Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Az Evangéliumi Aliansz ezekben a napokban, a január első vasárnapját követő héten tartja éves imahetét a keresztények egységéért. Az ökumenikus imahétre pedig január harmadik hetében szokott sor kerülni…

Az Evangéliumi Aliansz 1846-ban alakult Londonban, a nagy angolszász protestáns ébredés (1791–1842) eredményeként. Az 1861-ben elindított éves imahéten egy napot arra szántak, hogy imádkozzanak „Jézus Krisztus egy egyházáért, hogy segítsenek felismerni az egy Úrban adott egységüket”.

1857-ben alakult a Társaság a Keresztények Egységének Elősegítéséért; alapítója egy anglikán és két római katolikus pap volt. Szándékuk szerint közösen kell imádkozniuk a látható egység helyreállításáért anglikánoknak, római katolikusoknak és ortodoxoknak. Róma azonban 1864-ben megtiltotta a katolikus részvételt. 1897-ben XIII. Leó pápa úgy rendelkezett, hogy mennybemenetel és pünkösd ünnepe között imádkozzanak az „elszakadt testvéreinkkel való megbékélésért”. Ennek azonban nem lett különösebb hatása.

A máig évente megtartott ökumenikus imahét Paul Wattson amerikai episzkopális (anglikán) pap (1863–1940) és Lurana White episzkopális apáca kezdeményezésére vezethető vissza. Ők a január 18. (Péter székének ünnepe) és 25. (Pál megtérésének napja) közötti hetet – imanyolcad – javasolták. Az egységet a Rómához való visszatérésként képzelték el.

Az első ilyen alkalmat 1908-ban tartották. (Wattson és társasága a következő évben katolizált.) X. Pius pápa áldását adta a kezdeményezésre, XV. Benedek pápa pedig az egész egyházra kiterjesztette 1916-ban. Paul Couturier apát (1881–1953), aki a lyoni érsekségben bevezette az imanyolcadot, felismerte, hogy az csak akkor lehet hatékony, ha más keresztények is imádkoznak az egységért. Ezért 1935-ben az egyetemes imahét a keresztény egységért nevet adta az alkalomnak, amelyen nem a Rómához való visszatérésért imádkoznak, hanem „azért az egységért, amelyet Krisztus akar, amint és amikor ő akarja”. 1958-ban XXIII. János pápa is elfogadta az így értelmezett imanyolcadot.

A kezdeményezés nem katolikusok részéről is folyt. 1920-ban a Hit és Egyházszervezet – az Egyházak Világtanácsának (EVT) egyik elődszervezete – első világkonferenciájának előkészítő bizottsága a pünkösd ünnepével kezdődő hetet javasolta. 1941-ben a Hit és Egyházszervezet januárra helyezte az imahetet, hogy katolikusok és mások együtt imádkozhassanak az egységért.

1. óta az EVT és a Keresztény Egység Pápai Titkársága (majd Tanácsa) közösen készíti az anyagot. 1973 óta egy-egy országban jelölnek ki ökumenikus munkacsoportot az előkészítésre, majd az anyagot a nemzetközi munkacsoport önti végső formába.

De térjünk vissza az alianszhoz, a szigorú evangéliumi protestánsok (evangelikálok) szervezetéhez. A 19. században erősen elítélték a darwinizmust, majd a bibliai történetkritikát. Európában és Észak-Amerikában sorra alakultak szervezeteik. Elítélték „a pápaságot és a pápistaságot”, küzdöttek a vallásszabadságért, az amerikai rabszolgaság és a vasárnapi munka ellen.

A szervezet Németországban alakult 1857-ben; később jelentős szerepe volt benne Ernst Modersohnnak – Modersohn Ernő (1870–1948) –, aki a türingiai, Bad Blankenburg-i konferencia-központot építette.

A Magyar Evangéliumi Szövetség 1936-ban jött létre, vezetőségében többek között Ravasz László református püspök is helyet foglalt. 1951-ben hivatalosan is világszervezet lett Evangéliumi Világtestvériség (World Evangelical Fellowship) néven, majd 2000-ben az Evangéliumi Világaliansz (World Evangelical Alliance) nevet vette föl.

Az aliansz meg akar maradni mozgalomnak. Nem egyházak szervezete, mint az EVT, hanem egyéneké; 128 nemzeti, illetve 7 regionális szövetségben és 104 társult keresztény szervezetben több száz millió hívőt képvisel. A tagság feltétele röviden: az illető a Biblia és az Apostoli hitvallás alapján fogadja el és vallja Jézus Krisztust Megváltójának, és élete minden megnyilvánulásában akarja követni. Ebből következik a felekezeti és társadalmi béke, a nemzet erkölcsi felemelkedésének előmozdítása. Nagy tömegeket mozgat meg a ProChrist evangélizáció Ulrich Parzany evangélikus lelkésszel.

A világaliansz 1993–2002 között öt konferencián folytatott párbeszédet a Keresztény Egység Pápai Tanácsának képviselőivel a misszió, az evangélizáció, a Szentírás és a hagyomány, továbbá a szentségek témájában. (A megigazulásról és a megváltásról – talán az evangélikus–katolikus közös nyilatkozatnak köszönhetően – kevesebbet.) Helyi és regionális szinten azóta is folytatják a dialógust.

Természetesen az aliansz köreiben is vannak, akik óvatosságra intenek a katolikus egyházzal kapcsolatban. Szuhánszky T. Gábor metodista lelkész, aki 2006. május 20. óta a Magyar Evangéliumi Aliansz főtitkára, így vall erről: „Többen úgy gondolják, hogy az aliansz belterjessége, szigorú reformációhoz, biblicizmushoz ragaszkodó volta miatt nem alkalmas szélesebb közösség gyakorlására például a katolikus testvérekkel. A fent említett feltételrendszer és gyakorlat is ellentmond ennek. Dél-amerikai, ázsiai és afrikai országokban, ahol a katolikus egyház erős, napjainkban erőteljes – legfőképpen karizmatikus – ébredési folyamatoknak lehetünk tanúi. Ezek a mozgalmak erőteljes biblicitást, közösségi igényeket támasztanak, ezekben az országokban mintegy »utólagos reformációs« szükséget elégítenek ki. Mindebből adódóan a nevezett kontinenseken erős alianszmozgalmak alakultak ki katolikus részvétellel. De a magyarországi Evangéliumi Alianszban is egyre inkább együtt tudunk munkálkodni katolikus testvéreinkkel.”

Két imahét a keresztények egységéért – sok vagy kevés? „Történelmileg így alakult ki.” Egy is elég lenne, és akkor a kevesebb több lenne? De mikor tartassék, nehogy bárki azt érezze, hogy az egyik bekebelezi a másikat? Ezért inkább ötvenkettő kívánatos. Az egység adott: Krisztusban – mikor fogjuk látni?!

Szentpétery Péter

::Nyomtatható változat::