EvÉlet - Lelki segély

Hozzászólás a cikkhez

„Három kisgyermekemmel gyesen vagyok otthon. Szinte egy perc időm sincs önmagamra. Lányként nagyon fontos volt számomra, hogy jól ápolt és csinos legyen a külsőm. Most pedig örülök, ha félévente eljutok fodrászhoz. Tulajdonképpen már nem is érzem magam igazi nőnek, mert a férjem is úgy kezel, mint egy nevelőnőt vagy szakácsnőt, akinek nem lehet más vágya, mint hogy gyereket pelenkázzon, és húslevest főzzön. A férjem mostanában sokat emlegeti az új kolléganőjét. Elmesélte, hogy milyen kedves és segítőkész, és hogy egyre többet beszélgetnek. Azóta egyre féltékenyebb vagyok. Lehet, hogy van köztük valami? Mit tegyek, hogy ne veszítsem el őt?”

Egy lelkész-pszichológus, aki a gond lélektanával foglalkozott, elhatározta, hogy egy egyszerű, de mégis különös kísérletbe fog. Állandóan magánál tartott egy zsebnoteszt, és ha jártában-keltében valami gond, félelem tört rá, feljegyezte az érzéseit. Nyomban megörökítette, ha attól tartott, hogy lekési a buszt vagy netán baleset érheti. Gondosan leírta azt is, amikor szeretteinek testi épsége felől aggódott, ha az est leszálltával meglegyintette a mulandóság szele, és azt is, ha álmában rémképek gyötörték. Egy esztendő elteltével kiértékelte a jegyzeteit. Az eredmény megdöbbentő volt: kiderült, hogy aggodalmainak 80%-a alaptalannak bizonyult, vagyis nem következett be az, amitől tartott!

Kedves Hajnalka! Hát érdemes akkor gyomorfekélyt, idegösszeroppanást kapni – nagyobbrészt megalapozatlan aggodalmaink miatt? Leveléből úgy látom, hogy valós vagy vélt gondjainak hullámai már-már átcsaptak feje felett, szívében elhalkult a hálaadás, és mindent eluralva terpeszkedik a panasz. Fárasztó, sok energiát felemésztő, rengeteg áldozatot kívánó feladat a gyermeknevelés. De hát Ön is tudja, hogy a legédesebb dolog ezen a világon mégis az anyaság! Hogy lánykori szépségünk megfakult, és kevésbé vagyunk már vonzó nők? Kárpótol érte kicsinyeink csacsogó kedvessége, ölelése, az öröm, hogy nyomon követhetjük fejlődésüket.

„Semmiért se aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.” (Fil 4,6–7) Amikor kedves testvérem úgy érzi, hogy erejét meghaladja a sok házimunka, a gyermekeivel való foglalkozás, amikor egy kis magányra, szabadidőre vágyik, legelőször is adjon hálát az Úrnak szép, egészséges csemetéiért, boldog családi életéért, házastársáért és otthonáért. Amikor hálát adunk, akkor levesszük szemünket arról, ami riadalomban, aggodalomban tart bennünket, és a hatalmas, szerető Istenre nézünk. Meglátjuk jóságos, adakozó kezét, észrevesszük, hogy mennyi mindennel halmozott el, hogy tenyerén tartott életünk minden napján. És ahogy hozzá szólunk, eszünkbe jut Urunk megannyi szabadítása, és egyre erősebben érezzük, hogy most is szabadításban lesz részünk.

