Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A hosszú évek, sõt évtizedek óta válságövezetként nyilvántartott Közel-Keleten egy hónapja még forrongóbb a helyzet. Ezúttal az Izrael és Libanon közötti határ mentén élezõdött ki a konfliktus. A harcokban eddig több százan vesztették életüket. Fischl Vilmos külügyi szakértõvel – aki nem mellesleg evangélikus lelkész – augusztus 4-én beszélgettünk a közel-keleti kérdésrõl.

„A harcok nem Izrael és Libanon, hanem Izrael és a Hezbollah között folynak” – szögezi le rögtön a beszélgetés elején Fischl Vilmos, majd röviden ismerteti mindazt, amit a Hezbollah muszlim síita szervezetrõl tudni kell. „A Hezbollah három szárnyból áll. Politikai pártjának huszonnégy képviselõje van a libanoni parlamentben és két minisztere a kormányban. Ez már önmagában is jelzi a párt támogatottságának nagyságát; a lakosság több mint egynegyede tartozik az irányzat követõi közé. Jótékonysági szervezete étkezéseket biztosít a mecsetek körül, ösztöndíjakat oszt, házakat renovál, rendelõintézeteket üzemeltet, katonai szárnya pedig milíciát, vagyis hadsereget tart fenn. A szóban forgó harcokat ez a katonai szárny kezdeményezte.”

A Hezbollah július 12-én indított támadást az izraeli határsáv ellen, és foglyul ejtett két izraeli katonát. Az akció hátterében meghúzódó okokról a szakértõ így beszél: „A Hezbollahot két megfontolás vezette. Egyrészt a Hamász palesztin kormánypártra nehezedõ izraeli nyomáson akart könnyíteni, hiszen így Izrael nem tud(ott) teljes erejével a Gázai övezetre koncentrálni. Másrészt Libanon és Izrael között – német közvetítéssel – 2004-ben már lezajlott egy fogolycsere. A libanoniak akkor három izraeli katona holttestét adták ki, illetve egy izraeli üzletembert szabadon engedtek, cserébe Izrael ötszáz palesztint és libanonit engedett el. A két izraeli katona tehát a Hezbollah szemében cserealap volt; a szervezet egyértelmûen fogolycserére számított. Izrael azonban azt mondta, hogy bármennyire is fontos neki a két túszul ejtett katona, ezúttal nem hajlandó háborús bûnösöket kiadni.”

Arra a kérdésre, hogy milyen magasabb érdek állhat az izraeli döntés mögött, a következõképpen válaszol Fischl Vilmos: Izrael kérése az, hogy Libanonban mindenhol Libanon állam gyakorolja az ellenõrzést. Ez a kívánság egyébként már az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsának (ENSZ BT) a 2004 szeptemberében meghozott 1559-es számú határozatában is megfogalmazódik…

A dokumentum három dolgot írt elõ. Egyrészt azt, hogy a szír csapatokat ki kell vonni Libanonból; ez másfél évvel ezelõtt meg is történt. Másrészt Libanon teljes szuverenitását hangsúlyozta, vagyis azt, hogy az ország teljes területén, így a déli határterületeken is a libanoni államnak kell gyakorolnia a hatalmat. A Libanon és Izrael között húzódó húsz kilométeres határsávban azonban azóta is a Hezbollah csapatai állomásoznak. A ENSZ BT fent említett határozatának harmadik pontja arra vonatkozott, hogy Libanonnak le kell fegyvereznie a különbözõ milíciákat. Ez egy kivételével meg is valósult; egyedül a Hezbollah seregét nem tudta leszerelni.

„Ez egy nagyon érzékeny belpolitikai kérdés, melyet a libanoni kormánynak, amelyben ugyebár a Hezbollahnak két minisztere is van, mindeddig nem sikerült megoldania” – teszi hozzá a szakértõ. „Most azonban akkora nyomás nehezedik rá, hogy elõbb-utóbb talán erre is sor kerül.”

Azt, hogy ez mégis mikorra várható, nem lehet tudni. Az azonban biztos, hogy az irányítás most Izrael kezében van. „A két harcban álló fél közül egyértelmûen Izrael katonai felszereltsége a magasabb színvonalú” – emlékeztet Fischl Vilmos. „Ameddig akar, ki tud tartani. A Hezbollah viszont, amely nem számított háborúra, kicsit megroppant. Valószínûleg Izrael, amennyire csak tudja, meggyengíti a Hezbollahot, megsemmisíti a támaszpontjait, majd pedig – a jelek szerint – az ENSZ ellenõrzése alá kerül a terület.”

Felmerül a kérdés, hogy vajon miért nem mûködik a diplomácia, és hogy a nemzetközi szervezeteknek miért nincs nagyobb befolyásuk az eseményekre – akár a megelõzésükre is. Válaszul Fischl Vilmos az iraki háborút hozza fel példának, amelyet az ENSZ BT egyértelmûen ellenzett, de megakadályozni nem tudott. Mint mondja, az érdekeknek – különösen a nagyhatalmak érdekeinek – sokkal nagyobb szerepük van a dolgok alakulásában. „Ha jobban belegondolunk, sem az Izrael mögött álló Egyesült Államoknak, sem pedig a Hezbollahot támogató Oroszországnak nem érdeke a harcok befejezõdése. A fegyverek eladásából mindkét ország busás hasznot hajt.” (Itt jegyzi meg, hogy míg az ENSZ BT határozata lapján Libanonban nem lehetnek milíciák, addig Izraelben mindenkinek van fegyvere…)

És ezek a fegyverek még jó néhány emberéletet követelnek majd. Az ártatlan civilek halála pedig tovább ronthatja a helyzetet. „Az arab országok sok mindenben nem értenek egyet, amikor viszont arról van szó, hogy Amerika vagy Izrael ellenség, akkor tökéletes közöttük az összhang. Ugyanígy a muszlimok két nagy csoportja, a síiták és a szunniták is sok kérdésben eltérõ állásponton vannak, az ártatlan civil áldozatok miatt azonban Libanonban a nem síiták között is megnõhet a Hezbollah támogatottsága.”

Ez pedig egyáltalán nem könnyíti majd meg a Hezbollah leszerelésére irányuló törekvések megvalósulását. Libanon egyébként abból a szempontból alapvetõen különbözik a többi arab országtól, hogy parlamenti képviselõinek ötven-ötven százaléka muszlim, illetve keresztény. Az ország politikai berendezkedése is „különleges”. A konfesszionális demokrácia egyházi szempontból azt jelenti, hogy a vallási vezetõknek politikai kérdésekben is véleményt kell nyilvánítaniuk. Õk – akárcsak az izraeli vallási vezetõk – természetesen elítélik a harcokat, és a béke mellett foglalnak állást.

Hogy ennek milyen szerepe lehet egy alapvetõen politikai konfliktus megoldásában? „Igenis hatással lehet az eseményekre, különösen Libanonban, ahol a vallási vezetõk egyhangúlag kérték a Hezbollah leszerelését a kormánytól. Ilyen egységes fellépés tíz éve nem volt tapasztalható a részükrõl.”

Vitális Judit

::Nyomtatható változat::