Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban. Ef 4,32 (4Móz 14,20; Mk 2,1–12; Ef 4,22–32; Zsolt 75) Megbocsátani sokszor nagyon nehéz, a jogos harag és a fájdalom tüskéje ugyanis mélyen gyökerezik a szívben. Mégsem kér lehetetlent az apostol, s nem teszünk betarthatatlan ígéretet a Miatyánkban, hiszen emberi kapcsolatainkat valóban formálhatja az, akiben hiszünk. Ha nekem megbocsátott Isten a krisztusi áldozat miatt, akkor ezt én is megélhetem mások felé. Hogy azután az úrvacsorára készülve a gyónási kérdésre ne csak rutinból, hanem konkrét, megharcolt helyzetek utáni őszinteséggel tudjam kimondani: „Megbocsátottam.”

Uralma növekedésének és a békének nem lesz vége. Ézs 9,6 (Jel 7,9–10; Mk 10,46–52; Jel 1,1–8) De mi van akkor, ha a tapasztalatom ennek éppen az ellenkezőjét mutatja? Mi van akkor, ha sem Izraelben, sem az én hazámban, sem az emberek szívében nincs békesség? Mit kezdjek ezzel a régi próféciával 2006 októberének békétlen napjaiban? Felismerhetem, hogy igazi béke csak ott lehet, ahol Krisztus uralkodik. Ha ő irányítja az életemet, akkor megszülethet benne egy felülről kapott nyugalom; még akkor is, ha a külvilág ennek ellenkezőjére sarkall. S egy országban is akkor lehet igazi rend és béke a sok eredménytelen próbálkozás után, ha az állampolgárok Krisztuson tájékozódnak. Bár ez utóbbiért lehet, hogy még nagyon sokat kell imádkozni…

Csak Istennél csendesül el lelkem, tőle kapok segítséget. Zsolt 62,2 (1Jn 5,20a; Lk 5,12–16; Jel 1,9–20) Ha valami sérelem ér, akkor nagyon tudok háborogni – magamban és azok előtt, akikről tudom, hogy ilyenkor terhelhetem őket a gondjaimmal. Jólesik kiönteni a szívemet, és szükségem van a tanácsra, az igei útmutatásra, az értem vagy velem való imádkozásra. Mert valóban úgy van, hogy végül csak Istennél csendesül el a lelkem.

Most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten. 1Kor 13,12 (2Móz 33,18b; Préd 12,1–7/8/; Jel 12,1–6) Egyik délután a tetőtéri ablakot takarítottam otthon, mert a külső oldala már ugyancsak bepiszkolódott a sok esőtől. Székre állva kellett nyújtózkodnom, s szinte teljesen ki kellett fordítanom az ablakot, hogy minden sarkához hozzáférjek. Szép kis tornamutatvány volt, de utána elégedetten nyugtázhattam az eredményt. A másnap délelőtti napsugarak azonban megmutatták: itt-ott homályos maradt az üveg, és van még rajta tennivaló. Csakúgy, mint a hitéletemben, hiszen Isten-ismeretem is töredékes még…

Nátánáel így szólt hozzá: „Mester, te vagy az Isten Fia, te vagy Izráel királya!” Jn 1,49 (Zsolt 118,26a; Mk 6,7–13; Jel 12,7–12) Miről ismerem fel, hogy ő valóban Isten Fia? Arról, hogy látja azt, amit nem a jelenlétében teszek – csakúgy, mint Nátánáel, aki imádkozott a fügefa alatt, mielőtt hívást kapott a Jézussal való találkozásra? Vagy arról, hogy nyomorult dolgaimat is letehetem előtte, mert rendezni tudja az életemet; s hogy ő nemcsak egy eszme vagy tanítás, hanem mindennapjaim irányítója, az egyetlen, boldogan követhető Mester? Én is így szólhatok hozzá: Mesterem! Megváltóm!

Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó hit. Gal 5,6 (Zsolt 124,7; Mt 27,39–44; Jel 12,13–18) Valóban nem számít: honnan jöttél, mi voltál azelőtt. Nem azon fordul meg az életed, hogy ismered-e a vallási szokásokat, vagy sem, hanem azon, hogy hiszel-e Jézus Krisztusban, s ez a hit munkálja-e benned az Isten és a környezetedben élő emberek iránti szeretetet. Ha igen, akkor ez sokkal nyilvánvalóbb jele megmentettségednek, mint bármiféle testi körülmetélés.

Betelt az idő, és elközelített már az Isten országa: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban. Mk 1,15 (Zak 13,9c; ApCsel 14,8–18; Jel 13,1–10) Nem riogatás és pánikkeltés ez, de valóban közelít az Isten országa. Lehet, hogy az Úr hamarosan megelégeli mindazt a sok gonoszságot, amely a világunkban van, vagy talán csak egyes emberi életek idejének végét hozza el. Hogy nekem meddig van időm, nem tudhatom. Ezért kell (a saját érdekemben!) még ma megtérnem, vagy ha ez már megtörtént, akkor ebben a megtért életben megújulnom!

Hulej Enikő

::Nyomtatható változat::