Liturgikus sarok

Musica Sactra X.

Hozzászólás a cikkhez

Bach viszonya az evangélikus gyülekezeti énekhez – melynek alapvető istentiszteleti jelentőségét Luthernek és munkatársainak a teológiai munkássága készítette elő – mélyen a lutheri reformáció tradíciójában gyökerezik. A lutheránus énekköltészettel megszületik az evangélikus egyházzene legdrágább zenei kincse, a korál, amely a lutheri egyház sérthetetlen, egyéni arculatát és tanítását megőrző, sajátos öröksége. A korál a liturgia lényeges elemévé vált: a prédikáció mellett – mint az evangélium hirdetésének élő hangja – ez a reformáció egyik legjelentősebb eredménye, melyet a keresztény istentisztelet megújítása terén elért.

Megszületnek az úgynevezett katekizmusénekek, melyekben a tanítás legfőbb tételei közérthetővé válnak. Ez azonban nem a szubjektivitás síkján történik, hanem egy személyességen túli, általánosan érvényes tudatosság szintjén. Így a korál a gyülekezet közös hangja lesz, melynek most már saját, önálló súlya van. Ezáltal az egyes ember énekével az istentiszteleti cselekmény részévé válik.

E liturgikus rendeltetésű énekek mellett az egyházi esztendő szép rendjét követő, a vasárnap evangéliumához igazított főének határozza meg a koráloknak az istentiszteleten betöltött másik alapvető funkcióját.

Az egyházi kantáták szövegbázisát a korálok mellett a Biblia, a zsoltárok, az evangéliumok, ritkábban az epistola és a szabad költemények alkotják.

A főistentiszteleten közvetlenül a napi evangélium felolvasása után szólalt meg az „Evangelien-Motette”, melynek a lutheránus tradíció által meghatározott szerepe az volt, hogy a felolvasott evangélium megértését elmélyítse.

A kantáták szövege – ellentétben az evangélium-motettákéval, melyek a bibliai szöveg érzelmileg színezett, emfatikus ábrázolására törekedtek – a felolvasott evangélium értelmezését, magyarázatát tartotta legfőbb feladatának. A teológus költő, Erdmann Neumeister szövegeivel a kantáta exegézissé, szövegmagyarázattá lesz, zenei prédikációvá válik. Bach összes lipcsei kantátája ennek a lutheránus prédikációmodellnek felel meg: bibliai szövegmagyarázat és teológiai tanítás, melyet annak erkölcsi és gyakorlati alkalmazása követ.

A kantáta leggyakrabban bibliai szövegidézettel kezdődik, amely a nagyszabású nyitókórusban szólal meg. Ez a Szentírás magyarázatának kiindulópontja. A teológiai összefüggések megvilágítását az első recitativo–ária pár szolgálja. Hogy a bibliai szövegből milyen konzekvenciák vonhatók le az igaz keresztény életvitelre, azt a második recitativo–ária pár fogalmazza meg. Majd a kantáta a gyülekezet közös imájával, a korállal zárul.

A kantátakomponista alapállása: „Hiszek, ezért szólok.” Ennek megfelelően a zeneszerző mint igehirdető, exegéta lép a gyülekezet elé. Ahogyan a prédikáció kerül az istentisztelet középpontjába, úgy kerül a zene centrumába a személyes hitvallás. Az ortodox tanítás dogmatikus szigora mellé a egyéni hitvallás istenélményének közvetlensége, melege társul.

Az 1660-as évektől a kantáta lett az evangélikus egyházzene modern műfaja, amely minden istentiszteleti igényt kielégített, s amely tartalmában és formájában mindent egyesített, ami előzőleg különváltan jelent meg. A kantáta a lutheránus egyházzene történeti fejlődésének célja és gyűjtőmedencéje. A gyülekezeti korállal, a korál alapú orgonazenével együtt egyházunk legsajátosabb megnyilvánulása és kinyilatkoztatása. Így az orgonazene, a felolvasott epistola és evangélium, a gyülekezet közös éneke, a kantáta, a prédikáció és az úrvacsora – tehát az egész istentisztelet teljes liturgiája – egyetlen megbonthatatlan, belső egységgé válik.

Bach kantátái mellett számtalan mű maradt még ránk. Graupner 1400, Telemann 1054 alkotást hagyott hátra. Ezért minden egyházzenész testvéremet arra szeretném bátorítani, hogy a tetszetős kórusművek helyett, melyek csak hangulati elemek lehetnek, e páratlanul gazdag lutheránus zenei múlt kompozícióiból – melyek szervesen kapcsolódnak az istentiszteleti liturgiához – válasszanak alkotásokat. Ne feledjük: a felelősségünk óriási, mert ha mi nem őrizzük, ápoljuk és nem adjuk tovább a ránk bízott lutheránus zenei értékeket, helyettünk ezt soha senki nem fogja megtenni. Nem az egyház belső ügyéről van tehát szó, hanem arról, hogy mindannyiunk életének egyetlen értelme, a feltámadt Krisztusról és a teremtő Istenről szóló bizonyságtétel eltűnik-e az emberiség ajkáról.

Kamp Salamon

::Nyomtatható változat::