Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A trianoni tragédia utóélete kapcsán gyakran hangzik el az a mondás, hogy hazánk az egyetlen olyan ország a földkerekségen, amely önmagával határos. Mindezt nyugodtan kibővíthetjük azzal az állítással, hogy az egyetlen olyan államalakulat, melynek szomszédos országban is van fővárosa. Mindehhez nem is kell a történelmi Magyarország valamely távoli régiójába utaznunk. Elég egy rövid, északi kitérő, és ott is vagyunk a jelenlegi húszezres lélekszámával tizenötödik legnagyobb magyarlakta határon túli településen, Pozsonyban.

A város 1536 és 1783 között Magyarország, a 20. században pedig a Csehszlovákia részeként, illetve önálló államként létező Szlovákia fővárosa.

A késő középkorban német többségű, később háromnyelvű és -kultúrájú, a második világégést követően egyértelműen szlovák dominanciájú város nemcsak történelmi emlékekben gazdag, hanem a magyar evangélikus múlt szempontjából is kiemelkedő fontosságú település. Írásunkban ezt a magyar lutheránus múltat idézzük fel, illetve bemutatjuk legfontosabb emlékeit – dióhéjban. Ennek apropóját az adja, hogy a város első írásos említése pontosan ezeregyszáz esztendővel ezelőttről – tehát még jóval a magyar államalapítást megelőző időszakból – származik, melyben a frank krónikás a 907-ben lezajlott, magyar győzelemmel végződő összecsapásról, a híres-neves pozsonyi csatáról számol be.

Az óvárosháza középkori pincéjében volt egykor Pozsony városának börtöne, a hírhedt „oroszlánverem”. Ide kerültek azok az evangélikus prédikátorok, akiket 1572-ben a „köznyugalom háborgatásával” vádoltak. Arra, hogy az evangélikusok nyilvánosan istentiszteletet tartsanak, legelőször a Bocskai-féle felkelés idején, 1606-ban volt mód. A híveknek először egy külvárosi imaházuk volt, amelyet a törökök pusztítottak el. Pozsony, sőt egykori koronázóhelyként az ország egyik legfontosabb egyházi épülete az 1452-ben felépült, Szent Mártonnak szentelt székesegyház, mely 1619 és 1621 között a lakosság többségét alkotó, de templommal nem rendelkező evangélikusoké lett – a várost elfoglaló Bethlen Gábor jóvoltából. A Habsburgok visszatérte után ismét katolikus kézbe került.

Az első evangélikus templom, a Templom utca sarkán álló Szent Szalvátor 1636 és 1638 között épült. Az istenházának a megszorítások miatt nem lehetett tornya – jóllehet a városi tanácsban az evangélikusok voltak többségben. Az épület 1672-ben a jezsuitákhoz került. A Templom utcai evangélikus iskola 1656-tól működött Szegner András városbíró, egyház- és iskolafelügyelő jóvoltából egy középkori eredetű épületben. Ezt 1672-től szintén a jezsuiták birtokolták.

Az orsolyiták Orsolya utcai temploma 1658-ban – szintén Szegner András jóvoltából – eredetileg lutheránus istenházának épült. Az építési költségeket közadakozásból fedezték, és a templom kifejezetten a magyar és a szlovák istentiszteletek céljaira készült. 1672-ben került az orsolyitákhoz.

A pozsonyi vár koronatornyában 1670 és 1674 között működött a pozsonyi vésztörvényszék, mely összeesküvés, hazaárulás és felségsértés vádjával protestáns lelkészeket ítélt száműzetésre, börtönbüntetésre és gályarabságra.

1682-ben – a 19. században épült líceumi épület helyén – az evangélikusok a szabad ég alatt tartották istentiszteleteiket. Ezt követően egy fatemplom készült, melyet 1683-ban felgyújtottak. Ekkor ideiglenesen Auer Ernőnek, az evangélikus hitközség inspektorának középkori eredetű, Fő téri házában tartották istentiszteleteiket. Bél Mátyás 1714 és 1749 között működött az evangélikus líceum rektoraként. 1749-ben a helyreállított fatemplomban mondta el Serpilius Vilmos Sámuel gyászbeszédét Bél Mátyás koporsója felett.

A Szent Mihályról elnevezett hajdani evangélikus temető a mai Konvent utca területén helyezkedett el – Bél Mátyást is itt helyezték örök nyugalomra. A városban már II. József türelmi rendelete előtt megépülhetett az evangélikus nagytemplom: 1774 és 1776 között Walch Mátyás tervei alapján, a város német evangélikusai számára. A lutheránus kistemplom 1777-ben szintén Walch műveként emeltetett, kifejezetten a magyar és szlovák hívek számára.

Az evangélikus líceum Konvent utcai klasszicista épületét Walch tervei alapján 1783-ban építették. Az oktatási intézmény új, kétemeletes, empire stílusban fogant tömbje a Konvent utcában 1854–55-ben Gottfried Ehrenreich Bendl tervei alapján készült. A József utcában működött 1885-től az első világháborúig az evangélikusok menedékháza: itt a pozsonyi származású idős lutheránusokat részesítették teljes ellátásban.

Rezsabek Nándor

::Nyomtatható változat::