Természetesen aggodalmaink nem mindig alaptalanok. Az a bizonyos 20% is óvatosságra int. Hajnalka, ha úgy érzi, hogy férje számára egyre inkább háztartási alkalmazottá válik, ha napról napra egyre kevesebbet beszélgetnek, ha régi szeretetviszonyuk kezd kihűlni, akkor ezek bizony olyan figyelmeztető jelek, amelyeket komolyan kell venni. Valahol egy kis repedés támadt házasságuk épületének falán, és ha fel nem tölti az egymásra figyelés, ki nem javítja a szeretet, akkor egyre nagyobb lesz a rés. A résen pedig, mint az őszi eső, beszivároghat a figyelmes, ifjú kolléganő… Ha elfogadja a tanácsomat, Hajnalka, akkor nem fodrászhoz meg kozmetikushoz szalad. Meglátásom szerint nem az a baj Önök között, hogy férje már nem tartja elég vonzónak Önt, hanem az, hogy a kimerítő gyermekgondozás és kenyérkereset egész napos fáradalmai után már nem jut elég idő és energia egymás kényeztetésére és a közös lelki életre, az Isten előtti elcsendesedésre. Míg az asszonynak elege van abból, hogy mosó-főző masinává degradálják, a férj se veszi jó néven, ha családja számára nem több, mint pénzkereső gép. Azt hiszem, hogy semmi sem fáj az embernek jobban annál, mint amikor úgy érzi, hogy kihasználják, hogy tárgynak tekintik, hogy érzelmi-lelki énjére fittyet hánynak. Tudom, hogy három kicsi gyermek mellett nem olyan egyszerű a férjét is meghallgatni, szeretgetni, babusgatni, ha hazatér a munkahelyéről. De megéri. Nem szabad átadnia magát a zöld szemű szörny, azaz a féltékenység testet-lelket romboló hatalmának, hanem imádkoznia kell házastársáért. Ez az egyetlen remény arra, hogy el ne veszítsék egymást. Sajnos ritkaságszámba megy manapság, hogy a keresztény családok esténként összegyűlve a Szentírás körül Isten vezetésére figyelnek. A Sátán pedig gondoskodik róla, hogy valamilyen külső körülmény mindig megzavarja a családi összhangot, hogy megakadályozza, hogy leüljünk Jézus lábaihoz, és őt hallgassuk. Kedves testvérem! Szeretettel ajánlom a figyelmébe ezt a terápiaértékű igét: „Ezért tehát mi, akiket a bizonyságtevőknek akkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket környékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére…” (Zsid 12, 1–2a) Mert amikor terhek alatt roskadozunk, akkor meg kell vizsgálnunk, hogy nem vállalunk-e túl sokat. A süllyedő léghajóból a menekülés érdekében ki kell dobálni a felesleges súlytöbbletet jelentő homokzsákokat. Nem biztos, hogy szédelegnünk kell a kimerültségtől azért, hogy a háztartás ragyogjon. Nem biztos, hogy az a legjobb anya, aki akkor sem kéri anyósa segítségét, ha annyira fáradt, hogy már csak ingerülten képes foglalkozni családjával. Tessék végre megszabadulni néhány fölösleges homokzsáktól! A felszabadult energiával pedig fel lehet tölteni a hajszálrepedéseket. Még ma este próbálja ki, Hajnalka! Teremtsenek egy szabad estét maguknak férjével, és nézzenek fel együtt Jézusra. Szorítsák meg egymás kezét, és adjanak hálát a közös évekért, gyermekeikért, és kérjék, hogy az Úristen újítsa meg házassági szövetségüket! Sajnos tipikus, hogy a házaspárok túl későn fedezik fel, hogy közöttük menthetetlenül elromlott valami. És persze hiába szaladnak házassági tanácsadásra meg szexológushoz. A csüggedés, a fásultság, a rezignáció ellen egyetlen orvosság van: Jézusunk keresztjére felnézve letenni a bennünket marcangoló bűnt, felesleges életterheinket (állandó megfelelési kényszerünket, pénzhajhászó életmódunkat) és hálaadással, megelégedetten elvenni Isten ajándékait.

Kedves Hajnalka! Becsülje többre önmagát! A féltékeny ember nem párja hűtlensége miatt, hanem saját önbecsülésének hiánya miatt szenved leginkább. Lehet, hogy lányos sudársága már a múlté. Persze törődjön többet külsejével is, ha úgy érzi jól magát, de ne felejtse el: férje számára ön az ideális nő, az a nő, akit annyira szeretett, hogy oltárhoz vezette, akivel családot alapított, akire szüksége van! Amikor pedig késő délután fordul a kulcs a zárban, és az ajtón belép az a férfi, aki az ő ideális feleségének ölébe szeretné egy kicsit lehajtani megfáradt fejét, akkor az is jusson eszébe, hogy az ön számára ideális férfi jött haza, és a két fél most újra egész. Nyugodjon meg, férjének nincsen titkos viszonya kolléganőjével; azért emlegeti, mert kódolt segélykérő jelzést ad le: „Arra vágyom, hogy hallgass meg, törődj velem!” Biztos vagyok benne, hogy odaadó szeretetére férje is megnyílik majd, érzékenyebb lesz arra, hogy gondjait észrevegye, terheit könnyítse.

„Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja!” (Mt 6,34) Isten mindig a mai napra adja az erőt és ma hív a vele való közösségre – mert benne egészségesen élhet férfi és nő, az egész család! Hajnalka, rejtse el házasságát, családját az Úrban, és boldog lesz a ma és minden nap!

Szőkéné Bakay Beatrix

::Nyomtatható változat::