EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 43 - Egy kisebbségi véleményről

evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Egy kisebbségi véleményről

A múlt heti számban megjelent, Már megint kisebbségi véleményen lennék? című, Breuer Katalin aláírással megjelent írásra reagálok.

A Budai Egyházmegye 2006. szeptember 27-én Óbudán tartott közgyűlésén Breuer Katalin az egyhangúlag elfogadott napirend ellenére lehetetlenné tette, hogy a társadalmunkat érintő morális kérdésekről nyíltan beszélgessünk. Ebben az értelemben nem az igazságot adta vissza azzal, hogy a kisebbségi véleményre nem voltunk kíváncsiak. Az egyházmegye közgyűlése állásfoglalást nem adott ki, ennek a lehetőségét éppen egy őszinte beszélgetést követően akarta „az elnökség” a közgyűléssel eldöntetni.

Továbbra is azt vallom, hogy az erkölcsi kérdésekről való véleményalkotás és a morális krízisek gyógyítása az egyház és a keresztény emberek küldetésének része. Osztom Breuer Katalin azon véleményét, hogy „egy ország nem lehet erkölcsi válságban”. De azt látom, hogy egy vezető, egy csoport, egy lelkész vagy egy közösség lehet erkölcsi krízisben, sőt lehet erkölcstelen is. S ezzel akár egy ország lakosságának nagy része elveszítheti az erkölcsi tájékozódás képességét.

A közgyűlés tagjainak kifejtettem: „Jogunk van szólni, és kötelességünk szólni…, de a szólás előtt tartsunk bűnbánatot, vegyük komolyan számba azt, hogy egyéni életünk és gyülekezeti, egyházi szolgálatunk területén hogyan vétettünk még a polgári erkölcs ellen is, nemhogy a Krisztusban kapott tisztaság ellen! (…) A társadalmi szintű megújulást ne másokon követeljük, hanem a magunk egyéni életében és közösségi életünkben tegyük alappá… A társadalmi szintű erkölcsi megújulást ne követeljük, hanem tisztaságban megélt példával, bölcs és határozott tanítással, valamint az élő evangélium hirdetésével tegyük meg.” (Részlet abból a körlevélből, amelyet e-mailben juttattam el a közgyűlés tagjainak.)

Tisztelettel:

Bence Imre esperes (Budapest)


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Gombnyomásra
Példázat az Úr csodás működéséről
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Tartalmas továbbképzés
Tréning espereseknek
Lelkipásztor alkotta oltár szentelése Péteriben
Hadtudós lelkész
Hála a kávai hajlékért
EBBE vagy abba?
Keresztutak
Jubiláló Julianna
Tisztelgés a nemzetközi segélyszervezetek 1956-os tevékenysége előtt
Püspökiktatás Pozsonyban
Erdő Péter bíboros európai tisztségben
Evangélikusok
Most a kövek összerakásának ideje van itt
e-világ
Diavetítés tegnap és ma
Keresztény szemmel
A reformáció mai üzenete: Krisztus-hit és segítő szeretet
„Higgy úgy, hogy az unokád is tudjon hinni…!”
Annyi helyen…
A hét témája
Zászlóbontás
Orosháza, október 13–14.
Részletek a Maek alapszabályából
Puzzle-darabok
Részlet Dabasy Jánosnak, a Melbourne-i Magyar Evangélikus Gyülekezet lelkészének leveléből
Nem titok…
evél&levél
Egy kisebbségi véleményről
Kiáltanom kell!
Az emberiség ellen
Közlemények, nyilatkozatok
Nyilatkozat
A közelmúlt krónikája
Így kezdődött…
Ötven év távlatából
Képek és szavak
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Lehet-e szép a szép?
Kolozsvári galérianyitó
Szabó Magda Szent Bertalan nappala
A depresszióról – négy tételben
Olcsó almás pite
A vasárnap igéje
Te úgyis tudod, milyenek vagyunk…
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Cantate
„Jövel, mi lelkünknek nagy vigassága” – régi magyar istenes énekek II.
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 43 Egy kisebbségi véleményről

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster