A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 24. VASÁRNAP – Zsolt 103,6–13

Hozzászólás a cikkhez

Teljesítménycentrikus, rohanó világunkban feltárul előttünk egy csodálatos kép. Ha akarjuk, gyönyörködhetünk benne, és boldoggá teheti életünket. Ha bezárjuk előtte szívünket és szemünket, akkor gyötrődünk és rohanunk tovább.

A hatalmas, mindenható Isten ismertetőjegyeit fedezhetjük fel ebben a zsoltárban. Elrejtette ezeket a hatalmasok elől, de nyilvánvalóvá tette a gyermekek, a csecsemők, a nyomorultak, a betegek, a fogyatékosok és a szegények előtt. Ők alázatosan így gondolkodnak és éreznek: „Bár nem érdemlem meg, mégis törődik velem az Úr. Napról napra gondoskodik rólam.”

Az elnyomottak egyetlen reménysége az Úr, másra nem számíthatnak! Benne sohasem kell csalódniuk. Nekünk is lehetőségünk van arra, hogy megismerjük Isten végtelen szeretetét.

Isten nem önmagát dicséri, hanem a zsoltáros (Dávid) élettapasztalata csendül fel: „…irgalmas és kegyelmes az Úr…” (8. vers) Eddig is ilyen volt, és ezután sem lesz más. Hűségesen vezette népét a pusztai vándorlás során, megmutatta csodatévő erejét és hatalmát. Bár népe sokszor elfordult tőle, nem bízott benne, ő mindvégig hű maradt. Ezt érezteti velünk is a zsoltáros. A múltból a jelen, sőt a jövő felé vezet, hiszen mi is benne érezhetjük magunkat ezekben az eseményekben. Nekünk is ezt sugallja a zsoltár: számon tart, figyel téged is az Úr. Fontos vagy neki. Veled is meg akarja ismertetni magát. Bízzál benne, téged is megsegít!

Boldog ember, aki élete minden szakaszában meglátja és megérzi, hogy irgalmas és kegyelmes az Úr, türelme hosszú, szeretete az égig ér, és hűsége a fellegekig. Ezek nem fellegekben járó gondolatok, amelyek messze elrugaszkodtak a földi valóságtól, hanem valódi élettapasztalatból származnak. Találkoztam olyan emberekkel, akik életük legnehezebb szakaszában is ugyanúgy vallották, hogy Isten őrizte és vezette őket, mint amikor sikeresek és egészségesek voltak.

A zsoltáros azt szeretné, ha ránk is átragadna ez a végtelen nagy boldogság és jó érzés, amikor Istenre gondolunk. Sokszor azt tapasztaljuk, hogy az emberek sebeiket nyalogatják, betegségeiket sorolják, félelmeiket görgetik maguk előtt ahelyett, hogy Istenbe kapaszkodnának, és benne bíznának. Ő mindig a rendelkezésünkre áll.

Ha perel is velünk az Isten, azért teszi, hogy megtérésre hívjon, jobb belátásra bírjon bennünket. Világosan feltárja előttünk, hogy mi a bűn, mit vétettünk ellene, mit mulasztottunk el megtenni embertársainkért. De nem nyargal ezeken a vétkeken, nem állít pellengérre, nem tesz nevetségessé, hanem kegyelmesen megbocsát. Azt akarja, hogy tisztán lássunk. Lássuk meg bűneinket, vétkeinket és mulasztásainkat, de bízzunk abban, hogy ő kész nekünk megbocsátani. Nem azért, mert mi megígérjük neki, hogy ezután jók és engedelmesek leszünk, hanem azért, mert ő jó és megbocsátó. Isten haragja és büntetése nem tart örökké, viszont szeretete és hűsége mindörökké megmarad. Méghozzá velünk marad! Folyamatosan azt érezhetjük, hogy Isten jelen van az életünkben.

Ha belegondolunk, mennyi vétket és bűnt elkövettünk már életünk során! Szörnyű hosszú listát lehetne belőlük összeállítani! Akár a parancsolatok, akár emberi elvárások jutnak eszünkbe: tele vagyunk mulasztással, hibával, bűnnel és gonoszsággal. Mi lenne velünk, ha mindezekért egyszer számon kérnének bennünket? „Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram, ki marad meg akkor?” (Zsolt 130,3) Senki! – ez a helyes válasz. Mégsem vagyunk elveszve! Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát halálba küldte érte. Hogy minket megmentsen, a keresztre szegezte összes tartozásunkat. Ezért nem kell elkeserednünk, nem kell tönkremennünk, magunkba zárkóznunk, hanem sokkal inkább arra az ígéretre kell figyelnünk, amely már az Ószövetségben, többek között ebben a csodálatos zsoltárban is hallható: nem vétkeink szerint bánik velünk az Úr! Nem bűneink szerint fizet nekünk, hanem végtelen irgalmasságával és szeretetével vesz körül bennünket. Sokkal jobban szeret, mint ahogy megérdemelnénk.

Jézus nem véletlenül tanított bennünket arra, hogy Istenre úgy tekintsünk, mint szerető mennyei Atyánkra, aki nagy irgalmassága szerint bánik velünk. Atyai szeretete mindent fölülmúl. Hiszünk abban, hogy az istenfélők ezt egész földi életük során tapasztalják, és végül Istent színről színre, teljes dicsőségében meglátják.

Koskai Erzsébet

::Nyomtatható változat::