A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Boldog-szomorúság. Egy érzés, amely hatalmába kerít minden új kezdetekor. Mintha verseny lenne a kettő között: amelyik harcosabb, erősebb, az uralja az érzéseket is. Indulnék, mert vár valami új, amely mintha mégis ismerős lenne. Valami, amit már vártam, mert tudtam, hogy elérkezik. Most mégis meglep, hogy már itt van. Még pár lépés, és nincs visszaút.

Az irány biztos. Erre kell mennem, mégis borzongás jár át, mert talán tévedek. A bizonyosság nincs meg, csak valami homályos, fátyolos belső vívódás. …ne úgy, ahogyan én akarom… A szavak lelkem mélyéről fakadnak. Elmesélik a küzdelmet, a kételyt, a küldetést. Valamit le kell zárni, és el kell indulni az új felé.

Az új felvállalása mindig lemondás valami régiről. A biztosról a bizonytalanért, mert az a meggyőződés van mögötte, hogy ez így helyes. Ahogyan lassan lépkedek előre, már nem lehet viszszafordulni. Vállalni kell a keresztet, menni az úton, amely talán nem is az én akaratom. Mégis ez a jó út.

Talán majd egyszer, visszanézve megérkezik a bizonyosság is. Amikor látom a lábnyomokat a magamé mellett, és tudom, sosem voltam egyedül. Ebbe kapaszkodva merek csak nekivágni. A boldog-szomorúság küzdelme kísér, hol az egyik győz, hol a másik kerekedik felül. Jó lenne, ha nem nekem kellene dönteni. Ha Valaki megmondaná pontosan, mit kell tennem. Akkor „csak” teljesíteném. Nem lenne vívódás, küzdelem. Nem lenne szabad akarat. De Valaki nem így akarja. Mert meg kell küzdeni, meg kell szenvedni a győzelemért. Nem rángat bábként az ujjaival, csak finoman terelget, irányt mutat. A lépéseket nekem kell megtenni. Egyiket a másik után, amíg el nem értem a határt, ahonnan nincs viszszafordulás.

A félelmet csak úgy tudom legyőzni, ha döntök. …ne úgy, ahogyan én akarom… Valaki már látja az út végét, ismeri a célt. Nekem elég, hogy amikor lépek, ő mellettem van, lába nyoma mindig az enyém mellett. Még így sem könnyű. De döntöttem: elindulok. Lépésenként, egyiket a másik után.

Boldog-szomorúság. Most a boldogság győz, mert a helyes úton járok.

Deák Ágota (Lélegzetvétel, 2–3. oldal)

::Nyomtatható változat::