A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

A Kelenföldi Evangélikus Egyházközségben 2003-ban, a templom felszentelésének hetvenötödik évfordulóján tartottak először gyülekezeti hétvégét, s azóta is évente megrendezik. Az idén október 13. és 15. között ünnepi vespera és egyházzenei hangverseny, klubest és ünnepi istentisztelet – Zelenák József sepsiszentgyörgyi esperes szolgálatával – szerepelt a programok között. A sorozat nyitányaként a múlt pénteken az érdeklődők egy 1956-ról készült kiállítás megnyitóján vehettek részt, meghallgathatták egy volt gyülekezeti tag személyes hangú visszaemlékezését, illetve dr. Reuss András teológiai tanár előadását.

Elsőként Joób Máté igazgató lelkész köszöntötte az egybegyűlteket, majd egy volt kelenföldinek, Hidvéginé Tassy-Betz Évának adta át a szót, aki személyes élményeiről mesélt hallgatóinak, szeretettel említve a gyülekezet két egykori lelkészének, Botta Istvánnak és Kendeh Györgynek a nevét, sok év távolából is hálás szívvel emlékezve minden tőlük kapott „kézzel fogható” segítségre, illetve szellemi, lelki ajándékra.

Az elhangzottak után ki-ki megtekinthette a kiállítást. Készítője, Schermann Ákos, a Budai Egyházmegye gyűjteményi megbízottja lapunknak elmondta, hogy a kilenctablónyi írásos és képi anyagot felkérésre gyülekezeti iratok, saját emlékek, valamint az Evangélikus Országos Levéltárból származó dokumentumok segítségével állította össze.

Beszélgetésünknek az áhítatra hívó szó vetett véget. Blázy Árpád lelkész Lk 17,21b alapján tartott rövid igei elmélkedésében kiemelte, hogy Isten országa közöttünk, a gyülekezetben, a családban, a hazánkban van. Az Úr nemcsak egykor volt velünk – mondotta az igehirdető –, hanem jelen van ma is, és mindnyájunknak feladatokat szán, hogy országa továbbra is épülhessen.

Az alkalom az Evangélikus Hittudományi Egyetem professzorának, dr. Reuss Andrásnak a referátumával folytatódott. Az előadó a felelősségről szólva egyebek mellett arról beszélt, hogy míg a kötelességetika vakbuzgó teljesítést vár el, a felelősségetika ezzel szemben azt kívánja, hogy a cselekvő vállaljon felelősséget a jövőért: intenzíven foglalkozzék a valósággal és azokkal a lehetőségekkel, amelyek közt cselekednie kell, és vegye számba tettei várható következményeit, hiszen felróhatják neki, mi az, amit megtett vagy épp nem tett meg. A keresztény ember felelős ugyan a többiekért (család, felebarát, munkahely), a gyülekezetért, az őt körülvevő világért, mégsem lehet rajta mindent számon kérni. De ami rajta áll, azt igenis meg kell tennie, feltéve magának a kérdést: „Megtettem-e mindent, amit lehet, mindent, amire képes vagyok?”

G. Zs.

::Nyomtatható változat::