Keresztutak

Készülünk a nők 2005. évi ökumenikus világimanapjára 1.

Hozzászólás a cikkhez

A március 4-én tartandó imanapra való felkészülésünket idén rendhagyó módon kezdem. Természetesen sort kerítek majd az ország történelmének, jelen helyzetének, egyházainak, társadalmi életének és a lengyel családok mindennapjainak „hagyományos” ismertetésére is, bevezetőül azonban a szoros, szinte egyedülálló, évszázadokon átívelő lengyel–magyar kapcsolat jellegzetességeit szeretném felvázolni – természetesen a teljesség igénye nélkül.

A történelmet formáló lengyel–magyar házasságok

IV. Béla leánya, Kinga 1239-ben feleségül ment a lengyel király fiához, Szemérmes Boleszlóhoz; a királylányhoz fűződik a következő kedves legenda. Abban az időben Lengyelországban még alig ismerték a sót, íztelenek is voltak az ételeik. Kingát ugyan gazdag hozománnyal küldte az édesapja Lengyelországba, de ő maga is meg akarta ajándékozni valami értékes dologgal új hazája népét. Elutazása előtt ellátogatott egy magyar sóbányába. Kísérője legnagyobb meglepetésére lehúzta az ujjáról sokat érő gyűrűjét, és egy sóvájatba dobta. Az esküvő után férjével Wieliczkába utazott, és egy gödröt ásatott az ott dolgozó parasztokkal. Az egyik ásó hirtelen kemény tárgyba ütközött. Kinga elkérte azt, s az ott lévők nagy csodálkozására a királylány kezében egy sókristály volt, amelynek a közepén az ő aranygyűrűje csillogott… A legenda szerint azóta terjedt el a só használata Lengyelországban.

1. Lajos lengyel–magyar király leánya, Jadviga (Hedvig) 1384-ben, apja halála után – a történelemben elsőként – Lengyelország királynője lett. Wladislaw Jagellóval kötött házasságot, de továbbra is saját udvartartása volt, és aktívan politizált. Kegyessége, bölcsessége és jótékonysága az egyik leginkább tisztelt uralkodóvá tette őt. Sajnos nagyon rövid életű volt, huszonhat éves korában halt meg gyermekszülés közben. 1997-ben II. János Pál pápa szentté avatta őt.
2. Zsigmond lengyel király Szapolyai Borbálát vette feleségül 1512-ben. Borbála emlékére épült Wawelben a Zsigmond-kápolna.

Szapolyai János 1539-ben vette feleségül Jagelló Izabellát, aki férje halála után Magyarországon maradt; ő adott életet János Zsigmondnak.

Lengyel–magyar kulturális kapcsolatok

1257-ben Kinga és Boleszló kiváltságlevelet adott Krakkónak. Az ott megépült egyetemen 1364-től kezdve a 19. századig körülbelül hatezer magyar hallgató fordult meg.

A krakkói nyomdában jelent meg az első, teljes egészében magyar nyelvű könyv 1533-ban Az szent Pál levelei magyar nyelven címmel, Komjáti Benedek fordításában. Ugyancsak itt jelent meg 1536-ban Gálszécsi István énekeskönyve, amely az első magyar kottás könyv volt, majd később itt látott napvilágot a Székely István-féle magyar nyelvű Világkrónika is.

Balassi Bálint egyetlen, még életében (1572-ben) kiadott kötete, a Beteg lelkeknek való füves kertecske is a krakkói nyomda terméke volt. Ezután a magyar kiadások egész sora jelent meg itt. Már csak egyetlen adat: 1878-ban Rómer Ferenc Flóris régészt a Lengyel Tudományos Akadémia rendes külföldi tagjává választották.

Barátok a bajban

Az 1848-as szabadságharc idején erős szimpátia alakult ki a lengyel diákság körében a magyarországiak iránt. Lengyelországból átszökött hazánkba egy kétszáz fős, egyetemistákból álló csapat, és részt vett a harcokban. Henrik Dembinszky parancsnokként harcolt. Adam Mickiewicz Párizsból kiáltványt intézett a magyarokhoz.

A minap Jeszenszky Géza A lengyel–magyar kapcsolatok legszebb fejezete című írásában olvastam egy sokáig elhallgatott eseményről. Lengyelország sorsa 1939-ben megpecsételődött. Az ország romokban hevert. A szeptember 17-i szovjet támadás után a menekülő katonákat és civileket – talán jó százezren is lehettek – a környező országok közül egyedül Magyarország fogadta be. A magyar lakosság részvevőn és szeretettel adott hajlékot a hontalanoknak az évszázados barátság jegyében. Az ügyet az idősebb Antall József – mint menekültügyi biztos – és egy lengyel újságíró, Henrik Slawik vette kézbe. Sokan a segítségükre voltak abban, hogy megoldják a menekültek elhelyezését különböző ifjúsági táborokban, árvaházakban és egyebütt. Balatonbogláron például létrehoztak egy lengyel középiskolát is. Az akció mind a németek, mind a szovjetek haragját magára vonta. Sokakat kivégeztek a szervezők közül – Slawikot is. Az ügyről hosszú ideig még beszélni sem lehetett, pedig – amint Jeszenszky írja – „ezt a hagyományt nemcsak tisztelni illik, de követni is kell”…

Keveháziné Czégényi Klára

::Nyomtatható változat::