Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A médiában sokszor olvashatunk, hallhatunk arról, hogy mi, magyarok nem tartozunk a vidám természetű népek közé. Ez igaz is meg nem is. Újságjainkban valóban nagyon kevés a vidám, jókedvre derítő írás, az alábbiakban ezért egy ilyet teszek közzé. A derűt fakasztó mese a Székelyföldön, a Menyaság nevű faluban született.

Volt egyszer egy koldus. Elment a szomszéd faluba koldulni. Bement egy házba. Csak az asszony volt otthon. Kérdezi az asszony a koldustól:

– Hová való, öregapám?

Mondja a koldus:

– Menyasági vagyok.

Az asszony úgy értette, hogy „mennyországi”.

Kérdi az öreget:

– Ismeri-e az én kedves első uramat?

– Hogyne ismerném. Olyan nyomorult szegény. Rongyos a ruhája, a csizmája is lukas…

– Adok magának ruhát, csizmát… Elvinné-e neki? – kérdezi az asszony.

– Elviszem én szívesen – mondja a koldus.

Az asszony bement a tisztaszobába, kinyitotta a sublót fiókját, egy abroszba becsomagolta második férjének a vőlegényi ruháját, ingjét, csizmáját, kalapját, s odaadta a koldusnak, hogy adja át az ő első férjének. A koldus a vállára vette a batyut, s elindult vele.

Amikor az ura megjött a határból, az asszony mondja neki, hogy itt volt egy koldus a mennyországból.

– Elmondta nekem, hogy milyen rongyos az én első férjem – mondja az asszony az urának. – Ne haragudjon kend, mert összecsomagoltam a vőlegényi ruháját… s odaadtam neki, hogy adja át az első férjemnek.

Az ember tudta, hogy a koldus becsapta a feleségét, gyorsan lóra ült, s megindult utána. Közeledett a falu széléhez, az erdőhöz. Amikor a koldus meglátta őt, a batyut gyorsan betette egy bokorba. Odaér az ember. Kérdi az öreget:

– Nem látott erre menni egy koldust nagy batyuval?

– Ezen az ösvényen ment be az erdőbe – feleli az öreg.

Arra lóval nem lehet menni, hát az ember megkérte, hogy vigyázzon a lovára, míg visszajön. Jött is nemsokára batyu nélkül. Nézi: a lova meg az öreg sehol. Szomorúan bandukolt hazafelé. Kérdi tőle az asszony:

– Mi a baj, hogy ilyen szomorú?

– Nincs semmi – mondja az ember –, csak lovat adtam alája, hogy gyorsabban érjen a mennyországba.

Hernád Tibor

::Nyomtatható változat::