A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Tiltakozás...

Vajon lehet-e még valami újat mondani, írni a Tilos Rádióval kapcsolatos szomorú eseményekről? Sokan követelik, hogy egyházunk – különösen is a felelős vezetők – szólaljanak meg rögtön az ilyen és hasonló ügyekben, mégpedig határozottan, egyértelműen és „keményen”. Furcsa, hogy hazánkban, ahol azért lassan már másfél évtizede – többé-kevésbé – szólásszabadság van, milyen erőssé vált a szólás kényszere. A hallgatás jogát, a hallgatás szabadságát még sokan kétségbe vonják. „Gyanús”, ha az egyházak nem szólalnak meg rögtön, nem vágnak vissza azonnal, nem igazodnak bizonyos politikai erők mellé, illetve mögé. Hamar megfogalmazódik az indulatos vád, kész az ítélet: az egyház már megint gyáva kollaboráns, nem vállalja prófétai küldetését, már megint langyos, középutas „lutyik” vagyunk…

Valóban ez lenne a sivár valóság? Vajon az egyház Ura is mindig azonnal visszavágott? Soha nem hallgatott? Minden sérelmet igyekezett gyorsan megtorolni? Csorbíthatatlan jogokat, társadalmi védettséget, elismertséget és népszerűséget garantált az övéinek?!

Én azt a Krisztust ismerem, aki nemcsak beszélt a keresztről, de el is hordozta a küldetésével járó megvetést, gúnyt, megaláztatást. A hazug, hamis vádakra nemegyszer hallgatással felelt. Amikor Kajafás főpap előtt megütötték, nem vágott vissza, nem a jogaira hivatkozott, csupán csendesen megkérdezte a verőlegénytől: „Miért ütsz?”

Vajon mikor követjük hitelesen és hűségesen a Mestert? Vajon mikor protestálunk reformátor őseinkhez méltóan?

Szavunkat elsősorban nem valami, valaki ellen kellene felemelünk, hanem valamiért, valakiért! Erre adott igazán evangéliumi, valóban „protestáns” példát Erdő Péter bíboros, aki a „Tilosban” megszólaló gyűlölet szavára felelős szeretettel válaszolt. Amikor nem a provokatőr fejét követelte, hanem megígérte, hogy imádkozik érte…

Mire ezek a sorok megjelennek, talán már lecseng a különböző forrásokból és célokkal gerjesztett botrány. De naponta szembesülünk olyan provokációkkal, amelyeket nem hagyhatunk szó nélkül: amikor valóban pro-testálnunk kell.

Itt van például az a fontos és örvendetes hír, hogy az ORTT végre zöld utat adott a katolikus rádiónak, amely így – a Petőfi rádió már évek óta nem használt középhullámú frekvenciáján – hamarosan megkezdheti az országos műsorsugárzást. Megdöbbentő viszont, hogy a öttagú döntéshozó testület egyik kormánypárti tagja nem támogatta a kérést, mivel szerinte „tüzetes vizsgálatot igényelt volna, hogy a törvényi előírások alapján megkaphatja-e az egyház a frekvenciát…” (Népszabadság, 2004. január 9.) Úgy tűnik, újra meg újra protestálnunk kell az egyházak szabad médiaalapítási jogainak elismeréséért és tiszteletben tartásáért. Ennél a komoly stratégiai kérdésnél maradva, talán nem mindenki tudja, hogy egy protestáns keresztény zenei rádió, a Yes Rádió „Mondj igent az életre!” mottóval kétszer is pályázott budapesti frekvenciára. Mindkét alkalommal más hang megszólalását ítélték fontosabbnak a „felelős illetékesek”. A szomorú ügy pikantériája, hogy másodízben történetesen, többek között, éppen a Tilos Rádióval szemben veszítettünk…

Jelenleg a számtalan kis rádióadó jóvoltából a fővárosiak napi négyszáz (!) órányi rádióműsorból válogathatnak, de mindeddig egyetlen keresztény elkötelezettségű adó se fért bele a kétmilliós metropolis önkényesen feldarabolt éterébe! Ehhez kapcsolható az egyetlen magyar nyelvű vallási csatorna, a Pax Televízió kálváriája is. Sokak – közöttük felelős egyházi vezetők – ismételt írásos kérése ellenére a piacvezető kábeltévé-társaságok többsége nem hajlandó felvenni kínálatába a Pax Televízió valódi értékeket közvetítő műsorait. Az elutasítás hamis, demagóg indoka, hogy „bizonyos felmérések szerint” állítólag nincsen nézői igény ilyen színre a műsorpalettán. De vajon miként ébredhetne igény egy olyan csatornára, amelyet meg sem ismerhetnek a kiszolgáltatott nézők?!

Mindezek a szomorú tények számomra, aki több mint egy évtizedet dolgoztam a média területén, nagyobb botrányt és szégyent jelentenek, mint némely jelentéktelen kereskedelmi adó alkalmi szellemi-lelki környezetszennyezése…

Protestáljunk? Ha szükséges: igen! De figyeljünk, hogy miért érdemes valóban protestálnunk, mi az, amiért, akiért Mesterünk is felemelné a szavát!

Gáncs Péter

::Nyomtatható változat::