Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Az évszázad Moliere-eként emlegették. Azt állította magáról, hogy normális szeme van, és páratlan élességgel lát meg minden emberi, társadalmi ferdeséget. Ő a 19–20. század udvari bolondja, aki szerepe mögé bújva kimondhatja az igazságot. Idén lenne százötven éves George Bernard Shaw.

Egész életét és életművét az idegenség hatotta át. Mindig mindenhol kívülálló volt, életét a partvonalon élte, de játszani sose állt be. Nem ismerte a szenvedélyt, lángolni, fájdalmasan szeretni sose volt képes. Egész munkásságát áthatja az emberiségért, az emberiességért folytatott küzdelem, ám írói lényéből hiányzik a gyűlölet és a szeretet forrósága. Tollának iróniájával csak szurkálgatja a kufárokat, de sose ragadna kötelet, hogy kiűzze őket a templomból. Teljességgel hiányzik belőle minden szenvedély, éppen ezért nem is látja meg, nem érti, ábrázolni sem tudja. Műveiben nem számol vele mint az emberi sors alakítójával.

Idegenségének gyökerei gyerekkorába nyúlnak vissza. Írországban született, de húszéves korától Angliában élt, és haláláig megmaradt kívülálló írnek. De idegen volt a katolikus írek között is protestáns, puritán szellemiségével.

Családja ugyan nemesi származású, de már Shaw születésekor szegények voltak. Szülei házassága rosszul sikerült, idegenként éltek egymás mellett. „Nekünk, gyerekeknek magunknak kellett eligazodni a családi életben, ahol nem volt sem szeretet, sem gyűlölet, sem félelem, sem tisztelet, hanem ki-ki élte a maga életét” – írta Shaw már felnőttként a családjáról. Apja erősen ivott, és ábrándjait kocsmai moralizálásokban élte ki. Anyja a sivárság elől a zenéhez, majd zenetanárához menekült, és két lányával együtt Londonba költözött, férjét és fiát Dublinban hagyva. Shaw-val nem sokat törődött az apja, inkább anyja zenetanára pátyolgatta a serdülő fiú lelkét. Szinte észrevétlenül tett szert arra a hatalmas zenei kultúrára, amely később alkalmassá tette arra, hogy kora egyik leghíresebb zenekritikusává váljon. Feltehető, hogy ebben a hideg otthonban riadt vissza az alkoholtól, a dohányzástól, az örökös anyagi gondoktól, és lett belőle konok vegetáriánus, antialkoholista és dúsgazdag korában is kuporgató ember.

Amikor anyja és testvérei Londonba távoztak, Shaw abbahagyta az iskolát, és pénzkereset után nézett. Pénzbeszedő lett, nyomortanyákra járt lakbért behajtani. Amikor ettől megundorodott, áthajózott Londonban élő anyjához. Meleg családot nála sem talált; néha napokig nem is találkoztak, gyakran fogalmuk sem volt arról, hol jár a másik. Anyja talán azt sem tudta, hogy fia munkásgyűlésekre jár, és ismert szónoka a londoni utcasarkoknak.

Bekapcsolódott a munkásmozgalomba, stílusát politikai cikkekben, esszékben csiszolgatta. Ekkor még arra gondolt, hogy talán sikeres regényíróvá válhat, és hat év alatt öt vaskos regényt írt. Egyetlenegyet sem jelentettek meg a kiadók. Harmincöt éves korában már közismert kritikus, kedvelt társasági ember volt, ugyanakkor meg is mosolyogták különc öltözködése, vörös szakálla, illetve a köré fonódó szerelmi pletykák miatt.

Társasági ember volt, de magányos. Évekig jó, ám meglehetősen távolságtartó barátságot ápolt Charlotte Payne Townshend színésznővel. A ritkán gyengélkedő Shaw egyszer beteg lett, és Charlotte meglátogatta őt. A hölgy annyira elrémült a lakás állapotától, hogy nyomban kocsiba ültette barátját, bérbe vett egy vidéki házat, és ápolni kezdte az írót. Shaw nem akarta hírbe hozni azt a nőt, akit annyira kedvelt, és nagyot sóhajtva szó szerint ezt mondta: „Hát jó, akkor menjen, vegye meg a gyűrűket, és szerezze meg a házassági engedélyt!” Shaw szívesen hangoztatta, hogy soha nem volt és nem is lett szerelmes a feleségébe. Mindketten megtartották szabadságukat, csak épp nem kívántak egymás nélkül élni. Annyi bizonyos, hogy a házasság jót tett az írónak. Példás otthon ülő férj lett belőle, és életét gondtalanul az írásnak szentelhette.

Végre rátalált a hozzá illő műfajra is: színjátékokat kezdett írni. Egyik barátja különös történetet mesélt neki egy fiatalemberről, aki megvetette a tőkés kizsákmányolást, ám véletlenül megtudta, hogy az ő vagyona is mások kizsákmányolásából ered. Ebből a történetből született Shaw első vígjátéka, a Szerelmi házasság. A következő évtizedben írt színdarabok világhírűvé és gazdaggá tették. Olyan remekművek kerültek ki a tolla alól, mint a Warrenné mestersége, a Barbara őrnagy vagy a Pygmalion.

Az első világháború alatt azon kevesek közé tartozott, akik az első perctől kezdve tiltakoztak az értelmetlen vérontás ellen. Az angol közállapotok javára szól, hogy nyomtatásban megjelentethette háborúellenes röpiratát. Hazaárulási perbe ugyan nem fogták, de egy időre a közharag tárgya lett. Ám ahogy a háború mind több áldozatot követelt, a hazaárulónak kikiáltott agitátort egyre inkább bölcs öregnek kezdték látni, és a színházba járó közönség évről évre kíváncsian várta, hogy az idősödő szerző tud-e még újat mondani. Tudott.

Hetvenedik életévében úgy emelkedett önmaga fölé, hogy megalkotta a 20. század vitathatatlanul legjobb történelmi drámáját, a Szent Johannát. Élete hátralévő húsz évében még közel húsz színdarabot írt. A második világháború után már szinte intézménynek számított, és elvárták tőle, hogy időről időre megtegye a maga csípős megjegyzéseit.

1. novemberében, kilencvennégy éves korában halt meg. A kortársak meglepődve tapasztalták, hogy a halhatatlannak hitt nagy öreg is halandó. Darabjai azonban jócskán túlélték szerzőjüket, és nálunk is nagy sikerrel játsszák műveit.

– jánosi –

::Nyomtatható változat::