EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 43 - „Higgy úgy, hogy az unokád is tudjon hinni…!”

Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

„Higgy úgy, hogy az unokád is tudjon hinni…!”

Beszélgetés a fenntartható hitről és a fenntartható egyházról

A Miskolci Protestáns Szabadegyetem alkalmainak célja: megélni valamit – az előadók, illetve a beszélgetésvezetők személyének segítségével – protestáns mivoltunk adta élethivatásunkból. A fenntarthatóság – alapvetően a közgazdaságtanból ismert – fogalmát a szervezők olyan olvasataiban igyekszünk megjeleníteni, ahogyan eddig nem feltétlenül kerülhetett elénk. Az aktív felelősségvállalással kapcsolatos elméleti és gyakorlati kérdésekre keressük a válaszokat.

A tavalyi tanévben három előadásban – egyfajta bevezetésként – a fenntartható gazdaság és gazdálkodás, később a fenntartható (önfenntartó) társadalom, majd a fenntartható (nemzeti) kultúra kérdéseivel foglalkoztunk. A sorozat egyik legfontosabb láncszeme lett az idei szemeszter első, szeptember végi előadása, amelyen – a tapasztalati tények révén megismerhető környezeti rendszerek problémái után – más síkon kutattunk tovább. Kérdéseink a következők voltak: beszélhetünk-e fenntartható hitről, illetve mitől és hogyan válik fenntarthatóvá az egyház? A válaszkeresésben ezúttal két, e kérdéseket a gyakorlatban megélő „szakmai csúcsvezető” – mindkettő teológiai professzor –, dr. Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, valamint dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke volt segítségünkre.

„Hitem pedig, mint a változó hold…” – idézte egyikük Evangélikus énekeskönyvünk 383. énekét. A hitet nem lehet állandóan birtokolni. Hitünk egyfajta istenismeret: bizalom a láthatatlan Istenben, aki szeret bennünket. Ami a szubjektív hittapasztalattal szemben mégis állandó, az az egyház hite, őseinké, akik tartották magukat meggyőződésükhöz. Ők példaként állhatnak előttünk megingásainkkor, hiszen nekik is részük van abban, hogy rengeteg probléma, sőt üldöztetés ellenére az egyház kétezer év óta fennáll – hangzott el a beszélgetés során.

Szó esett arról is, hogy az egyház népegyházi struktúrája is formálásra szorul. A lelki élet megélését kínáló számtalan lehetőség között akkor maradhat fenn, ha programjai is hitelesek. Egy példa erre a debreceni református Nagytemplom ifjúsági köre, amelynek tagjai keresztény felelősségüket a közeli menekülttábor lakóit meglátogatva próbálták megélni.

Kérdés lehet számunkra saját hitgyakorlatunk is. Kemény mérce az ismeretlentől származó idézet: „A nagyszülők hitét leginkább az unokákon lehet lemérni!”

Befejezésként mindkét előadónak módja volt egy-egy rövid útra bocsátó üzenet megfogalmazására. Bár helyzetünk egyáltalán nem tűnik rózsásnak, a keresztény embernek erős reménysége – hangsúlyozták mindketten –, hogy Isten nemcsak megteremtette, de fenn is tartja a világot: hitvallásaink több száz éve erősítenek ebben.

Reméljük, mi is észrevesszük útmutatását…

Buday Barnabás egyetemi lelkész, Miskolci Egyetem


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élő víz
Gombnyomásra
Példázat az Úr csodás működéséről
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Tartalmas továbbképzés
Tréning espereseknek
Lelkipásztor alkotta oltár szentelése Péteriben
Hadtudós lelkész
Hála a kávai hajlékért
EBBE vagy abba?
Keresztutak
Jubiláló Julianna
Tisztelgés a nemzetközi segélyszervezetek 1956-os tevékenysége előtt
Püspökiktatás Pozsonyban
Erdő Péter bíboros európai tisztségben
Evangélikusok
Most a kövek összerakásának ideje van itt
e-világ
Diavetítés tegnap és ma
Keresztény szemmel
A reformáció mai üzenete: Krisztus-hit és segítő szeretet
„Higgy úgy, hogy az unokád is tudjon hinni…!”
Annyi helyen…
A hét témája
Zászlóbontás
Orosháza, október 13–14.
Részletek a Maek alapszabályából
Puzzle-darabok
Részlet Dabasy Jánosnak, a Melbourne-i Magyar Evangélikus Gyülekezet lelkészének leveléből
Nem titok…
evél&levél
Egy kisebbségi véleményről
Kiáltanom kell!
Az emberiség ellen
Közlemények, nyilatkozatok
Nyilatkozat
A közelmúlt krónikája
Így kezdődött…
Ötven év távlatából
Képek és szavak
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Lehet-e szép a szép?
Kolozsvári galérianyitó
Szabó Magda Szent Bertalan nappala
A depresszióról – négy tételben
Olcsó almás pite
A vasárnap igéje
Te úgyis tudod, milyenek vagyunk…
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Gyermekvár
Kedves Gyerekek!
Cantate
„Jövel, mi lelkünknek nagy vigassága” – régi magyar istenes énekek II.
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 43 „Higgy úgy, hogy az unokád is tudjon hinni…!”

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster