e-világ

Hozzászólás a cikkhez

Hajléktalanok

„…ha vendégséget rendezel, szegényeket, nyomorékokat, sántákat, vakokat hívjál meg, és boldog leszel, mert nincs miből viszonozniuk. Te pedig viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.” (Lk 13,13–14)

Adatik egy lehetőség számunkra: segítségére lehetünk a társadalom perifériáján élők egy csoportjának, a hajléktalanoknak. A magyar evangélikusok szellemi kapacitása, szakmai tudása, az egyház több évszázados intézményvezetési gyakorlata biztosíték lehetne arra, hogy az alábbi program ne nélkülünk valósuljon meg. Ennek támogatására megalakítjuk az Evangélikusok a Hajléktalanokért Baráti Kört. Nem kérünk pénzadományokat, csak szellemi segítséget, együtt gondolkodást, összeköttetéseket vállalkozókkal, ötleteket bátran és válogatás nélkül. Kérem, ha egyetért, támogatásáról értesítsen a gaaljani@freemail.hu vagy – ha nincs internetes elérhetősége – a 1131 Budapest, Gyöngyösi u. 25. IX/29. címen.

Minden jóérzésű magyar állampolgárt szomorúság, szégyen- és tehetetlenségérzés tölt el, ha embertársaival méltatlan körülmények között találkozik. Ilyen méltatlan sors a hajléktalanság. Se otthon, se munkahely, s a szégyen miatt már család sincs. Egy idő után már hiányoznak az okmányok is, amelyek a mindennapi életben nélkülözhetetlenek. Teljes a testi-lelki elesettség. Úgy tűnik, nincs kivezető út! Nincs fény, se remény, csak küzdelem a mindennapokért, az életben maradásért. Az esélyházak, amelyeknek a megteremtését tervbe vettük, arra nyújtanának lehetőséget, hogy a hajléktalanok – teljes rehabilitáció után – visszatérhessenek a társadalomba. Házaink abban különböznének tehát a legtöbb segítő szervezettől, hogy nem a tüneti kezelésre helyeznék a hangsúlyt. A tervezet arra az alapgondolatra épít, hogy azokat a hajléktalanokat fogadjuk, akiknek céljuk és elhatározásuk a társadalomba való viszszakerülés. Egy felszabaduló laktanyabázist alakítanánk át többfunkcióssá erre a célra. Így viszonylag gyorsan jelentős számú hajléktalant lennénk képesek befogadni. A kissé elzárt környezet pedig oltalom, védelem és vigasz lenne az érzékenyebbeknek a barátságtalan megnyilvánulásokkal szemben. Az első és legfontosabb eleme a programnak, hogy – vállalatok, vállalatcsoportok bevonásával – az épület egyik részében változatos munkát kínál a hajléktalannak. Az épületek három funkcióban – akár azt is mondhatnánk: három szinten – müködnének. Az első és „legmagasabb” szint azt jelenti, hogy a lakók egyszerű, de teljesen önálló lakásban lakhatnak, s a közüzemi díjaikat maguk fizetik. Itt gyakorlatilag már bérlakásról van szó, ahol azonban a segítő közeg biztos támaszként mindig jelen van.

A második szint épületében kétágyas, komfort nélküli szobákban kerülnének elhelyezésre a hajléktalanok. Itt a közös helyiségek a folyosók végén lennének. A közüzemi hozzájárulás fizetése alapfeltétel, természetesen megfelelően arányosítva az elérhető komfort szerint. Mindkét „szinten” nagyon fontos, hogy a szociális munkások megkeresik a családot, pótolják az elveszett okmányokat. A harmadik szintet a hajléktalan-szociálisotthon jelentené. Itt kapnának helyet mindazok, akik nem tudnak már dolgozni, illetve akiknek a családja elérhetetlen. Az épületegyüttesek közötti terek gyönyörűen parkosíthatók, különféle célokra tehetők alkalmassá. Az épületek nagysága alkalmat ad többfunkciós közösségi helyiségek létrehozására, a szabadidő hasznos, kulturált eltöltésére. A szociális otthont ellátó konyha megteremti annak a lehetőségét, hogy az itt élők és dolgozók napi egy főétkezésre befizethessenek, ha igényük van rá. Hogyan valósítható meg a fent vázolt elképzelés? Nyilvánvaló, hogy a főállású, legtöbb esetben bent lakó szociális gondozók mellett mások segítségére is óriási szükség van. Szeretnénk – mintegy tanulmányi terepként – csatlakozni, megállapodást kötni a felsőfokú szociálismunkás-képzést folytató oktatási intézményekkel. Egy-egy hallgató mellé egy-egy rászorulót rendelnénk, akit a hallgató tanulmányai végéig segítene visszavezetni a társadalomba. A hallgatók mellett ott lennének a főfoglalkozású szociális munkások mint mentorok. Továbbá együttműködésre van szükség a vállalkozókkal, hogy a munkatermekben munkát tudjunk biztosítani.

A hajléktalanok között sok a hívő ember. Az ő részükre ökumenikus alkalmak lehetőségét kell megteremtenünk, s a lelkigondozásukat kell biztosítanunk.

Fontos része a programnak a szabadidő hasznos eltöltésének a megteremtése. Ebben a legfontosabb szerepet – a változatos rekreációs foglalkozások között – a sport kapja. A fizikai aktivitás visszanyerése nagyon fontos. Ettől fittebbnek, egészségesebbnek, magabiztosabbnak érzik majd magukat az „újrakezdő” emberek. Az aktív pihenés gyakorlatának a kialakítása a cél.

Nagyon nagy szerepe van annak, hogy az itt élők egymás között mély, segítő barátságokat kössenek, hogy megtapasztalják az összetartozásnak, egymás segítésének a felemelő érzését. Az esélyházak programjának a célja röviden: a talaját vesztett ember visszavezetése a társadalomba. Segíteni végleges beilleszkedését a szokványos értelemben vett lakóközösségekbe és munkahelyekre. Hozzásegíteni minden hozzánk kerülő embert ahhoz a határozott fellépéshez, állóképességhez, kitartáshoz, amely a társadalomba való visszatéréséhez elengedhetetlen. Végül engedtessék meg e sorok írójának, hogy bemutatkozzon. Sportmenedzser-diplomával rendelkezem, jelenleg testnevelést tanítok egy alapítványi iskolában, s az iskolatitkári teendőket is ellátom. Mint angyalföldi evangélikusnak, évek óta számtalan hajléktalan ismerősöm van a városban. Megindító sorsuk arra az elhatározásra juttatott, hogy a velük való törődést tekintsem életcélomnak. Egy hónapja adtam be tanulmányomat az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnak. Megtörtént az első beszélgetés; van remény a program támogatására. A kérdés csak az: evangélikusokkal vagy nélkülünk? Kérem, ha Ön is fontosnak tartja céljainkat, csatlakozzon a baráti körhöz.

Gaál János

::Nyomtatható változat::