A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

„A mi sorsunk mesébe illő” – mondja a felvidéki magyar evangélikusok bemutatkozásakor Badin Ádám, aki Rozsnyóról érkezett a találkozóra, majd így folytatja: „Kilencven éve senki nem törődik velünk: sem a magyarországi, sem a szlovákiai evangélikus egyház. Mostohagyerekek, vagy ha úgy tetszik, áldozati bárányok vagyunk. Mégis élünk, mert élni akarunk!”

Élni akarnak, ezért is jöttek el Szlovákiából – egymástól függetlenül – hatan az orosházi találkozóra, mégpedig (ahogy arra Badin Ádám utalt) a szlovák egyház határozott tiltása ellenére.

Hogy mit is jelentett ez a tiltás pontosan, arról lapunk Srna Zoltánt, a Százd–Ipolyszakállosi Evangélikus Egyházközség felügyelőjét kérdezte, ő azonban nem fogalmazott ilyen élesen: „A szlovák egyház egyet nem értését fejezte ki, nem tartotta ajánlatosnak a találkozón való részvételt, de nekem mint magánszemélynek nem tilthatta meg azt, hogy eljöjjek.” Természetesen azért döntését hosszas mérlegelés előzte meg, de végül arra a megállapításra jutott, hogy rosszabb helyzetbe nem kerülhet.

Szlovákiában egyébként egyes becslések szerint hét és fél ezer, más számítások szerint huszonnégyezer magyar evangélikus él. Magyar nyelvű istentiszteletet huszonhét gyülekezetben tartanak. A felvidéki magyar evangélikusok kötelességüknek érzik megőrizni és továbbadni a hagyományaikat (Srna Zoltán lapunk tudósítójának elmondta, hogy négy különböző énekeskönyvet használnak, a liturgia pedig szinte gyülekezetenként más és más), de ehhez – Badin Ádám szerint – a magyar és a szlovák egyház közötti kölcsönös bűnbocsánatra, kiengesztelődésre (is) szükség van.

A hetvenegy gyülekezetet összefogó Nyugat-európai Magyar Protestáns Gyülekezetek Szövetségének társelnökeként Gémes Pál lelkész – akit szűkebb pátriájából, a stuttgarti gyülekezetből édesapján, Gémes István nyugdíjas lelkészen kívül még tízen kísértek el Orosházára – már a találkozót megelőző sajtótájékoztatón is felhívta a figyelmet arra, hogy nekik, Nyugat-Európában élő magyar protestáns lelkészeknek missziói munkára adatott lehetőségük. „Sok olyan magyarral találkozunk, aki kulturális, anyanyelvi kötődést keresve jut el hozzánk úgy, hogy az anyaországban talán nem is volt kapcsolata az egyházzal.”

Gémes Pál is osztja azt a véleményt, hogy a Maek megalakulása kicsit megkésett: „Már tíz éve is össze lehetett volna hordani a köveket.” De mint mondja, az a fő, hogy a magyar evangélikus egyházhoz tartoznak, és hogy a jövőben talán többet törődnek velük. Ezért azt kéri a magyar evangélikusoktól, hogy „töltsük meg élettel a szervezetet”.

Egy eredményesen működő, de rendkívül törékeny és sérülékeny közösségről számolt be Molnár-Veress Pál lelkész és Jordáky Béla főfelügyelő az orosházi találkozó résztvevőinek.

Molnár-Veress Pál a Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség vezetőjeként tizennégy gyülekezet összesen ötezer-négyszáz egyháztagja között lát el lelkészi szolgálatot. (Az általa pásztorolt terület akkora, mint a mai Magyarország és Erdély területe együttvéve, ráadásul Svédországon kívül negyedévente Észtországban és Finnországban is tart istentiszteletet!)

Az egymástól hihetetlenül nagy távolságokra lévő gyülekezeteket összefogó közösségnek sem temploma, sem parókiája nincsen, tulajdonát egyetlen gyülekezeti otthon képezi. A nehézségek ellenére az elmúlt tizenhárom év mindegyikében tartottak konfirmációt, és többször előfordult a lelkésszel, hogy egy-egy istentiszteleten az eredetileg tervezett egy helyett két, három vagy négy gyermeket keresztelt, de volt példa arra is, hogy gyermeke keresztelője előtt a szülőt részesítette e szentségben…

„Ez az alkalom természetesen az ünneplésé – mondta el felszólalásában Jordáky Béla –, de nem feledkezhetünk meg a gondokról, amelyekre közösen kell megoldást találnunk.” A Svédországi Magyar Protestáns Egyházi Közösség ezért azt kéri a Maektől, hogy „tartsa figyelő szemét a külhoni magyar gyülekezeteken”.

„Szeret az Úr, azért nincs még végünk, mert nem fogyott el irgalma…” – idézett Jeremiás siralmaiból (3,22) dr. Tomaschek László, az 1941-ben megalakult Amerikai Magyar Evangélikus Konferencia (AMEK) alelnöke, amikor az Észak-Amerikában élő magyar evangélikusok képviseletében a pódiumra lépett.

Mint elmondta, az Amerikai Egyesült Államok és Kanada területén élő egymillió magyar között bizonyára számtalan hittestvérünk van, az AMEK azonban sajnos meglehetősen kevesükről tud. Míg például 1941-ben tizenhárom gyülekezetet tartozottak számon, addig ma mindössze három magyar evangélikus gyülekezet van Észak-Amerikában: a torontói, a nyugat-clevelandi és a kelet-clevelandi. Az amerikai magyar evangélikusok Erős Vár című, kéthavonta megjelenő lapját pedig a korábbi ezerkétszáz példány helyett ma már csak hatszáz példányban adják ki.

Tomaschek Lászlót az AMEK pénztárosa, Rácz Zsuzsanna kísérte el Orosházára. Lapunk kérdésére elmondta, hogy 1992 óta él Clevelandben, ahol – mivel negyvenöt percnyi autóútra lakik a magyar gyülekezettől – vasárnaponként a Szent János Evangélikus Gyülekezet alkalmait látogatja, és csak nagy ünnepekkor vesz részt a nyugat-clevelandi magyar gyülekezet istentiszteletén. Együtt érez azokkal, akik idegen környezetben próbálják megőrizni a nyelvüket és a vallásukat, ezért is tartotta fontosnak, hogy eljöjjön a találkozóra. „A Maektől azt várom, hogy értelmet és inspirációt adjon az ország határain kívül élőknek ahhoz, hogy magyar evangélikusok maradjanak.”

Vitális Judit

::Nyomtatható változat::