evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

A Kodaikanal Nemzetközi Iskolában (India) harmadik tanévünket új főigazgatóval, gazdasági vezetővel és igazgató lelkésszel kezdtük meg. Az idei tanév legfőbb feladata – természetesen a tanítás mellett – az iskola profiljának meghatározása, módosítása. Ez nagyon sok többletmunkával jár. Az a feladatunk, hogy megálljuk a helyünket – több mint százéves keresztény, multikulturális intézményként – a nemzetközi iskolák egyre nagyobb versenyében; meg kell találnunk, hogy miben tudunk valóban egyedit, különlegeset ajánlani. Azon dolgozunk, hogy erősítsük az iskola „diakóniai” szemléletét diákjainkban és tanárainkban egyaránt; és hogy tudatosan szervezett programok segítségével az értékek iránti fogékonyságra neveljünk, személyiséget formáljunk.

Tanévünk második hetében külön napot szántunk az egymással, önmagunk lelki egészségével és a környezetünkkel való „törődésre”. Angolul ezt a CARE betűszóval jelölik (a „Choices, Attitude and Responsibility for Everyone”, azaz „választás, szemlélet és felelősség mindenki számára” kifejezésből). Ezen a napon diákjaink változatos előadásokat hallgattak meg a politikai békefolyamatokat, a társadalmat, gazdaságot, környezetvédelmet érintő kérdésekről, illetve közösségépítő gyakorlatokban vettek részt aktívan, és mindezekre reflektáltak különböző – képzőművészeti, zenei – csoportokban. Ezenkívül saját maguk szerveztek előadásokat az őszinteség fontosságáról, egyes magatartásformákról (például másolás, puskázás), illetőleg az erőszakoskodás megfékezéséről.

Szintén a CARE-program filozófiájára építve havonkénti programokat szervezünk, amelyekkel mindennek az elmélyítése, illetve a karakterformálás a célunk. Adja Isten, hogy diákjainkkal ne csak azt tudjuk elhitetni, hogy a Föld gömbölyű, hanem képesek legyünk ránevelni őket arra, hogy valóban felelősséget is érezzenek a tiszta kapcsolatok megóvásáért. Hálát adok Istennek, hogy ebben a programban nemcsak a projekt vezetőjeként, hanem az iskola lelkészeként is úgy lehetek jelen a tanárok és diákok mindennapjaiban, hogy mindannyian ráébredjünk arra, mennyire fontos a lelki táplálék, a bennünket mozgató tűz is.

Idei tanévkezdésünk sajnos nemcsak átvitt értelemben, hanem szó szerint is tüzesre sikeredett. Az Evangélikus Élet olvasói is hallhattak a dél-indiai kumbakonami iskolában történt tűzesetről, amely mindannyiunkat – tanárokat és diákokat – egyszerre megrázott és felrázott.

A hír megrázott minket, és nem értettük, hogy 93 kisdiáknak miért kellett olyan rettenetes körülmények között meghalnia.

A hír megrázott, és nem értettük, a tanárok hogyan eshettek annyira pánikba, hogy csak saját magukra tudtak gondolni, és a gyermekeket hátrahagyva elmenekültek. (Isten őrizzen meg attól, hogy mi magunk valaha ilyen helyzetbe kerüljünk!)

A hír megrázott, és nem értettük, hogy a híradókban miért olyan családokat kell bemutatni, amelyek fájdalmukban azt a következtetést vonták le, hogy még életben maradt gyermekeiket nem küldik soha többet iskolába. A hír megrázta diákjainkat is, és néma csendben ülték végig a 93 gyertya meggyújtását az iskolánk által szervezett gyászistentisztelet keretében.

A tűzeset híre megrázott és ugyanakkor felrázott.

Felrázott, mert emberek ezrei álltak az iskola mellé, és vállaltak szolidaritást a gyászolókkal. Felrázott, mert diákjaink elmentek a Kodaikanal város által szervezett felvonulásra, jó néhány – iskolánk és a város között feszülő – ellentétet feloldva ezzel. Felrázott, mert hírt kaptunk olyan fiatalkorú áldozatról is, aki segíteni szeretett volna a kicsik lángok közül való menekülésében. Felrázott, mert többségükben gazdag, elkényeztetett diákjaink pénzgyűjtést szerveztek a mindössze néhány száz kilométerre lévő iskola javára és más olyan iskolák részére, amelyeket – a kumbakonami baleset után – pálmalevélből készült tetőik lecserélésére köteleztek.

A tűzeset híre valóban felrázott bennünket, ugyanakkor az előttünk álló feladatok sokasága is úgy árasztott el minket, mint amilyen gyorsan a tűz terjedni tud.

A tűz pusztíthat: megégethet, felégethet. De táplálhat is: éghet bennünk úgy, hogy az további munkára sarkalljon. Ezt a tüzet csak a Szentlélek adhatja. Ezzel a lobogó tűzzel tekintünk az új tanév elé. Isten áldja meg – immár Magyarországon is – a 2004/2005-ös tanévkezdést!

Mesterházy Balázs lelkész, Kodaikanal International School (India)

::Nyomtatható változat::