Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Péter így válaszolt Jézusnak: „Te vagy a Krisztus.” Mk 8,29 (Zsolt 16,2; Lk 15,1–3.11b–32; 1Tim 1,12–17; Zsolt 106,1–23) A válasz megszületése mindenkor, mindenki számára fordulópontot jelent. A válasz megszületése a Lélek csodálatos műve. A válasz megszületése áldott felismerés, bizonyosságra ébredés. A válasz megszületése nyílt, őszinte, határozott tanúskodás. A válasz megszületése újjászületés, reménységgel teli kezdet. Ajándékozz meg ezzel a belső meggyőződéssel, Uram Jézus, és szüntelenül erősítsd bennem. Ámen.

Egy folyam ágai örvendeztetik Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait. Isten van benne, nem inog meg. Zsolt 46,5–6 (Jn 14,2; Lk 5,27–32; 1Kir 17,17–24) A körülöttünk lévő világot és benne saját magát szemlélve az efezusi filozófus, Hérakleitosz alapvető megállapítást tett: „panta rei”, vagyis minden folyik, szüntelen változásban, mozgásban van. Ennek a változásnak a hullámai elragadnak minket, átcsapnak a fejünk fölött, sőt összezárul fölöttünk a mulandóság tengere, és mi elmerülünk. Hol van biztos pont, menedék a számunkra? Ott, „ahol az élet vize árad, tiszta, mint a kristály” – azaz az élet fejedelménél, teremtő, újjáteremtő Istenünknél. Köszönöm, Uram, hogy Jézus Krisztus által biztos menedékem, oltalmam vagy. Ámen.

Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsétek mind, ti nemzetek! Zsolt 117,1 (Mt 24,14; 2Móz 32,30–33,1; 1Kir 18,1–24) Ami kedvünkre van, ami hozzánk szól, ami megérint minket, az kivívja elismerésünket, dicséretünket: egy-egy kiváló művészi vagy sportteljesítmény láttán szívesen csatlakozunk az ünneplők seregéhez. Ne feledjük el azonban, hogy a dicséret elsősorban Urunkat illeti meg. Ne fogyjon ki szívükből a hála az iránt, „ki dolgában oly bölcs, oly szent”, aki vég nélküli hűségét, szeretetét elénk tárta a Jézus Krisztus által. Uram, áldalak és dicsérlek téged megtartó erődért, az értem lehajló szeretetedért. Ámen.

Ujjongás és győzelem hangja zeng az igazak sátraiban: fölemelte jobbját az Úr, az Úr jobbja hatalmasan munkálkodik! Zsolt 118,15.16 (2Kor 2,14; Jn 5,1–16; 1Kir 18,25–46) Életünk során sok nyomorúság, vereség, veszteség ér bennünket. Jó, hogy a legfontosabb küzdelemben a döntő csatát nem nekünk kellett megvívni: Urunk Jézus aratott kettős győzelmet ősellenségünk felett. Ezért zenghet minden vasárnap az ujjongó örömének. Így bármily kicsiny is az Úrban bízók serege, a győzelem bizonyosságával zengheti az élet himnuszát: „Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!” Urunk, köszönjük, hogy jó kezekben vagyunk. Kérünk, add, hogy erődben soha ne kételkedjünk. Ámen.

Titeket pedig Isten hatalma őriz hit által az üdvösségre. 1Pét 1,5 (2Kir 6,16; Mt 18,15–20; 1Kir 19,1–18) Minél több értéket halmoznak fel az emberek, minél nagyobb a vagyonuk, annál több őrző-védő kft.-re van szükségük, hiszen a vagyonkárosítók is szaporodnak. A mi legnagyobb kincsünk az Urunkkal való teljes közösségünk, a színről színre való látás, az üdvösség reménysége. Ezt – bár készen van számunkra – mégis veszélyezteti az, aki kétséget, bizonytalanságot támaszt bennünk Urunk és az ő ajándékai iránt. Csak ahhoz fordulhatunk biztonságért, aki hatalma, Lelke által megőrzi, megtartja, megújítja bizodalmunkat. Uram, őrizz meg minket minden gonosztól. Ámen.

Ha az Urat tartod oltalmadnak, a Felségest hajlékodnak, nem érhet téged baj. Zsolt 91,9–10 (2Kor 3,11–12; Mt 27,3–10; 1Kir 19,19–21) A fővárosban és a nagyvárosokban egyre több a hajléktalan, kiszolgáltatott ember. Sokan nem találják a helyüket, hiába keresnek menedéket. Nehéz helyzetben lévők, bajbajutottak sokasága él körülöttünk. Mind istentelen, hitetlen lenne? Nem hiszem. Jézus is arról beszélt, hogy nincs hová lehajtania a fejét. Sőt az, aki egy az Atyával, átélte az elhagyatottság legmélyebb állapotát is! Urunk ennek ellenére menedéket, oltalmat kínál nekünk. Nem a nyomorúságtól, bajtól, szenvedéstől, haláltól akar megkímélni minket, hanem azt ígéri, hogy mindezekből kiszabadít, ha benne bízunk. Uram, hozzád fordulok, te vagy reménységem. Ámen.

Legyetek tehát Isten követői, mint szeretett gyermekei, és éljetek szeretetben. Ef 5,1–2 (Zsolt 147,14; Róm 8,1–6; 1Kir 21,1–16) Ha az élettartalom- és az életformaváltás megtörtént nálunk, az azt jelenti, hogy meghallottuk Urunk hívását. Új emberként, Isten gyermekeiként Jézus nyomában járunk. Ennek fokmérője és a lényeget mutató jellemzője a megélt, megtapasztalható, munkálkodó, önfeláldozó szeretet. Erről ismernek meg bennünket. Valóban ez látszódik rajtunk? Vajon tényleg minden körülmények között az ő gyermekei, követői vagyunk? Érdemes újra és újra önvizsgálatot tartanunk, és bűnbánattal kérni Urunk segítségét. Tévelygő gyermekeidnek, Urunk, kegyelmezz, és terelj vissza az útra Fiadhoz, az Úr Jézushoz. Ámen.

Smidéliusz Zoltán

::Nyomtatható változat::