Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2006
- 47
- Heti útravaló
Élõ víz
Hozzászólás a cikkhez
Heti útravaló
Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélõszéke elé. (2Kor 5,10)
Szentháromság ünnepe után az utolsó elõtti héten az Útmutató reggeli s heti igéi az eljövendõ Úrra, reménységünk egyedüli forrására irányítják tekintetünket: „Az Úr dicsõsége megjelenik, és meglátják mindenek!” (Ézs 40,5; LK) A Szentírás három ítéletrõl tanít; mindegyik elénk kerül e héten, mégpedig idõrendben. Heti igénk szerint Krisztus ítélõszéke elé állnak a hívõk az elragadtatásuk után, „hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat” (2Kor 5,10b). Isten számára nem közömbösek tetteink, de „az igaz ember pedig hitbõl fog élni” (Róm 1,17)! Mi a christianusok reményének alapja? „…teljes bizonyossággal reménykedjetek abban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kaptok.” (1Pt 1,13) A második ítélet a nemzetek, pogányok felett e földön Krisztus ezeréves uralkodása kezdetén lesz, amikor „az Emberfia eljön az õ dicsõségében…(…) Összegyûjtenek eléje minden népet, õ pedig elválasztja õket egymástól…” (Mt 25,31–32) A király azonosítja magát éhes, szomjas, hontalan, ruhátlan, beteg és fogságban lévõ legkisebb zsidó testvéreivel. Az ítélet alapja itt is a megtett vagy elmulasztott egyetlen (!) irgalmas tett. „Jól vigyázz hát, hogy el ne menj az Isten mellett. Minden rád szoruló szegényben õ közelít hozzád” – írja Luther. Isten gyermekeinek reménysége a testük megváltása, „mert üdvösségünk reménységre szól” (Róm 8,24)! Aki házát kõsziklára, életét Krisztusra építi, az cselekszi a mennyei Atya akaratát; akik csak a szájukkal tértek meg, de nem hisznek Jézusban, azoknak õ már most kijelenti: „Sohasem ismertelek titeket, távozzatok tõlem, ti gonosztevõk!” (Mt 7,23) De mi ragaszkodjunk a reménység hitvallásához, mert a hitehagyás szándékos vétkezés; az ítéletkor „tûz lángja fogja megemészteni az ellenszegülõket” (Zsid 10,27)! Azért adatott e bûnbánati és imanap is, hogy örök sorsunk ne legyen hasonló a terméketlen fügefáéhoz – „Vágd ki, miért foglalja a földet hiába?” (Lk 13,7) Addig térjünk meg Jézushoz, amíg tart a kegyelem ideje! Pál errõl a második ítéletrõl így tanít: a nagy nyomorúság végén „az Úr Jézus megjelenik a mennybõl hatalmának angyalaival, tûz lángjában” az elragadtatott hívõkkel, szentjei között. Visszatér a földre, hogy felállítsa ezeréves királyságát, és megítélje ellenségeit (vö. Dán 7,13–14). Addig is úgy éljünk, „hogy megdicsõüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve” (2Thessz 1,7–8.12) bennünk! Kihallgatásakor õ a fõpapnak is ezt idézte: „…mostantól fogva meglátjátok az Emberfiát, amint a Hatalmas jobbján ül, és eljön az ég felhõin.” (Mt 26,64) Hisszük-e, hogy Jézus az Isten Fia? Õ ül majd a nagy fehér trónuson is a harmadik, egyben az utolsó ítéletkor; amikor a sátán s minden feltámadt, hitetlen halott a cselekedetei szerint ítéltetik meg, és „ha valakit nem találtak beírva az élet könyvébe, azt a tûz tavába vetették” (Jel 20,15). Kérjük ezt: „Ó, Jézus…/ Írd élet könyvébe nevem, / Vígy teljességre, ámen.” (EÉ 502,5)
Garai András
::Nyomtatható változat::
|