Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A szólás úgy tartja, hogy az igaz barát a bajban ismerszik meg; hazánk sok igaz barátra lelhetett az 1956-os forradalom leverése után a nemzetközi segélyszervezetek munkatársainak személyében. A forradalom és szabadságharc évfordulóján oly módon kívánt nekik köszönetet mondani a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Protestáns Fórum, hogy október 12-én – Segélyszervezetek szerepe a társadalmi változások idején címmel – egynapos konferenciát tartottak a tiszteletükre a budapesti Németajkú Református Egyházközség Hold utcai templomában.

A Prőhle Gergely leendő evangélikus országos felügyelő, valamint a református lelkész, Balog Zoltán, a Magyar Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnöke által vezetett tanácskozás három nyelven: magyarul, angolul és németül zajlott. A megnyitó beszédet Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke tartotta. Felszólalásában a volt szociális és családügyi miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy habár ’56 magyar esemény volt, nem csupán számunkra volt fontos – még akkor sem, ha az európai demokráciák akkor nem is tudtak konkrét segítséget nyújtani. Amikor ma a szolidaritás fogalmát említjük, nyilvánvalóan eljutunk a gyökérig, a kereszténységig – tette hozzá. Hazánkat először a kereszténység tette európaivá. A második világháború után ugyan ki lettünk zárva a szabad országok közösségéből, de a vasfüggöny mögötti keresztény testvérek nem hagytak magunkra minket, anyagi és szellemi segítségük biztosított arról, hogy együvé tartozunk – fejtette ki.

Igaz, más formában, ám ugyancsak a szabadságról és a szolidaritásról elmélkedtek a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet (MÖSZ) alapító egyházait képviselő felszólalók – dr. Fabiny Tamás evangélikus és dr. Bölcskei Gusztáv református püspök – is.

Az Északi Evangélikus Egyházkerület lelkészi vezetője Mt 25,35–36 alapján tartott áhítatában egyebek mellett elmondotta, hogy sokan és sokszor a kínokat átélő Jézusban saját népük megpróbáltatásait vélik felfedezni. Így volt ezzel Márai Sándor is, aki 1956-ban írt, Mennyből az angyal című költeményében Magyarországot a népek Krisztusának nevezte. Hazánkat azonban – emelte ki az igehirdető, utalva a külföldi segélyszervezetek áldásos tevékenységére – a szenvedés idején nem mindenki hagyta magára.

A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke örömmel üdvözölte a konferencia ötletét, amely napjaink zűrzavarában megteremti az egyházainkhoz illő, méltó megemlékezés lehetőségét, és megköszönte a külhoni segélyszervezetek képviselőinek, hogy e tömörülések akkor is figyeltek és azóta is figyelnek ránk, és segítenek bennünket. Hogy pontosan mely szervezetek azok, amelyek egykor is támogatták és most is támogatják hazánkat a szükség idején, az a következő programpontból, a személyes visszaemlékezésekből derült ki.

Mielőtt azonban dr. Bölcskei Gusztáv átadta volna a szót a meghívott külföldi vendégeknek, felhívta a figyelmüket a Tiszántúli Református Egyházkerület kiadásában most megjelent, kereskedelmi forgalomban egyelőre még nem kapható, kétnyelvű, magyarul és németül publikált kötetre. A könyvecske Walther Lüthi svájci református lelkésznek 1956. november 6-án a berni székesegyházban elhangzott azon igehirdetését tartalmazza, amelyben megemlíttetnek a magyarországi események is.

Ezután a vendégek „földrajzi sorrendben” mutathatták be szervezetüket. A sort Michael Chalupka, az Osztrák Diakónia igazgatója nyitotta, majd a Németországból érkezett Jürgen Gohde, a Német Protestáns Egyházak Diakóniai Szolgálatának egykori elnöke, jelenleg az Eurodiaconia vezetője következett. Szót kapott még Franz Schüle főtitkár, a svájci protestáns egyházak segélyszervezetének (HEKS) a képviseletében, a Dániából érkezett Henrik Stubkjćr főtitkár (DanChurchAid), továbbá a holland Kerkinactie-től Arie W. van der Plas főtitkárhelyettes is.

A két utolsó felszólaló Finnországból és Amerikából érkezett, Gunnar Weckström a FinnChurchAidtől, valamint Vitali Vorona a Church World Service-től (CWS). A finn vendég ajándékokat – egy úgynevezett Tamás-keresztet, valamint egy finn nyelvű, az 1956-os eseményekről most megjelent kiadványt – is hozott magával, amelyeket a következő, iránymutatásnak is tekinthető összegzéssel adott át: „Akkor is hinnünk kell a jövőben, amikor az még bizonytalan. Mindenkor az a dolgunk, hogy Isten nevében, az ő tetszését keresve cselekedjünk.”

A személyes hangú felszólalásokból kiderült, hogy aki csak tehette, a rádiót hallgatva vagy az újságok hasábjain megjelent híradásokat olvasgatva nyomon követte a hazánkban zajló eseményeket. A segítségnyújtás magától értődő volt a fiatal – többségében a második világháború után létrejött – segélyszervezetek dolgozói számára. „Ha az emberek veszélyben vannak, azonnal cselekedni kell” – hangzott el az egyik beszámolóban.

Az említett országok önzetlenségét mi sem bizonyította jobban, mint az, hogy mindegyikük számos pénz-, illetve természetbeni adományt küldött hazánkba, és magyar menekülteket fogadott be, akik azután vagy náluk telepedtek le, vagy továbbvándoroltak. De bárhová sodorta is őket az élet, befogadóik minden esetben igyekeztek biztosítani számukra azokat a körülményeket, amelyeknek köszönhetően új otthonra lelhettek, és idegenben is gyökeret tudtak ereszteni.

Az őszinte beszámolók után – a köszönet jeleként – a külföldi vendégek Polgár Rózsa Kossuth-díjas textilművész Szabadság című alkotását ábrázoló emlékérmeket vehettek át.

A délelőtti programot a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, dr. Lévai Anikó zárta, aki pohárköszöntőjében azt emelte ki, hogy a Föld népeit nem a földrajzi közelség, hanem a könyörület és a befogadó szeretet, a szellemi-lelki rokonság kapcsolja igazán össze. A külföldi segélyszervezetek – hangsúlyozta – támogatásukon keresztül ugyancsak örök értékeket közvetítettek, mint amilyen például a szabadság és a szolidaritás.

A rendezvény a szabadság, a közös felelősségvállalás témáját boncolgató, valamint az egyházak és a segélyszervezetek Európában és a világban betöltött szerepét taglaló kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott. Szó esett arról, hogy mi az egyházi segélyszervezetek munkájának alapelve, illetve hogy mi a motiváló erő számukra. Mint a felszólalók kifejtették: a szeretet és az, hogy nem maradhatnak tétlenek, amikor olyanokról van szó, akik az adott helyzetben nem képesek a saját érdekeiket képviselni, éljenek akár a saját országukban, akár annak határain kívül. Utóbbiak érdekében pedig – fogalmazták meg a diskurzus résztvevői –, ha szükséges, nemzeteket átívelően, egymással összefogva kell cselekedni.

A nap záróakkordjaként Lehel László evangélikus lelkész, a MÖSZ igazgatója mutatta be a tizenöt esztendős múltra visszatekintő Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet.

GaZsu

::Nyomtatható változat::