Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A könyv borítója

1939 márciusában, amikor Pacelli bíborosból XII. Piusz lett, a világban béke volt. De – mondja majd ő a bíborosoknak 1945. június 2-i beszédében – milyen béke?

„Úgy hajoltunk a béke fölé, ahogyan a haldokló ágyára hajlunk, akit forró szeretetünk minden remény ellenére is makacsul elvitat a halál ölelésétől.” Valóban, XII. Piusz mindent megtett a veszély elhárítására: titkos diplomáciai lépéseket tett, ünnepi beszédeket mondott, patetikus felhívást intézett a népekhez és a kormányokhoz… Augusztus 23-án 19 órakor a rádióban még a béke és a háború felelőseihez fordult: „Még semmi sincs elveszve a béke által. Minden elveszhet a háború által.”

Az Új Ember szerkesztősége és kiadóhivatala nem mindennapi könyvre hívta fel figyelmünket a budapesti Francia Intézetben tartott könyvbemutatóján. Pierre Blet SJ. „XII. Piusz és a második világháború a Vatikán archívumai alapján” című, több mint 300 oldalas összeállítása sokak kérdéseire adhat választ. Amikor a bemutató előtt lapozgattam a hiteles adatokkal, idézetekkel új ismereteket nyújtó könyvet, egy régi kép villant fel előttem. A budapesti, Deák téri Evangélikus Leánygimnázium diákjaiként érettségi után is rendszeresen találkoztunk, felekezeti különbség nélkül. Így volt ez a 40-es években is. Természetesen a beszélgetés során szó esett a mindennapok eseményeiről, borzalmairól, a háborúról. Egyik osztálytársunk egyszer késve, láthatóan felháborodva érkezett: „Rettenetes! És a pápa miért nem szól közbe, nézi, hogy pusztulnak az emberek…” – volt az első mondata köszönés helyett. Megdöbbenve néztünk rá… Egyébként kedves, halk szavú fiatalasszony volt – zsidó –, és a pápát emlegeti. „Hát igen! A Vatikán tehetne valamit… „független hatalom”… – szólaltak meg a többiek, evangélikus, református, katolikus, zsidó diáktársak. Múltak a hónapok, az évek – és mind többen nem értették a pápa háborús politikáját… És míg „Pacelli pápát 1958. október 9-én bekövetkezett halála másnapján csodáló és elismerő tiszteletadások áradatával méltatták, néhány évvel később egy sötét legenda hősévé vált” – írja Pierre Blet jezsuita atya, aki szerzetestársaival 1965 és 1982 között gyűjtötte össze a Vatikán második világháborúval kapcsolatos okmányait és dokumentumait (az anyag kutatását, publikálását VI. Pál pápa engedélyezte, aki helyettes pápai államtitkárként XII. Piusz egyik legközvetlenebb munkatársa volt). A 12 kötetben megjelent dokumentációs műből a szerző igyekezett a nagyközönség számára is hozzáférhető, könnyen érthető, olvasmányos könyvet összeállítani, és a napjainkig vitatott kérdésekre választ adni.

A könyvben több helyen szóba kerülnek a magyarországi események is, például a zsidókérdéssel kapcsolatban: „Magyarországon a zsidók tömeges elhurcolása addig nem történt meg, amíg a Birodalom 1944-ben teljes ellenőrzése alá nem vonta az országot.” Szó esik Rotta nuncius mentő szerepéről, a hercegprímás, Serédi bíboros tiltakozásáról a püspöki kar nevében, XII. Piusz és Horthy kormányzó levélváltásáról, az összes magyarországi templomban a menekültek részére rendezett gyűjtésről… Történelemkönyv ez, és figyelmeztető írás: van még kutatnivaló itthon is, hogy tisztább képet kapjunk a történésekről, és valós képet élőkről és holtakról.

Schelken Pálma

::Nyomtatható változat::