól a szülőknek sem mindig sikerül kivonniuk magukat. Hát akkor hogyan várhatjuk gyermekeinktől, hogy minderre képesek legyenek? Sok vita folyik ma arról, hogy a televíziós műsorokban megjelenő erőszak, brutalitás milyen mértékben készteti az ifjúságot agresszív cselekedetekre. De nem szükséges valakinek a lélektan tudorának lennie ahhoz, hogy észrevegye: a vizuális látvány, a hanghatások, a szereplők problémamegoldó módszere, illetve a mondanivaló mögött megbúvó szellemiség nem kevésbé befolyásolja az embert. Ezek előbb-utóbb mindenképpen mintát szolgáltatnak ahhoz, hogy miként cselekedjünk bizonyos szituációkban. A napi több órát televíziózók gyakran arról számolnak be, hogy lelki ürességet éreznek, hogy a képernyőn futó képek szinte megbabonázzák őket, illetve arról is, hogy az esti tévézés után sokáig nem tudnak elaludni, a látottak befészkelik magukat a tudatukba, és másnap is sokszor felrémlenek előttük.

Tény, hogy bár a televízió műsorain keresztül számos ismeret juthat a birtokunkba, távoli földrészeket is bejárhatunk a programok segítségével, és tájékozódhatunk a tőlünk távol élő emberek életéről, azért nagyon óvatosnak kell lennünk vele. Hiszen nagy szerepe van a modern bálványok, az úgynevezett „sztárok” teremtésében és tömjénezésében, ezenkívül elnyomja az alkotó fantáziát, erősíti az ember passzivitását. Nagy öröm, hogy Krisztus tanítása is megjelenhet a televízió különféle csatornáin. Az istentisztelet-közvetítéseknek, az egyházi gyermekműsoroknak, vallási félóráknak a képernyőn való jelenléte sokunk számára áldást jelent; és persze meg kell látnunk az ezekben rejlő missziós lehetőségeket is. De ugyanakkor több gyakorló lelkész számol be arról, hogy gyülekezetében némely testvérünk arra hivatkozva kerüli a templomot, hogy inkább otthon, a televízióban nézi a vallásos műsorokat. Nemcsak beteg, idős, mozgásképtelen hívekre kell gondolni, hanem erős, egészséges, középkorú emberekre is! Arról már nem is beszélve, hogy gyülekezeti alkalmaink megszervezésekor nem árt, ha a lelkipásztor tv-műsorral a kezében tervez, mert egy-egy népszerű sorozat óriási konkurenciája Isten igéjének. Pedig a templomi atmoszférát, a közösség áldásait, a hívek együttes könyörgését nem válthatja ki a „beszélő kép”, amelyet kényelmes karosszékben hátradőlve nézünk. A szentségek vételére pedig így egyáltalán nincs lehetőségünk. Mindent egybevetve a televíziózást csupán bölcs mértékletességgel és a műsorok közötti válogatással javaslom mindnyájunknak, de különösen gyermekeinknek és unokáinknak! Nem egy keresztény családban – lelkészcsaládokban is – egész egyszerűen megváltak a televíziókészüléktől, és ezt nagy szabadulásként élik meg! Ez persze hitbeli döntés. Érdemes végigtanulmányozni az alábbi igehelyeket: 1Pt 2,19; Mk 4,21–25; Mt 5,13–20; Lk 14,34–35; Kol 12,8; Jak 1,27; Gal 1,4, majd imádságban végigtusakodva őket levonnunk a következtetéseket.

Itt a vakáció, érdemes színes, érdekes programokat összeállítani gyermekeink számára, hogy tartalmasan töltsék el szabad idejüket, és ne a fülledt szobában üljenek a tévé előtt. Egyházunk nagyszerű gyermektáborai, ifjúsági konferenciái is ezt a célt szolgálják szerte az országban. Jó ötlet, ha a helyi gyülekezet hívő és tevékeny tagjai összefognak, és a lelkész vezetésével napközis tábort szerveznek a gyerekeknek bibliai játszóházzal, tanítással, sok mozgással. Mert a mi felelősségünk, hogy milyen lesz a jövő nemzedék!

Kedves anyuka! Ne tétovázzon, lépjen! A tiltás nem, de tévézés helyett felkínált színes, ötletgazdag programok felajánlása célravezető lesz! Ehhez kíván sok sikert:

Szőkéné Bakay Beatrix

::Nyomtatható változat::