Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz telepednek az Isten országában. (Lk 13,29)

A vízkereszt ünnepe utáni harmadik héten az Útmutató reggeli igéi – mint egy missziói híradó filmkockái – azt az örömhírt szemléltetik, hogy a világon élő minden nép részese lehet hit által az Isten országának. A képek hátterét Pál így festi meg: az evangélium „Isten ereje minden hívőnek üdvösségére” (Róm 1,16). Az első képen Jézus a pogány százados nagy hitét dicséri Kapernaumban, s azon elcsodálkozva mondja vezérigénk prófétai szavait. Te is átélheted a hited beteljesedését, ha így kéred őt: Uram, tudom, hogy nem vagyok rá méltó, de jöjj a szívembe, és gyógyítsd meg azt (Mt 8,5–13)! Ézsaiás jövendölésének ez a „képfelirata”: „Azon a napon (…) megtérnek az Úrhoz, ő pedig meghallgatja és meggyógyítja őket.” S megáldja Egyiptomot, az ő népét, Asszíriát, keze alkotását meg Izraelt, az ő tulajdonát (Ézs 19,19.22.25). Szidónban a főníciai asszony és fia nem hal éhen, hanem ő is elnyeri az Úr áldását, mert hisz és engedelmeskedik Illés próféta „Ne félj…” szavának, s ezért: „A lisztesfazék nem ürült ki, és az olajoskorsó sem fogyott ki, az Úr ígérete szerint” (1Kir 17,16). A Betlehembe visszatérő Naomi mellett látjuk a móábi származású menyét, s halljuk Ruth szívet-lelket megrendítő vallomását: „Mert ahová te mégy, odamegyek (…). Néped az én népem, és Istened az én Istenem” (Ruth 1,16). – Az ószövetségi képek után Pál tűnik fel a pizidiai Antiókhia zsinagógájában, ahol belehallgathatunk missziói igehirdetésébe: „(…) íme, a pogányokhoz fordulunk. (…) Ennek hallatára örvendeztek a pogányok, és magasztalták az Úr igéjét” (ApCsel 13,46.48). Nemcsak Pál élte át, hogy a zsidók elutasították az Isten igéjét, hanem Jézust is kiűzték Názáret városából, mert a kegyelem igéit hirdette a zsinagógában. „Egyetlen próféta sem kedves a maga hazájában” (Lk 4,24). Az utolsó filmkockán a győzteseket láthatjuk az üvegtengernél, és hallhatjuk szívünkkel Mózes és a Bárány énekét; így teljesül be vezérigénk ígérete: „Népek királya: (…) ki ne dicsőítené a te nevedet, (…) mert a népek eljönnek mind, és leborulnak előtted” (Jel 15,3–4). Ezt én már ma is megtehetem: „Áldjad, én lelkem, a dicsőség örök Királyát” (EÉ 57,1)!

G. A.

::Nyomtatható változat::