EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2005 - 04 - Állam, egyház, politika

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Állam, egyház, politika

Véleményalkotás közéleti kérdésekről – kereszténydemokrata szemmel

„Úgy éreztük, kötelességünk reagálni az elmúlt hónapok nyíltan egyházellenes megnyilvánulásaira.” E szavakkal indokolta Csallóközi Zoltán, a Keresztény Demokrata Fórum (KDF) alelnöke, hogy miért volt szükség az Egyház és politika témacímmel összehívott sajtóbeszélgetés megrendezésére. Az eszmecserére január 12-én került sor a Rákóczi úti Kráter Könyvesházban.

A könyvesbolt Wass Albert olvasóterme nem először adott otthont ilyen jellegű – az egyházakat érintő közéleti kérdéseket boncolgató – összejövetelnek. Tavaly tavasszal az egyházfinanszírozás kérdésének újragondolása volt a téma, az idén pedig az egyház és a politika kapcsolata került terítékre, amelyet több kérdéskörre bontva tárgyaltak. A rendezvényen Szászfalvi László országgyűlési képviselő, a Parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságának és a KDF-nek az elnöke, Bóna Zoltán, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára, Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektorhelyettese, valamint Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója osztotta meg gondolatait a sajtó képviselőivel Csallóközi Zoltán moderálásával.

„Politizálhat-e az egyház?” – hangzott el az első kérdés, melyre Szászfalvi László kereste a választ. A miniszterelnök Vatikánban tett látogatására utalva a képviselő kiemelte: úgy tűnhet, hogy egyházpolitikai ügyekről van szó, valójában azonban egyházjogi és alkotmányossági problémákról. Véleménye szerint precedensértékű, hogy a kormány a vatikáni szerződés módosítására törekszik annak betartása helyett. A televízióban vetített egyházi műsorok cenzúrázásának ügyében a politikus hangsúlyozta, hogy nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a történtek kapcsán az ORTT jog- és törvénysértést állapított meg.

„A társadalmat »kísérleti nyúlként« kezelik, és azt vizsgálják, miként reagál bizonyos dolgokra” – vette át a szót Balog Zoltán, az állam és az egyház szétválasztásáról szólva. Az igazi problémát abban látta, hogy nincs partneri viszony az állam és az egyház között. „Azt a deficitet használják ki – hangsúlyozta az Orbán-kormány volt egyházügyi tanácsadója –, hogy naivan azt hittük, egyetértés van abban, mit is jelent ma Magyarországon vallásos embernek, egyházhoz tartozónak, ugyanakkor állampolgárnak lenni.” A közélet elképzelhetetlen az egyházak részvétele nélkül – fűzte hozzá. Balog Zoltán a hívek jelenlegi legfontosabb feladatát abban látta, hogy hatékonyabban jelenítsék meg a keresztény közösségek életét és a gyülekezetekben folyó számos tevékenységet.

Rövid egyháztörténeti áttekintést nyújtva támasztotta alá Kránitz Mihály azt a tényt, hogy Európa és az egyházak múltja szorosan összefonódik. A katolikus egyetem rektorhelyettese úgy vélte, hogy az állam és az egyház szétválasztását túlságosan hangsúlyozzuk, az együttműködésről és a párbeszédről pedig jóval kevesebb szó esik. Az „egyházi partner” ebben a dialógusban kiállna az ember szabadságáért és az ehhez szorosan hozzátartozó vallásszabadságért is, amely „más jogokat nem sértett, és nem is akar sérteni”. A katolikus teológiaprofesszor hangsúlyozta továbbá: a felekezeteknek kötelességük, hogy a hazugsággal szemben az igazságot, a gyűlölettel szemben pedig a testvériességet hirdessék.

Az Európai Unióban megvalósul ez a fajta, értékekről szóló diskurzus – kapcsolódott be a beszélgetésbe Bóna Zoltán –, hiszen az egyes uniós intézményekhez egyházi hivatalok kötődnek. „Nem szabad ugyanis elfelejtenünk – mondotta –, hogy az unió nemcsak gazdasági és társadalmi, de spirituális közösség is.” A MEÖT főtitkára éppen ezért sajnálatosnak tartotta, hogy míg a hazai egyházak szerették volna, ha az EU alkotmányának preambulumában szerepel a keresztény gyökerekre való utalás, addig a magyar kormány ezt a törekvést nem támogatta. Pedig maga az uniós alkotmány is kitér az egyházak társadalmi jelentőségére. Az egyházaknak kötelességük társadalmi kérdésekben véleményt nyilvánítani, és különösen akkor kötelességük megszólalni, ha olyan jelenségeket tapasztalnak, amelyek az emberi méltóságot sértik vagy veszélyeztetik.

Iránymutatónak is tekinthetők az utolsó hozzászóló, Szászfalvi László szavai, aki bírálta a Gyurcsány-kormányt egyfelől azért, mert nincs elődeihez hasonló konzekvens egyházpolitikai koncepciója, másrészt azért, mert az egyházak tevékenységét saját céljainak akarja alárendelni. A politikus a kabinet teendőjének az állam és az egyház viszonyának tisztázását és az együttműködés előmozdítását tartotta. Ugyancsak ez utóbbi szorgalmazása az egyházak feladata is, valamint az, hogy ne „zárkózzanak be”, hanem határozottabban fogalmazzák meg elképzeléseiket.

A sajtótájékoztatót követően a KDF alelnöke, Csallóközi Zoltán lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a következő fórumot három-négy héten belül szeretnék megtartani. A határon túli magyar egyházak képviselőit kívánják vendégül látni, illetve eszmecserét szeretnének folytatni a kettős állampolgárság kérdéséről és felekezeteik helyzetéről.

G. Zs.


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Liturgikus sarok
Luther a papi szolgálatról
Élő víz
Gondolatok az imádkozásról
Hitünk titkai
Heti útravaló
Keresztutak
Vatikáni ima
Krisztus az egyház egyetlen fundamentuma
Szemelvények az ökumenikus imahét történetéből
Imahétnyitó istentisztelet
Az Egyházak Világtanácsa főtitkárának pásztori üzenete
A házigazda: Lengyelország
Buttiglione „új inkvizícióval” vádolja az Európai Parlamentet
Állam, egyház, politika
Imádsággal a bűnözők ellen
Jogunk van a megszólalásra
Hangfogó nélkül
Istenhívő lett az ateizmus bajnoka
Evangélikusok
„A történelmet nem tanulni kell, hanem megérteni”
Emlékezés Bácsi Sándorra
e-világ
Segélyszervezetek az interneten
Keresztény szemmel
A kereszténység utáni korban élünk-e?
Ellentámadásra készülnek a humanisták és az ateisták
Humanizmus – antihumanizmus
Pestises erkölcsi tudat
Visszhangok – böjt előtt
A menyasági koldus
A hét témája
Reményik-kiállítás
Reményik Sándorra emlékezünk
Eredj, ha tudsz!
evél&levél
Céltévesztés
Válasz a Céltévesztésre
Közlemények, nyilatkozatok
Hibaigazítás
A közelmúlt krónikája
Hetvenhat éve született Martin Luther King
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
A fény lovagjaitól az Univerzális Életig
Színes rongyszőnyeg az élet…
Egy csepp emberség
A vasárnap igéje
„Emlékezzél a te Fiadra, vétkeimnek szép váltságára!”
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
EvÉlet - Lelki segély
Az Úr a megtört szív egyetlen menedéke
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2005 04 Állam, egyház, politika

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster