A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

Elõzõ, személyes visszaemlékezésemben (Evangélikus Élet, 2006/32. szám) röviden már beszámoltam arról a sokak által nem ismert, szoros kapcsolatról, amely az egész világot megrendítõ nemzeti forradalmunk és szabadságharcunk és az Egyházak Világtanácsa Központi Bizottságának a galyatetõi üdülõben tartott egyháztörténelmi jelentõségû ülése között volt. Sajnos fényképeket nem tudtam mellékelni emlékezõ soraim mellé; azokat elsodorta az idõk vihara. De annyi már bizonyosan elsõ írásomból is nyilvánvalóvá lett, hogy Isten csodálatos történelemformáló, gondviselõ kegyelme jó elõre fölkészítette történelmi egyházainkat, hazai evangélikus egyházunkat is, a reájuk váró legnehezebb idõkre. Így a II. világháború véres veszteségeire, a hitlerista, majd a nyilas, végül a szovjet megszállásra, Budapest ostromára és az egyházak elleni, ezt követõ súlyos támadásokra.

Elõször is: már jóval a II. világháború elõtt Trianonban szétszakított országunkban megindult hazai egyházainkban az „ébredési mozgalom”. Isten kegyelmes gondviselése volt, hogy már a 20. század negyvenes évei elõtt szoros kapcsolatok alakultak ki az északi evangélikus országokkal és egyházaikkal, így elsõsorban a finn testvéregyházzal (ezzel kapcsolatban fõleg Csepregi Béla nevét kell hálával említenünk).

Teológuséveim egyik legfelejthetetlenebb emléke marad az akkori soproni Evangélikus Hittudományi Kar hallgatóinak az egész várost fölrázó, esti tüntetõ fölvonulása a testvéri finn nemzet szovjet megtámadásakor. Miközben a finn himnuszt énekeltük finn nyelven. A finn követség azóta is minden évben december elején, a támadás évfordulóján elküldi a nevemre meghívását.

A másik ilyen nyilvánvaló jel, amely azt mutatta, hogy Isten történelemformáló kegyelme felkészít bennünket az elkövetkezõ nehéz idõkre, a Baráti Mozgalom volt. Ennek a kezdeteirõl és legismertebb résztvevõirõl nemrég közölt részletes beszámolót az Evangélikus Élet id. dr. Fabiny Tibor professzor tollából (2006/37. szám, 8. o.).

Istenünk ezt követõ, megelõzõ és történelemformáló kegyelmének harmadik csodálatos jele volt 1956 õszén, szeptemberben és október elsõ felében elõször a fóti, majd a gyenesdiási lelkészkonferenciák tisztító „lelki vihara” hazai egyházunkban. E sorok írója a Pécsi Tudományegyetemrõl leválasztott, majd a nyugati határ közelébõl, Sopronból Budapestre átköltöztetett Evangélikus Teológiai Akadémia legfiatalabb professzoraként élte át ezeket a felejthetetlen, megrendítõ lelkészi találkozókat.

A sort elkezdõ fóti, majd az azt követõ gyenesdiási, Balaton-parti konferenciákon valóságos viharként tört ki az ott összegyülekezett nagyszámú lelkészbõl a követelés, hogy egyházunkban a legégetõbb szükségünk a belsõ, lelki és az igehirdetésben és tanításban, teológiánkban való igei-reformációi teljes megújulásra van! Mert másképp elsodor bennünket az egyházak ellen megindult támadások vihara.

Ennek a tisztító viharnak a vezetõi a fóti lelkészkonferenciákon elsõsorban id. Zászkaliczky Pál fõesperes és dr. Schulek Tibor tábori lelkész vezetõbõl gyülekezeti lelkésszé lett vezetõnk, valamint a fóti Kántorképzõ Intézet igazgatója, Kiss János voltak. Az ezt követõ gyenesdiási lelkésztalálkozók felejthetetlen vezetõje Scholz László, a Magyar Evangélikus Lelkészegyesület elnöke volt. Mellette felsorakoztak a teológiai akadémiának egy idõre még megtûrt idõsebb professzorai és a fiatalok, de már az 1950-es megalakuláskor nyugdíjba helyezett és a szolgálatukból eltávolított professzorok (dr. Deák János, dr. Jánossy Lajos, dr. Kiss Jenõ, dr. báró Podmaniczky Pál) nélkül.

Különösen is mély hálával kell emlékeznünk a fél évszázados évfordulón id. Zászkaliczky Pál, dr. Schulek Tibor és Scholz László felejthetetlen szolgálatára, vezetésére ezeken a sorsfordító lelkészi találkozókon, amelyek lelkileg valóban felkészítettek hazánk és egyházunk történetének közeledõ megrendítõ eseményeire! Valóban „tisztító viharként” éltük át ezeken a konferenciákon szolgatársaink nagy többségének határozott kiállását Isten igéjének tiszta és teljes hirdetése mellett és a Rákosi-korszak megalázott, börtönbe zárt, kitelepített vagy áthelyezett lelkészeinek, elsõsorban D. Ordass Lajos püspöknek, Kendeh György és dr. Keken András lelkészeknek teljes rehabilitálásáért.

Ennek az ötvenéves történelmi évfordulónak két nagy elkötelezése van hazai egyházunkban az azóta helyükre lépett fiatalabb lelkészi és világi szolgatársaink számára. Egyfelõl az, hogy törekedjenek a lehetõ legközelebbrõl megismerni annak a fél évszázaddal ezelõtti korszaknak az igazi és teljes történetét, beleértve a személyes kapcsolatfelvételt a kevés, még élõ szemtanúval, és alaposan megismerve mindazt, ami írásban reánk maradt egyházi levéltárainkban! Másfelõl pedig az, hogy igehirdetõ, tanító és szeretetszolgálatukban kövessék a hûséges elõdöket: Krisztus tanúiként ebben az Isten nélküli, önzõ és énközpontú világban!

D. Dr. Nagy Gyula

::Nyomtatható változat::